2016 júliusában hat évvel az utolsó látogatásom óta újra eljött az idő, hogy meglátogassam Indiát. Ezúttal az északi rész helyett az úticél Pune és azon belül is az Iyengar Jóga Intézet. Hárman vágtunk neki az útnak, mely kalandosan kezdődött, Ferihegyen olyan jól eltöltöttük a Costában az időt, hogy konkrétan rohannunk kellett, mert 10 perccel az indulás előtt még ettünk-ittunk. Szerencsére megvártak, néztek kicsit furcsán, de elértük a gépet..
A kép a Turkish Airlines Isztambulba tartó járatán a nagy rohanás után készült. A gépen minden rendben volt, kivéve azt, hogy a mobilapplikáció becsekkoláskor nem adott lehetőséget ételválasztásra, így nem vega menüt kaptunk, azonban szerencsére volt sajtos szendvics benne.
Szerencsésen megérkeztünk Isztambulba, ott volt három óránk, ahol az utolsó órában írták ki, hogy honnan indulunk. Hát, akkor volt a reptér, hogy jó 20 percet sétáltunk, hogy megtaláljuk a másik kaput, majd onnan még 10 perc buszozással értük el a gépet. Egy óra csúszással indultunk, itt megoldották a vega menüt, kaptunk egy jó kis indiai spenótos panírt és török édességet, ami nekem kivételesen nem ízlett (!).
Megérkeztünk Mumbaiba, ahol kb. egy órát álltunk sorban az Immigration Office-nál, a csomagunk már félre volt rakva a szalag mellé. Kérdéses volt, hogy a 04:40-es érkezéshez képest reggel 7-kor meglesz-e a rendelt autónk, de megvolt, megtalált minket a sofőr. Autóval kb. 3 óra volt még Pune. Hasznos tanácsok az út mentén:
Megálltunk egy 2 percre, ami persze európai órával mérve fél óra volt, teaszünetre. A sofőrök bennhagytak minket az autóban, és mint rossz gyerekeket be is zártak. Cserébe nem volt levegő, így jött részemről a nagy ötlet, hogy kinyitom az ajtót. Az autó ezt támadásnak érzékelte, így ott ültünk hárman, fehér, európai nők egy autóban amiből szól a riasztó. A sofőr kb. öt perc múlva jelent meg, szegény elkezdte nézni, hogy hol mentek neki az autónak, mi megértően végignéztük ezt 
Aztán elbóbiskolásokkal teli, majd hirtelen fékezésre felébredős út után végre megérkeztünk. Az apartman tulajdonosa (Ramesh) nagyon segítőkész volt, elrendeztük, amit el kellett.
Utána jött a kérdés, együnk vagy aludjunk és utána együnk? Mi Marcsival előbbi mellett döntöttünk és felfedeztük a Charu’s pure veg éttermet nem messze. Korlátozott rúpiával rendelkezvén én választottam magas szintű dél-indiai ételismeretemet összeszedvén: Mysore masala vada-t és Dahi idlit ettünk, amikről eddig csak olvastam. Szerencsére nem tudtunk mellényúlni.
Az Intézetbe be kellett regisztrálni, amit megadott idősávban lehet. Az ebéd(?) utáni szieszta után elindultunk az utcánkban lévő Intézetbe ezt elintézni. A biztonsági őr mutogatta a táblát, hogy fél hétig lehet, ekkor 18:25 volt. Mondtam neki, hogy azt hittük hétig, mert a Pune Guide azt írta, erre felhívta a bentieket telefonon és végül bejutottunk.
Mindenki itt is nagyon segítőkész és kedves volt, Erika jótanácsait követve regisztráltunk, és így már holnap délelőtt mehetünk a női órára. A szelfibotozást azért még kell gyakorolni…
