Újra eljött az idő, hogy meglátogassam Indiát, immáron negyedjére. Érdekesen alakul a ciklikussága: 2007 majd 2009, 2016 és 2018 lehet ez után 7 év kihagyás jön majd?:) meglátjuk..
Újabb légitársaságot kipróbálhattam, Qatarral utaztam Dohán keresztül. Most kicsit nehezen telt el a hat órás út, lehet az újonnan beszerezett Ikea nyakpárna is belejátszott – akinek volt a régi plüss bevonatú, felfújható, üzenem az sokkal jobb volt, mint amit most lehet kapni. A gépen szinte alig voltunk, így egyedül ültem a hármas sorban, maximális volt a kiszolgálás, bár éreztem némi feszültséget két stewie között, jó így megfigyelni az emberek reakcióit egymásra (meg persze magamra, csak azt sokkal nehezebb).
A dohai reptér elég nagy, eltelt a hat óra, jó drágán ehettem egy macskányi adag természetesen indiai kaját és úgy, hogy reggel 8-kor indultam Pestről és este fél kilenckor – helyi idők – tovább, belefért egy cc. 9000 lépéses-7 km-es séta is faltól falig a reptéren.
A Mumbaig tartó három óra már csak laza levezetés volt, filmnézéssel. Meglepetésemre most csak fél óra volt, mire átjutottam a bevándorlási hivatalon, így pont időre, 3:30-ra kijutottam, ahol már várt a leszervezett sofőr. Persze ettől még ötkor indultunk el, mivel vártuk a többi utast.
Újabb három órás út, autóval és megérkeztünk Puneba. A közlekedés nem sokat változott, de most az autópályán többen használták az indexet, mint korábban. Beérve Puneba ismerős volt sok hely, ahol elmentünk, kezdve azzal, hogy a két évvel ezelőtti magánóra stúdió környékére vittük a másik utast. A szállásomat is relatíve egyszerűen megtaláltuk, itt pedig már vártak. Kaptam instrukciókat, teát pirítóssal, Rishikesh nagyon segítőkész volt (ez egy város neve is, ahol 2007 és 2009 során jártam). Van wifi is, de nem túl combos, így egyelőre képek nem hiszem, hogy lesznek.
Aludtam pár órát, majd elmentem az Intézetbe, hogy felvegyem az eszközcsomagot a workshophoz. Nem emlékszem, hogy két éve láttam volna bérelhető elektromos bicikliket, most voltak. Heves járdaépítési program zajlott azon fő út mentén, ahol lakom, ez itt úgy látszik, hogy van egy pirosas színű gondolom beton rész, amin vászonzsákok hevernek. Valószínűleg nedvesítették vele, de aztán ott maradt. Aztán vannak térkövek, helyenként profin lerakva, a szélek kidolgozása nélkül, de sok helyen olyan mintha szimplán csak abbahagyták volna az egészet és elmentek volna két hónapra ebédelni 
Az Intézetben nagyon profi szervezésben volt az eszközfelvétel, workshop regisztráció és kártyás (!) fizetés. A második asztalnál kaptam egy kártyát, amire ráírták, hogy ID-520, GO TO KUNAL. Benn az egyik női szervező kérdezte, hogy tudom-e mi van ráírva, de tudtam, azt akinél fizetnem kellett hívják Kunalnak, egyszerű, hatásos instrukció volt..
Mivel máshol szálltam meg, mint ahol eredetileg terveztem, így kellett buszt is intézni, ami sikerült annak örülök, de annak nem, hogy reggel hétre kell odaérni a buszhoz, azaz fél hétkor el kell induljunk, a busz megy kb ¾ órát, beérünk nyolcra és 9:30-kor kezdődik majd csak a program. Na de sebaj, majd időben lefekszem.
Ha Indiába jössz a nyugati mentalitást jobb ha elengeded: otthon például nem szoktam teljes nyugalomban és semmittevéssel eltölteni várakozással fél órát, itt az idő az nagyon relatív. Az, hogy te állsz/ülsz elől a sorban és mégsem te leszel az első akivel foglalkoznak, normális. Az, hogy dupla/tripla annyit kér egy riksás, normális – bár ez utóbbi lehet otthon is. Az, hogy a lakásban külön van forró és külön hideg víz, bár ha jobban vissza gondolok ez lehet két éve is így volt, csak már elfelejtettem. A gyerekek szélesen vigyorogva köszöngetnek és van, aki csak annyit tud angolul, hogy how are you, de azt lelkesen mondogatja. Az, hogy bemész egy szupermarketbe és le kell adnod a csomagod, majd visszafelé elkérik a számládat és tételesen ellenőrzik mit vettél. Hogy az utcákon halált megvető bátorsággal lehet csak átkelni és bármikor, bármilyen irányból, bármilyen jármű érkezhet. Hogy itt az aurádat máshogy érzékelik és a közelség relatív fogalom. Hogy úgy építkeznek, hogy a fákat kikerülik – épület és járda esetén is. Az utcákon a közvilágítás kábelei össze-vissza lógnak, néhol csak úgy belóg egy vezeték, nem tudhatod áram pl. van-e benne. Utcanevek nincsenek nagyon, pl. az én címem is úgy szól, hogy a Vaishali étteremmel szemközti utca, és a háznak van egy neve. Az utca elején van egy devanagari betűs térkép, köszi. India, én így szeretlek.