A mai napot végre futással kezdtem. Az elmúlt napok pár órás alvásai után szükségem volt némi regenerálódásra, hogy időben, míg a többiek alszanak, fel tudjak kelni és ne a közös, hanem az énidőmben menjek el futni. A part mentén indultam el, elfutottam egy olyan részig, ahol a strandra egy fenyőerdőn keresztül jutsz el. Még nem voltak lenn, szinte csak az iskolába érkező gyerekeket láttam az úton is. Futó is alig volt, tegnap este sokkal többet láttunk.
Beni kívánságára a Coopban kezdtük a napot reggeli vásárlással, amit a fenyőerdős részről lejutva, a parton fogyasztottunk el. Ez után a tegnapi tervünket tűztük ki mára célként: régészeti lelőhely, strand és olajfa. Mindezt még túl is teljesítettük.
Ahogy elindultunk az első cél felé, már el is terelődtünk, kitaláltam, hogy álljunk meg Sassariban, ami a sziget második legnagyobb városa inni egy kávét és kicsit szétnézni. Egy órát voltunk ott, megittuk többek között a nekem egy pohár forró zabtejnek indult kávémat – a pincér kissé félreértett elsőre – 
Kicsit sétáltunk, aztán indultunk is tovább. A szigetet kisebbnek gondoltuk, aztán szembesültünk vele, hogy mekkora távolságok vannak.
A következő megállónk a L’altare rupestre di Santo Stefano volt. Ez egy kőépítmény együttes, pontosan nem tudják mikor készült és miért, mindenesetre volt egy különleges hangulata a helynek. Főleg azt is számításba véve, hogy olvastam olyan kommentet, hogy őrző kutyák rohantak a látogatók felé – a távolban láttunk két fehér pásztorkutyát, melyből az egyik mondhatni felénk indult, de végül nem ért oda…
Továbbhaladtunk San Teodoro irányába, hogy megnézzük a Cala Brandinchi strandot. Két eltévedés után végre megtaláltuk a parkolót – sajnos a térerő botrányos sok helyen – ahol a normál bejutási lehetőség le volt zárva, viszont mutatott egy nyíl a behajtani tilos felé, ahol a sorompó meg fel volt emelve. Én, aki alapvetően szabálykövető vagyok (?) mondtam, hogy menjünk ott be, de két autó után hajtottunk be végül csak. A strand elég szép volt, a víz átlátszóan tiszta és kellően hideg. 
Mi Zolival bementünk, ő gondolkodott, hogy megmártózzon-e, de rábeszéltem. Kis idő múlva mondta, hogy menjünk át a melegebb vizű strandra. Ahogy jöttünk be ide, láttam, hogy a parkolóból elérhető egy másik is, a Lu Impostu nevű. Átsétáltunk és egy más világ tárult elénk – volt ott egy édesvízinek kinéző tó, szúrós növényzet és egy szélesebb tengerpart. A víz persze ugyanolyan frissítő volt..
Kis szárítkozás, parkolóban átöltözés után továbbhaladtunk a következő cél felé, ami az Olivastri Millenari, azaz a lurasi ezeréves olajfák voltak. Itt kaptunk idegenvezetést, ami egy öt perces monológ volt a fákról. Van ott egy 4000!, egy 2500 és egy kb. 500 éves vad olajfa. Ezeknek a bogyóját nem szedik fel, akkorák, mint egy capribogyó. Elképzelhetetlen, hogy 4000 éve, azaz az őskor óta ott áll a fa és mi mindent “látott” már.
Mire végeztünk a látnivalókkal, eltelt az idő és sötétedni kezdett. Ránk várt egy hegyről lemenet út, melyet a többiek hallgatagon, én mitfahrerként önuralmat tanúsítva igyekeztem végrehajtani. Sikeresen leértünk, de nem volt vicces azért
Útközben kinéztem a szomszédos, pár km-re lévő városban, Fertiliában egy éttermet, ami jó választásnak bizonyult, nagyon jó volt a kaja és asztalt is kaptunk rögtön.