Fókuszban a csípő

20250107_182854Ma reggel ismét 9-kor kezdtünk. Reggel kicsit elhúztam az időt, így riksával mentem a helyszínre. Lesétáltam az utcából az eggyel forgalmasabb útra, hogy fogjak egy riksát: 1. nem tudja hol van, nem visz el (telefonon mutattam neki a nevet, a google térképet is), 2. 50 rupi, de úgy hogy közben már az egyikkel egyeztettem, és odapofátlankodott, hogy majd ő elvisz, 3. végül ő vitt el az egyeztetős, a taxiórát bekapcsolva, 35 rupi volt a fuvar. Nem volt nagy különbség, de az elv!

A reggeli órát Abhi tartotta. Most nyert értelmet a két csattos öv, melyet megvettem külön. Az intenzívre összeállított, külön megvásárolható eszközök között ez is volt, mivel ezt nem tudnám pótolni, így vettem egyet még az Intézetben az első nap. Álló pózokat gyakoroltunk – trikonasana, parsvakonasana, ardha chandrasana, vira 2. Mindnél a comb kifelé csavarására helyeztük a hangsúlyt, ezt egymást segítve párban, majd önállóan, a két hevedert combtőre és az egyik lábfejbe akasztva hoztuk létre az irányt a combtőnél. Egész más segítővel illetve egyedül is ezt megtapasztalni, mind a kettő másra tanít. Viszont az egyensúly létrehozásához te kellesz, anélkül nincs pózkitartás.

Óra után készült rólunk magyar csoportkép, hát nem lettek túl jók :) Az épület előtt pedig találkoztam egy régi ismerős árussal, aki holnapra hoz nekem pólót, ha minden igaz.HungaryinPune

Ebédidőben hazasétáltam. Odafelé bementem egy kisboltba itt az utca aljában, ahol banánt, vizet meg csokit vettem, csupa létfontosságú dolgot. Az eladó srác kedvesen érdeklődött honnan jöttem, mit csinálok itt. A barátai voltak Budapesten is, világvárosban élek :) Próbáltam volna kártyával fizetni, de egyiket sem fogadta el a rendszer, még szerencse, hogy volt készpénzem is.

A szobában lepihentem, kicsit el is aludhattam, mert arra eszméltem fel, hogy valaki kinyitja az erkélyajtómat. A takarítónő volt, mivel nyitva volt az ajtóm bejött, és míg aludtam nekiállt takarítani.

A regisztrációhoz le kellett volna adnom egy C formot, amit először el is felejtettünk, majd ma ebédidőben Jay20250107_175855 próbálta azt kitölteni, de a felhasználóbarát (ja, nem) weboldal nem engedte neki. Ez egy olyan nyomtatvány, hogy lejelented a kormányzatnak, hogy ki vagy hol laksz Indiában és meddig maradsz. Ha hotelban laksz, ezt a hotel csinálja meg. Mivel Jaynek nem sikerült kitöltenie, nekiálltam én is, nagy nehezen sikerült is regisztrálni, de a végéig eljutni persze nem. A délutáni szekcióra visszaérve ezt jeleztem is, hogy majd küldöm. Végül este hazaérve pillanatok alatt megvolt és el is küldtem az Intézetnek.

A délutáni órát Raya tartotta, akinek a humorát és a stílusát is nagyon bírom. Vissza-visszacsatolt Abhi órájára, sőt az előző napi Prashant órára is. Itt is volt páros munka, amit nem könnyű kordában tartani 250 embernél, de működött. Egy új, dél-afrikai ismerőssel dolgoztam együtt, akitől kaptam jó tippet e-sim-re, kíváncsi leszek nekem fog-e működni.

Ismét kaptunk snacket és meleg italt – chait, kávét. Utána hazasétáltam, ma úgy döntöttem a pihenésre fókuszálok és este nem megyek sehová, a snack miatt éhes sem voltam. Az utolsó képen elcsíphető a naplemente és egy krikettmeccs, ugyanis egy sportközpontban vagyunk, annak is a hatodik emeletén.

English version:

This morning we started again at 9 o’clock. I delayed a bit in the morning, so I took a rickshaw to the location. I walked down to the busier street to catch a rickshaw: 1. he didn’t know where it was, so he wouldn’t take me (I showed him the name on my phone, even the Google map), 2. it was 50 rupees, but meanwhile, I had already made arrangements with one, and he rudely approached saying he would take me, 3. in the end, the one I had arranged with took me, turning on the taxi meter, and the fare was 35 rupees. There wasn’t much difference, but it’s the principle!

Abhi conducted the morning session. Now the two-buckle belt, which I bought separately, made sense. This was among the specially purchased tools for the intensive, as I wouldn’t be able to replace it, so I bought one on the first day at the Institute. We practiced standing poses – trikonasana, parsvakonasana, ardha chandrasana, vira 2. For each, we focused on the outward rotation of the thigh, assisting each other in pairs, and then independently, creating the direction at the hip joint by hanging the two straps on the thigh and one foot. Experiencing this with a different assistant or alone is completely different; both teach something else. However, to create balance, you are needed; without that, there is no pose hold.

After the class, a group photo of us was taken, but it didn’t turn out too well :) In front of the building, I met an old familiar vendor who is bringing me a t-shirt tomorrow, if all goes well.

During lunchtime, I walked home. On the way, I went into a little shop at the bottom of the street where I bought bananas, water, and chocolate—all essential items.

The seller guy kindly asked where I came from and what I was doing there. His friends were in Budapest too; I live in a metropolitan city :) I was going to pay with a card, but the system didn’t accept either, luckily I had some cash with me.

I rested in the room and might have dozed off because I woke up to someone opening my balcony door. It was the cleaning lady; since my door was open, she came in and started cleaning while I was asleep.

For registration, I was supposed to submit a C form, which we initially forgot, then Jay tried to fill it out during lunchtime today, but the user-friendly (not) website wouldn’t let him. This is a form where you report to the government who you are, where you live in India, and how long you’ll stay. If you’re staying in a hotel, the hotel takes care of it. Since Jay couldn’t complete it, I started working on it too, and after some difficulty, I managed to register, but of course, I couldn’t get through to the end. Upon returning to the afternoon session, I indicated that I would send it later. Finally, when I got home in the evening, I completed it in no time and sent it to the Institute.

The afternoon session was conducted by Raya, whose humor and style I really like. She provided feedback on Abhi’s class and even on Prashant’s class from the previous day. There was paired work here as well, which is not easy to manage with 250 people, but it worked. I collaborated with a new acquaintance from South Africa, from whom I received a good tip about e-sim; I’m curious to see if it will work for me.

Again we received snacks and hot drinks – chai and coffee. After that, I walked home; today I decided to focus on relaxation and not go anywhere in the evening, I wasn’t even hungry because of the snacks. In the last picture, the sunset and a cricket match can be caught, as we are on the sixth floor of a sports center.

Comments are closed