Reggel elég nehezen ébredtem és még az utolsó dolgokat is be kellett helyezni a bőröndbe, mert úgy volt, hogy már csak azt felkapni megyünk haza. Kilencre elriksáztam az Intézetbe, ahová most befértem és megkezdődött a régi tanítványok visszaemlékezése. Előtte volt némi számadat megosztás, amiből az maradt meg, hogy kb. 109 országban cc. 7000 Iyengar tanár van már. A régiek közül volt aki videóról jelentkezett be, volt aki élőben – akik végig ott is voltak most is az intenzíven. Van, aki 1973 óta gyakorol az Iyengar családdal. Meséltek “csodákat” is, Guruji kinek, hogyan hozta helyre az orvosok által nem megoldhatónak ítélt helyzeteit. Hogy nekik köszönhetik, hogy úgy alakult az életük, ahogy. Az egyikőjük azt mesélte, hogy egyszer interjúztatta Gurujit és megkérdezte tőle, hogy honnan tudja, hogy kit hogyan kell megérintenie, aki erre azt válaszolta, hogy nem tudja, ez csak jön neki.
Időközben egy ventillátort bekapcsoltak mögöttem, mert nagyon sokan voltunk és semmi levegő nem volt. Persze a ventillátorok akkor is mennek, amikor nem kell. A tegnapi ebédnél is azt vettem észre, hogy milyen szél lett, majd rájöttem, hogy bekapcsolták és ránk irányították a ventillátort. Kösz, nem kértem.
A visszaemlékezések után volt egy kis szünet, amit kihasználtam arra, hogy átmentem a
sátorba, ahol volt levegő és tér. A második részban Raya tett fel Abhinak kérdéseket, mintha bíróságon ülne vádlottként, pl- miért hívja Iyengar jógának, mikor Guruji azt mondta hogy nincs ilyen? Körülbelül egy órán keresztül volt a kérdezz-felelek, majd Prashant, mint döntőbíró kimondta az ítéletet (természetesen felmentette Abhit). Közben Zoli is megérkezett, addig Sushamával ültünk együtt, akit 2016-ban ismertem meg a hosszabb ittlétem alatt. Egyszercsak, kb. dél előtt kicsivel megszakadt a közvetítés, így a sátorban lévők közül a társaság nagy része elindult kaját szerezni. Egy pillanatig tétováztam, de mivel Sushama mondta, hogy szerezzünk időben magunknak kaját, így beálltunk mi is a sorba. Ebéddel zárult az ünnepség sorozat. Közben a közvetítés visszaállt, így ebéd közben 
láthattuk még, hogy Abhi megköszöni az Intézet minden dolgozójának és az összes segítőnek az elmúlt évet, melyben nagyon sokat dolgoztak. Én ezen a két héten vettem csak részt, de a szervezés profi volt.
Megvártunk még két ismerőst Annát, akivel Mumbaiba jöttünk, hogy csak Jayhez jöjjenek el minket felvenni, illetve Lauhától is elköszöntünk. Persze az utolsó pillanatban még beszaladtam az Intézetbeli shopba lefotózni az eszközös méreteit tartalmazó füzetet, illetve egy könyv és két 50 éves logós öv még eljött velünk.
Hazariksáztunk és úgy volt, hogy kb 10 percünk van és ott van értünk a sofőr, aki Annát már
felvette. Hát volt az fél óra is, amit Jay és a mamája is velünk töltött lenn az udvaron. Némi újrakoordinálás után megérkezett az autó, elköszöntünk, bepakoltunk és elindultunk Mumbai felé. Először Annát tettük ki a hotelénél Dél-Mumbaiban, majd minket is elhozott a sofőr a reptér közelébe. Röpke négy óra latt meg is érkeztünk a medencés hotelbe, ahol közölték, hogy van fél óránk, mert az hétkor zár. Bedobtunk mindent a szobába, fürdőruci fel és irány a tetőn lévő medence. Hát, elég hűvös volt, így csak megmártóztam, Zoli csak a lábfejét dugta bele. A medence alatti szinten volt egy spa, ahol én gyorsan be is feküdtem egy 30 perces hát-nyak-váll masszázsra. A kislány felmászott fölém az ágyra, jó erős keze volt. Aztán elindultunk vacsizni, Zoli nézte ki kivételesen az éttermet, amihez a hotelünk első részén kell felmenni és egy tetőkertben van. Nagyon tetszett a hely, mintha egy Verne regényben lettünk volna, a 
kaja is jó volt. Bár a kolhapuri az a pesti Pandzsábban jobb, vagyis nekem az az ízvilág jobban bejön, ez eléggé más volt, de azért finom is.
English version:
In the morning, I woke up quite difficultly and still had to pack the last things into the suitcase, because we were supposed to just grab that and go home. By nine, I took a rickshaw to the Institute, where I was able to fit in and the reminiscing of the old students began. Before that, there was some sharing of numerical data, from which it remained that there are about 7,000 Iyengar teachers in approximately 109 countries. Among the old ones, some checked in via video, while others were present live – those who had been there throughout the intensive. Some have been practicing with the Iyengar family since 1973. They shared “miracles” as well, about how Guruji restored situations deemed unsolvable by doctors. They owe it to him that their lives turned out the way they did. One of them shared that she once interviewed Guruji and asked him how he knows how to touch each person, to which he replied that he doesn’t know, it just comes to him.
In the meantime, a fan was turned on behind me because there were so many of us, and there was no air. Of course, the fans run even when they are not needed. I noticed the strong breeze during yesterday’s lunch and then realized that they had turned on the fan and directed it at us. Thanks, but I didn’t ask for it.
After the reminiscences, there was a short break, which I took advantage of to go to tent, where there was air and space. In the second part, Raya asked Abhi questions as if he were on trial (Moot Court), for example, why he calls it Iyengar yoga when Guruji said there is no such thing? The Q&A lasted about an hour, then Prashant, as the judge, pronounced the verdict (of course, he acquitted Abhi). Meanwhile, Zoli also arrived; I was sitting with Sushama, whom I met during my longer stay in 2016. Suddenly, around a little before noon, the broadcast was interrupted, so most of the people in the tent went to get food. I hesitated for a moment, but since Sushama said we should get food in time, we also joined the line. The series of celebrations concluded with lunch. Meanwhile, the broadcast resumed, so during lunch, we could still see Abhi thanking all the staff of the Institute and all the helpers for the past year, in which they worked very hard. I only participated in these two weeks, but the organization was professional.
We waited for two acquaintances, Anna, who came to Mumbai with us, to come and pick us up from Jay, and we also said goodbye to Lauha. Of course, at the last moment, I rushed into the shop at the Institute to photograph the booklet containing the dimensions of the equipment, and a book and two 50-year-old logo belts also came with us.
We took a rickshaw home, and it was supposed to be about 10 minutes until the driver, who had already picked up Anna, would be there for us. Well, it turned out to be half an hour, which Jay and his mother spent with us in the yard. After some re-coordination, the car arrived, we said our goodbyes, packed up, and set off towards Mumbai. First, we dropped Anna off at her hotel in South Mumbai, and then the driver took us close to the airport. In just four hours, we arrived at the hotel with the pool, where we were informed that we had half an hour because it closed at seven. We quickly threw everything into the room, put on our swimsuits, and headed to the pool on the roof. It was quite cool, so I only dipped in, while Zoli just put his feet in. Below the pool level, there was a spa, where I quickly laid down for a 30-minute back-neck-shoulder massage. The little girl climbed on top of me on the bed; she had a strong grip. Then we set off for dinner; Zoli chose the restaurant, which is located on the first part of our hotel and is in a rooftop garden. I really liked the place; it felt like we were in a Verne novel, and the food was good too. Although the kolhapuri there is better in the Pest Punjab, or rather, I prefer that flavor profile, this was quite different, but still tasty.