A tegnap éjjel némi rendszabályozással telt, mert a szembeszomszéd kölykök (16-19 között) hangoskodtak, tomboltak. Pár óra alvással ismét nem akaródzott elindulni futni, de erőt vettem magamon. Elindultam a teknősös irányba, ami hosszabb part volt, mint ahol korábban futottam, így a távot is sikerült megnövelnem. Jóga, majd reggeli, utána szobában pihenés. Ismét medence, úszás, ahol az applikáció úgy mérte hogy úsztam 300 métert a 60 helyett, jó lenne. Ennél azért mentem többet
Találtunk egy igazibb röplabdát és játszottunk egyet, legalább ettől nem ment tele a szemem minden kosárérintés után vízzel.
A medenceparton aludtunk is egyet, majd egy körül elindultunk a fővárosba, Zakinthoszba. Első utunk egy kávézóba vitt, majd mellette Feri evett egy gyrost, mi meg tzatzikit fokhagymás kenyérrel. Na előbbiből nem sajnálták a fokhagymát az tuti, szerintem aki elment mellettem is érezhette..
Sétáltunk a városban, kerestünk GM fagyit Edinának, amit a fiúk megfejtettek, hogy pasit kellett megkérdeznünk róla, mert ahol pasi volt a kiszolgáló, ott végül volt is, a lányok rendre azt mondták, hogy nincs olyanjuk.
Ja, ma először kértünk takarítást a szobában. A személyzet nagyon kedves volt, amikor kértem, megsimogatta a karomat a néni. Aztán amikor eljöttünk, akkor a ruhámnak örvendezett, akkor már a csípőmet simogatta. Azt beszéltük biztosan örül, hogy nem a “kisgyerekek” után kell végre rendet raknia. A ruhámat a fővárosban is megdícsérte egy utazási irodás kiscsaj.
Felmentünk autóval a Bohali városrészbe, bár az erőd zárva volt, a kilátásért megérte. Beültünk egy helyre és csak bámultuk az elénk táruló látványt.
Mini eltévedés – gmaps félrevezetés után lejutottunk a hegyről és Argassi felé vettük az irányt. Megnéztük a parton a régi velencei híd romjait, majd birtokba vettünk nyugágyakat és kifeküdtünk csak nézni és hallgatni a vizet. Tudnám hallgatni állandó jelleggel.
Edina javasolt most egy éttermet, ahol volt biztosan GM kaja. Már maga a hely és ahogy fogadtak is nagyon szimpi volt. Látszott a főnökön, hogy nem ma kezdte és a vérében van a vendéglátás. Ettünk vega előételeket, majd Bedi GM halat, én meg vegán gyrost, a fiúk persze simán tudtak bármit is választani. Annyit ettünk és még így is csomagoltattunk el reggelire valót. A legjobb hely volt nekem, ahol eddig ettünk (Zorba’s, Argossi fő utcáján). Az már csak plussz poén, hogy a főnökúr panaszkodott nekünk hogy a mai fiatalok csak arra alkalmasak, hogy tiktok videokat készítsenek
Innen már csak visszajöttünk a szállásra és pihegünk kb.