Ma reggel a futás elmaradt, de volt jóga, úszás és vízben röplabda. A délelőttöt a hotelben és a medencénél töltöttük, majd olyan fél egy körül indultunk útnak. Az első állomás egy kávézónál volt, szokás szerint freddo cappuccino, viszont ez ma nem volt annyira jó, azért rossz sem.
A sziget másik vége felé vettünk irányt, közben megálltunk Lagadakia elhagyatott falujánál. Pár rom, melyet benőttek a növények, de megvolt a varázsa. Lőttünk pár fotót, köztük a kb. öt ember által átölelhető olajfánál is, majd továbbhaladtunk.
Útközben olajfaligetek, sok fiatal/fiatalabb, de volt néhány egész korosnak tűnő is. Xigia Beachre érkeztünk egy kb. 35 perc múlva. Leparkoltunk, majd lesétáltunk a strandra, ahol már csak állóhely volt. Bementünk a vízbe, ami meglehetősen hűvös volt és kénes az itt lévő forrásoktól. Egy barlang is volt, a part menti sekélyebb vízből is megközelíthetően, így most nekem sem maradt ki az élmény. Kis fürdés után elindultunk felfelé, a bárban vettünk némi snacket és innivalót. Föntről is gyönyörű a tenger. A partot is kiszolgálják, egy kézi hajtányos felvonó-kosárral szállítják a rendeléseket a part és a bár között.
Átautóztunk a pár percre lévő Xigia Pelagaki strandra, ahol ismét apró, fehér kavicsos part van. Itt is kevés volt a hely, de azért találtunk magunknak. Fürdés és ejtőzés, majd ahogy visszamentünk az útra realizáltuk, hogy megbüntettek minket 30 eurora, Feri szerint azért, mert a vonalon álltunk. Majd a hotelban lefordíttatjuk azt. A büntetés ténye Ferit úgy megérintette, hogy az útra kivetődő öngyilkos gyíkot már nem tudta sajnos kikerülni.
Kinéztem egy éttermet útközbenre, az Athina Tavernat egy kis faluban. Mikor megláttam az étlapot kétségbe estem, hogy úgy járok, mint előző nap és nem nagyon tudok mit enni, de végül még túl sok is lett a padlizsán és Zoli fejezte azt be.
Utolsó programpont a híres Navagio-öböl felülről megnézése volt. Odafelé kicsit aggódtam hogy mennyi embernek jutott az eszébe rajtunk kívül, hogy naplemente tájékán oda menjen, de kár volt, nem volt tömeg. Van egy kis erkélyszerű kiugró, illetve pár perces sétával elérsz egy olyan pontra, ahonnan teljes a rálátás az öbölre. A víz hihetetlenül azúrkék, a fotó nem adja azt vissza.
Hazafelé vettük az irányt, kb. egy óra volt az út. Közben megálltunk Kilimenosban egy harangtornyot megnézni, mert megtetszett.
Kb. fél tíz körül értünk a hotelbe, ahol a Gabiéktól kapott (köszi!:)) kérdezős kártyákkal beszélgettünk még egyet.