Metalbox és naplemente

20250717_154808A reggelünk a szokott módon indult, medencézéssel. Ma szinte csak új arcok voltak és sokan is, így ma csak úszás volt (előtte persze jóga is a szobában).

Olyan egy körül indultunk el a már ismert Kafenioba inni egy kávét, itt helyben. Ismét jó volt a freddo. Előtte próbáltuk megtudni, hogy hol lehetne befizetni a parkolós büntit, a recis lány megkérdezte nekünk a rendőrséget is, illetve mondta, hogy azért büntettek meg minket valószínűleg, mert hogy bérelt autóval voltunk.

Mivel holnapra halasztottuk a befizetést, így az első helyszín a Rock Arch, Korakonisi volt. Lemásztunk a sziklákon, majd a fiúk bemerészkedtek a vízbe is, mi Edinával csak a sziklákon maradtunk. Itt van egy ív, amit fentről lehetett jól látni, illetve ha itt felmásztál egy kicsit. Legyőzve a félelmemet felkapaszkodtunk oda Ferivel, én ráadásul mezítláb, mert csúszott a vízi cipőm.20250717_163526

Árnyék híján lassan továbbindultunk, még a fentebb lévő bárban ittunk egy üdítőt előtte. Porto Limnionas volt a következő állomás. Zoli azt mondta, ha Indiában van strand, azt így képzelné el: helyenként volt betonozva, itt-ott kiugrók, de amúgy meg sziklás rész, csónakcsörlő pontokkal. Itt végül én is vízbe mentem, de jó hideg volt, sokáig nem maradtam. A fiúk megnéztek egy nem messzi barlangot is.

20250717_175104A nap utolsó célpontja a Cross of Kambi volt, ami egy kőkereszt a Schiza hegy tetején, a görög polgárháborúban és a második világháborúban elhunytak emlékére. Már ott is pazar volt a kilátás, de a mellette lévő étteremben meg fenomenális. Az asztalunktól ráláttunk a part egy szakaszára, ahol lamantin, szarvasmarha és T-Rex formákat láttunk bele a hatalmas sziklákba. A vacsora is csodás volt, és a naplemente is ott ért minket. Edina meg sem bírta enni a souvlakit, kérte a pincért, hogy csomagolja neki be metalboxba. Ezen a pincér jót mosolygott, valószínű nem szokták neki így specifikálni azt, de tényleg abban kaptuk meg.

20250717_205633A sziget túlsó felén voltunk, ahonnan 45 perc volt a hazaút. Volt pár hegyi falu,  ahol olyan szűk az út, hogy félre kell állni, ha van szembe forgalom. Nekünk odafelé kellett egy busz miatt visszatolatnunk, mert nem fértünk volna el a busz mellett, de még egy motor se.

Comments are closed