Hihetetlen, hogy már hét éve, hogy Indiában jártam. Ahogy közeledek, egyre inkább érzem, hogy “haza”megyek. Imádom
ezt az országot, az illatokat (amik ugyan sokszor szagok), az ételeket, a nyelvet, vagyis, ahogy angolul beszélnek. 13:45-kor Budapestről, a szokásos Costa kávé után útnak indultam Isztambul felé. Már Ferihegyen ismerkedtem, egy magyar, idősebb házaspárral, akik Kuvaitba mentek, a nő ott tanít az egyetemen. Az odaút úgy eltelt, hogy épp meg tudtam nézni a Gru 4-et és már le is szálltunk. Az egyik akciódús jelenetnél, igen volt ilyen benne, olyan turbulencia volt, mintha hullámvasúton ülnénk. De gyorsan vége is lett. A gép egy fél óra alatt gurult be a helyére, az végtelen hosszúnak tűnt, de biztos a mosdószükségletem miatt. Isztambulban épp annyi időm maradt, hogy átsétáljak a terminál másik végébe és már boarding.
A csomagomat Delhiben látom újra, ahol fel kell azt vegyem, végig kell menni a bevándorlási folyamaton, majd át kell haladjak egy másik terminálba Mumbai felé. Onnan már csak egy laza, három órás autóút Puneig. Ami majdnem így is lett. De hát ez India és persze fapados járatok. A gép Isztambulból akkora késéssel érkezett meg a tejködbe burkolózott Delhibe, hogy hiába furakodtam, kértem magam előre és hiába jutottam át gyorsan a bevándorláson nem értem oda időben. Persze a bevándorlásnál a leglassabb ügyintézőt fogtam így is ki és 3x kellett minden ujjamról mintát venni is. Ennek ellenére kb. 10 perc volt összesen.
Miután kijutottam csomagostul, hogy átmegyek a másik terminálba, majdnem elvitt egy taxis, de rájöttem hogy nem taxival akarok menni és bár ki volt írva az éppen beálló transzferbuszra, hogy Terminal 1, ő váltig állította, hogy nyolcig nincsen busz. Nem hallgattam rá, feltolakodtam a buszra, a felszálláshoz kellett volna valami kupon, azt is kimagyaráztam és simán el is indultunk a 8 km arébb lévő másik terminálba. Mintha otthon kb. Gyálra mennék át Ferihegyről. Megérkeztem, iszonyú embertömeg mindenhol. Találkoztam a mellettem ülő párral is, ők Kalkuttába mentek haza, szintén lekésték, csak nekik áttették 45p múlvára a járatot. Amúgy Budapestről jöttek ők is és érdekes, hogy pont személyi kölcsön jóváhagyással foglalkozott a hölgy.
IndiGonál (légitársaság) kérdezek, azt mondják este 8 és nem 20p múlva, becsekkolás, bőröndfeladás és secucheck nélkül.. na ekkor jön az újratervezés fázis. Jay is nézi nekem a lehetőségeket és végül miután még egy kört futok az Indigo irodában, majd a Spicejetnél is, hátha át lehet foglalni vagy van másik jegy. Nyilván minden járat tele. Jay közben talált egy AirIndia járatot, ahhoz visszakértem magam a transzferbuszra a szokásos szépen kérős mosolyú arcommal. Előtte egy fogalmatlannak tűnő hölgy egy kockás füzetbe felvezette, hogy kihaladtam a reptérről. Mert csak az jöhet-mehet akinek van jegye, nem úgy van az!
Szóval vissza a kiindulási terminálba, újra előadva a miért nincs kuponom kérdésre a rövid sztorit, buszra fel és hasítunk vissza. Megtalálom az Air India standot, ahol az új jegyem megveszem, persze 15kg fér bele, nem baj, majd a check-in-nél ráfizetek. Itt már nem akartam a véletlenre bízni, bár még volt vagy 3 órám, de akkora sor állt a belföldi poggyászfeladásnál, hogy inkább beálltam oda, jó lassan, de sorra is kerültem. Kislány mondja, hogy fizetnem kell: jaj, dehát lekéstem a gépemet a másik miatt, vennem kellett új jegyet, stb. Aztán csak megoldotta ügyesben, hogy ne kelljen ráfizetnem, nagyon kedves volt.
Secu check – a töltőfejeket kiszedette a táskámból a csávó, aki kedvesen érdeklődött hová, miért megyek, honnan jöttem, stb. Ami vicces, hogy a fehérneműben lévő merevítőpánt besípolt, ezért zárt fülkében a női sorban külön is végigvizsgáltak gyorsan, ott derült ki, hogy az volt a ludas. Végre benn, akkor már csak egy kis időt kell eltölteni. A boardingon 43-as kapu van, a táblára 50-et írnak ki. Odamegyek. Egyszercsak eltűnik a tábláról az 50-es, helyette semmi. Majd kiírják a 43-at. Odamegyek. Aztán kiírják, hogy 47, mert kapucsere van (47-esnél kiírták, hogy aki eddig ide volt kiírva az fusson át a 43-ra). És 40 perc késés. Végül a 47-ról és majdnem másfél óra késéssel de elindultam Pune felé, így a fent említett, előre lefoglalt taxikör kimaradt.
Puneban Jay kijött elém, elrohantunk az Intézetbe regisztrálni, utolsóként sikerült is, majd hazajöttünk és végre zuhany, rendes kaja – Jay mamája nagyon jó kis csípőset főzött – és pihenés. El sem hiszem, hogy itt vagyok 
in English:
It’s incredible that it’s been seven years since I was in India. As I get closer, I increasingly feel like I’m going “home.” I love this country, the scents (which often smell bad), the food, the language, or rather, the way they speak English. I set off for Istanbul at 1:45 PM from Budapest, after the usual Costa coffee. I was already getting to know an older Hungarian couple at Ferihegy, who were going to Kuwait; the woman teaches at the university there.
The journey there passed so quickly that I was just able to watch Despicable Me 4 and we had already landed. During one of the action-packed scenes, yes, there was one in it, there was such turbulence that it felt like we were on a roller coaster. But it ended quickly. The plane rolled into its spot in half an hour, which seemed infinitely long, but it was probably due to my need for the restroom. In Istanbul, I had just enough time to walk to the other end of the terminal and then it was boarding.
I will see my package again in Delhi, where I need to pick it up, go through the immigration process, and then transfer to another terminal towards Mumbai. From there, it’s just a relaxed three-hour drive to Pune. Which almost happened. But this is India, and of course, low-cost flights. The plane from Istanbul arrived in foggy Delhi with such a delay that no matter how much I pushed my way forward and how quickly I got through immigration, I didn’t make it in time. Of course, I ended up with the slowest immigration officer, and they had to take samples from all my fingers three times. Despite this, it took about 10 minutes in total.
After I got out with my luggage to go to the other terminal, a taxi almost took me away, but I realized I didn’t want to go by taxi, and even though it was written on the incoming transfer bus that it was Terminal 1, he insisted that there was no bus until eight. I didn’t listen to him, I pushed my way onto the bus, which supposedly required a coupon for boarding, I explained that away, and we smoothly set off to the other terminal, 8 km away. It felt like I was going from Ferihegy to Gyál at home. I arrived to an enormous crowd everywhere. I also met a couple sitting next to me; they were going home to Kolkata and also missed their flight, but they had their flight rescheduled for 45 minutes later. Interestingly, they were also coming from Budapest, and it was curious that the lady was dealing with personal loan approvals.
I’m asking about IndiGo (airline), they say 8 PM and not 20 minutes later, check-in, luggage drop-off, and security check without.. this is when the rescheduling phase comes in. Jay is looking at options for me and finally, after I run another round at the Indigo office, then at SpiceJet, hoping to rebook or find another ticket. Obviously, every flight is full. Meanwhile, Jay found an Air India flight, for which I requested to get back on the transfer bus with my usual polite smile. Before that, a seemingly clueless lady noted in a checkered notebook that I had exited the airport. Because only those with a ticket can come and go, that’s how it works!
So back to the starting terminal, retelling the short story about why I don’t have a coupon for the question, up on the bus, and we rush back. I find the Air India counter, where I buy my new ticket, of course, it fits 15kg, no problem, I’ll pay extra at check-in. Here I didn’t want to leave anything to chance, although I still had about 3 hours, but there was such a long line at domestic baggage drop-off that I decided to queue there, slowly but surely I got my turn. A little girl says I need to pay: oh, but I missed my flight because of the other one, I had to buy a new ticket, etc. Then she cleverly figured it out so I wouldn’t have to pay extra, she was very kind.
Security check – the guy kindly took the chargers out of my bag and asked where I was going, why, where I came from, etc. What’s funny is that in my underwear the stiffener strap beeped, so I was quickly searched again in a closed booth in the women’s line, where it turned out that it was the culprit. Finally inside, I just had to spend a little time. The boarding gate was 43, but they displayed 50 on the board. I went over. Suddenly, the 50 disappeared from the board, leaving nothing in its place. Then they announced 43. I went over. Then they announced 47, because there was a gate change (at 47 they announced that anyone who was previously assigned here should run to 43). And a 40-minute delay. Finally, I left for Pune from 47 with almost an hour and a half delay, so I missed the pre-booked taxi ride mentioned above.
In Pune, Jay came out to meet me, we rushed to the Institute to register, managed to be the last ones, then we came home and finally had a shower, proper food – Jay’s mom cooked some really nice spicy food – and rest. I can’t believe I’m here