Reggel utoljára futottam egyet a tengerparton, majd miután kipihentük a reggelit és 11-kor kiköltöztünk a szobából, lementünk még medencézni kicsit. Vicces, az órám a 20*15m úszást majd 1 km-nek méri. Dilemmáztunk, hogy mit csináljunk a fennmaradó pár órában, mondtam, hogy kilátó vagy strand lehet még, ami belefér a repülő indulásáig.
Elhaladtunk a MIAU kávézóba, hogy elfogyasszuk az utolsó freddokat és közben kitaláltuk, hogy mégiscsak strand legyen az utolsó állomásunk. A választás a Porto Zorro Beachre esett, az elérhető távolságban volt. Milyen jól is választottam, mert befejezésnek tökéletes volt. Homokos part, némi sziklákkal, jó nagy hullámok.
Kíváncsiságból megnéztem, hogy ezen a kisebb strandon lévő szállodába mennyiért lehetne foglalni, de a honlapján jövő augusztusra sem találtam szabad időpontot, így sajnos nem tudtam meg.
Strand után elmentünk még tankolni, ahol a kút egy családi ház aljában volt. Az autóleadás simán ment, a srác is azt mondta, hogy a papír szerint a fele büntit kellett volna csak befizetni, de már mindegy.
A reptéri várakozás nem volt vidám, mert nagyon kis helyre sok-sok utast zsúfolnak össze, állni lehet, de úgy, hogy folyamatosan neked megy kb. valaki, ahogy próbálna áthaladni. Szerencsére időben beszálltunk, és csak egy minimális kb. 15 perc késéssel, de megérkeztünk Budapestre.