Ez a nap jó későn indult, azért is neveztük el hobbit napnak, mert olyan volt, mintha lett volna, második reggeli, meg harmadik reggeli, meg első pihenés, meg második pihenés is, ahogy Samu az egyik jelenetben elmeséli az egyik napjukat.
Részemről korán indult, ugyanis én reggel elmentem futni/kocogni/felsétálni a hegyre. Elindultam a Google mapsen kinézett útvonalon, de módosítani kellett, mert nem volt ott út, ahol jelölve volt. Egy idő után elkezdett az útvonal emelkedni, és felvitt a falu hegyre épült részébe. Jó meredek volt az út, helyenként az inkább séta volt, mint futás. A kilátás elég jó fentről és felfedeztem, hogy a templomtól van egy kis gyalogösvény felfelé. A pékhez vissza kellett sétálnom, mert nem működött a terminál, készpénz meg nem volt nálam.
Megreggeliztünk, majd mindenki elvonult pihenni. Ez olyan jól sikerült, hogy fél három körül indultunk csak el. Ebben benne volt részben az is, hogy a blogra a malacos fotó kínkeservesen ment csak fel, és vártunk pl. erre is.
Egy 360 fokos panorámás hegytetőn álló templom volt az első úticél. Odafelé találtunk egy másikat is, az Agios Donatos-t, mely egyben az englouvi lencsefesztivál helyszíne is.
Innen továbbmentünk az eredeti célhoz, holdbéli tájak mellett elhaladva, illetve egy katonai zónát is érintettünk, radarállomással, hatalmas, bár grafittivel ellátott adókkal. A kiírás még megvolt, hogy nem lehet fotózni, de elég elhagyatottnak tűnt helyenként.
Az út elkezdett keskenyedni, kátyúsodni, emiatt Bedivel kellő nyomást gyakorolva a a fiúkra, letettük az autót egy alkalmas beugróban és a hátralévő 900 métert gyalog tettük meg az Éliás próféta templomáig. A tetőre felérve valóban 360 fokos kilátás volt, hegyi falvakra, a tengerre, engem teljesen rabul ejtett. Találkoztunk két családdal is, ők felmentek teljesen autóval, hát, mi jobb, hogy nem, sajnáltam volna a Yarist azon az úton. Zoli meghúzta a harangot is, később, lejjebb a faluban, ahol megálltunk, hallottuk, hogy más is tett így.
Kariába vezetett az utunk, útközben egy kecskenyájjal is találkoztunk, pontosabban azt láttuk, hogy egy motoros ül az út mentén, majd a következő pillanatban megindultak a bokorból előugró kecskék. Egy folklór múzeum volt a cél, a fiúk annyira nem örültek neki, dehát jönniük kellett. Két régi házat egybe nyitottak, mint azt a tárlatvezetés során megtudtuk, így egy zegzugos kiállítótér jött létre. Egy baj volt csak vele, nagyon rossz volt a levegő annak ellenére, hogy nyitva voltak az ablakok és az ajtó is: vagy a házi szőttesektől vagy a petróleummal(?) kezelt padlótól. Volt szövőszék, hálórész, konyha, szerszámok, sőt, még egy házassági szerződés is a falon. Szívesen vezetnék egy ilyen helyet, ahol tapinthatóvá válik a múlt.
A főtéren beültünk vacsorázni az Eleni tavernába. Már maga a főtér is megkapó volt, ahogy hatalmas platánfák alá kitelepültek a helyi vendéglátó egységek. Kicsivel arrébb kilátóterasz, kövezett szűk utcácskák, ez lett a kedvenc lefkadai falum.
Innen, mivel közel volt gondoltuk betérünk venni bort a Siflogo pincészetben, de sajnos nem találtunk ott senkit. Viszont mellette volt egy templom, illetve kiderült, hogy az valójában egy temető. Színes fotó volt az elhunytakról majd minden síron.
Hazafelé még egy kilátóponton megálltunk, ahol egy járó motorú autóban, benn ülve élvezték a kilátást…
Este fél nyolc körül még megálltunk egyet fürdeni a Pasha strandon, alig volt valaki, a víz kellemes volt, bár elsőre kissé hűvös. Hazafelé Zoli egy szál törölközőben vezetett, azon röhögtünk, hogy ha megállítaná egy rendőr az mit szólna.
This day started quite late, that’s why we called it a hobbit day, because it felt as if there had been a second breakfast, and a third breakfast, and a first rest, and a second rest as well, just as Sam describes one of their days in one of the scenes.
For my part, it started early, as I went for a run/jog/hike up the hill in the morning. I set off on the route I had picked out on Google Maps, but I had to modify it because there was no path where it was marked. After a while, the route started to climb and took me to the part of the village which is on the hill. The road was pretty steep, so at some points it was more of a walk than a run. The view from up there is quite good and I discovered that there is a small footpath going up from the church. I had to walk back to the bakery because the card terminal wasn’t working and I didn’t have any cash on me.
We had breakfast, then everyone went off to rest. This went so well that we only set out around half past three. Part of the reason for this was that uploading the piglet photo to the blog was a real struggle, and we were waiting for things like that.
The first destination was a church standing on a hilltop with a 360-degree panorama. On the way there, we found another one, Agios Donatos, which is also the venue for the Englouvi lentil festival.
From here, we continued to our original destination, passing by moonlike landscapes and even crossing a military zone with a radar station and huge transmitters, some of which were covered in graffiti. The sign was still there saying no photography allowed, but it seemed pretty deserted in places.
The road started to narrow and get potholey, so, with Bedi applying enough pressure on the boys, we left the car in a suitable parking place and walked the remaining 900 meters to the Prophet Elias church. When we reached the top, there really was a 360-degree view of mountain villages and the sea—it completely captivated me. We met two families there; they had driven all the way up, but I’m glad we didn’t—I would have felt sorry for the Yaris on that road. Zoli rang the bell too, and later, down in the village where we stopped, we heard someone else did the same.
Our journey led us to Karia, and on the way we even encountered a herd of goats—more precisely, we saw a motorcyclist sitting by the roadside, and then in the next moment goats started emerging from the bushes. Our destination was a folklore museum, which the boys weren’t too thrilled about, but they had to come along. Two old houses had been opened up into one, as we learned during the guided tour, creating a labyrinthine exhibition space. There was only one problem: the air was very bad despite the windows and doors being open—either from the homemade textiles or from the floor treated with petroleum (?). There was a loom, a sleeping area, a kitchen, tools, and even a marriage contract on the wall. I would gladly run a place like this, where the past becomes tangible.
We sat down for dinner at the Eleni tavern on the main square. The square itself was captivating, with local hospitality venues set up under huge plane trees. A little further away there was a lookout terrace, cobbled narrow streets—this became my favorite village in Lefkada.
From here, since it was close, we thought we’d drop by the Siflogo winery to buy some wine, but unfortunately we didn’t find anyone there. However, next to it was a church, which turned out to actually be a cemetery. There were colorful photos of the deceased on almost every grave.
On the way home, we stopped at a lookout point where people were enjoying the view from inside a car with the engine running…
Around half past seven in the evening we stopped for a swim at Pasha beach, there were hardly any people, the water was pleasant, though a bit chilly at first. On the way home, Zoli drove wearing nothing but a towel, and we laughed about what a policeman would say if he stopped him.