A fiúk azon filozofáltak, hogy itt intuitív módon kell vezetni, azaz rá kell érezni, hogy jöhet-e valaki szembe vagy nem. Helyenként, vagyis az esetek 80%-ban olyanok az utak, hogy félre kell állni, hogy elférjünk egymás mellett, illetve van pár hajtűkanyar, amit nem tudsz bevenni anélkül, hogy a másik sávba át ne haladnál. Lásd a képen, hegyi falu, kétirányú forgalom. Szerencsére teherautóval nem találkoztunk fenn a hegyekben, az viccesebb lett volna.
Nekem jóga, majd reggeli a szálláson, és fél egy körül útnak is indultunk. Az első cél egy ókori színház volt. A térkép persze nem ott mutatta, ahol volt, de egy kicsit betépett dinnyeárus készségesen útba igazított minket.
Egy ösvény vezetett be az olajfák között és néha már volt kétségünk afelől, hogy jó helyen vagyunk-e, de végül megtaláltuk a helyét, ami le volt zárva és tiltó tábla is ki volt téve, hogy fotózni sem lehet. Ez nem volt akkora akadály, ugyanis a kerítés egyik vége csak fel 
volt akasztva egy ágra, azaz egy mozdulattal bejutottunk. Nem mentünk be a romok közé, csak a széléről szemléltük a tengerpartra néző egykori színházat.
Visszasétálva az autóhoz kutyák ugattak, kikötve és bezárva egy kenelbe, szegények biztos ingerszegény környezetben vannak, nem úgy nézett ki, hogy gyakran járnak arra emberek.
Lefkada városban megálltunk egy kávéra, ugyanis teljesen felmentünk a sziget fenti végébe. Némi reklamáció után mindenki megkapta amit kért – először eggyel kevesebb kávét kaptunk, majd sima tejjel -, aztán egy árnyas padon bámultuk a hajókat.
Bedi kedvenc rázó hídján átmenve megálltunk az Agia Mavra erődnél, mely nekem a legjobb élmény volt, imádom a régi várakat felfedezni. Jól tűzött a nap, ennek ellenére Zolival minden zugát bejártuk. Volt kis kápolna, lépcsőkön felmérve harang torony, szép kilátások, régi hídmaradvány, illetve még a váron belül volt egy világító torony is. Kaptunk egy könyvet is a belépő mellé a vár történetéről.
Következőre a Faneromeni kolostornál álltunk meg, amíg vártunk az újranyitásra – mivel 14-kor bezár, majd 16-kor újra nyit -, addig a kertjében lévő Noé bárkája inspirált mini állatkertet néztük meg. Nyitás után szétnéztünk a kolostorban is, miután beöltöztünk Bedivel, ugyanis a nők fedetlen vállal meg rövid nadrágban nem léphetnek be.
A Kathisma strand volt a következő állomásunk, ez egy viszonylag hosszú, apró kavicsos part. Hullámoztunk, a szikláknál fotózkodtunk, elvoltunk. Öt óra körül értünk le a beach re, már nem találtak meg minket, hogy fizessünk 10 eurót a parkolásért, és a Nap sem sütött már annyira. Egy kalózhajónak kinéző vitorlás is beúszott a horizonton.
Egy hegytetőn lévő étteremben a Lygkosban az vacsoráztunk, közben a kilátást élvezve. Bedi kipróbálta a kakast paradicsomos szószban, amivel addig csak szemeztek a többiek.
A szálláson még az esti terefere a fiúk Mamos söre mellett ismét lezajlott.
The boys were philosophizing that here you have to drive intuitively, that is, you have to sense whether someone might be coming toward you or not. In places—in 80% of cases—the roads are such that you have to pull over to let each other pass, and there are a few U-turns that you can’t take without crossing into the other lane. See the picture: mountain village, two-way traffic. Fortunately, we didn’t encounter any trucks up in the mountains—that would have been funnier.
For me, yoga, then breakfast at the accommodation, and around half past twelve we set off. The first destination was an ancient theater. Of course, the map didn’t show it where it actually was, but a slightly high watermelon vendor kindly pointed us in the right direction.
A path led us among the olive trees, and at times we doubted whether we were in the right place, but eventually we found it. It was closed off, and there was a sign forbidding even photography. This wasn’t much of an obstacle, as one end of the fence was simply hung on a branch, so with one move we got in. We didn’t go among the ruins, just observed the former theater overlooking the seaside from the edge.
Walking back to the car, dogs were barking, tied up and locked in a kennel, poor things are surely in a stimulus-poor environment, it didn’t look like people often go there.
We stopped for a coffee in Lefkada town, as we had gone all the way up to the northern end of the island. After some complaints, everyone got what they wanted – first we received one less coffee, then it came with plain milk – and then we sat on a shady bench watching the boats.
Crossing Bedi’s favorite shaking bridge, we stopped at the Agia Mavra fortress, which was the best experience for me, I love exploring old castles. The sun was shining strongly, but despite that, Zoli and I explored every corner. There was a small chapel, a bell tower accessed by stairs, beautiful views, old bridge remains, and even a lighthouse inside the castle. We also received a book about the history of the fortress with our entrance ticket.
Next, we stopped at the Faneromeni Monastery while we waited for it to reopen—since it closes at 2 p.m. and reopens at 4 p.m.—and in the meantime, we visited the mini zoo in its garden, inspired by Noah’s Ark. After it opened, we looked around the monastery as well, after dressing up with Bedi, since women are not allowed to enter with bare shoulders or in shorts.
A Kathisma Beach was our next stop; it’s a relatively long, small-pebbled beach. We played in the waves, took photos by the rocks, and just enjoyed ourselves. We got to the beach around five o’clock, by then no one came to collect the 10-euro parking fee from us, and the sun wasn’t shining as strongly anymore. A sailboat that looked like a pirate ship also appeared on the horizon.
We had dinner at a restaurant on a mountaintop, at Lygkos, enjoying the view. Bedi tried the rooster in tomato sauce, which the others had been eyeing for a while.
Back at the accommodation, the evening chat with the boys over Mamos beer took place again.