Forrás: http://iyengaryoga.nl
Az immáron ötödik, számomra negyedik Manouso workshopra majdnem nem jutottam el, köszönhetően annak, hogy nem gondoltam volna, hogy itthon is kidőlhetek némi zöldségtől, nemcsak Indiában.. De szerencsére miután mentálisan is sikerült átélni a “méreg” van a szervezetemben érzést és nemcsak fizikálisan, vasárnap reggelre már visszajöttem belőle, így eldöntöttem, hogy legalább a workshop utolsó napján részt veszek.
Guruji 3 éve, augusztus 20-án hagyta el földi testét. Bíztam benne, hogy találkozhatok vele személyesen is, azonban én két évvel később jártam Puneban. Ennek így kellett lennie.. Az évforduló miatt is különleges volt ez a mai nap, melyet Manouso egy rövid megemlékezéssel kezdett. Már az invokáció alatt is éreztem, hogy ez most más lesz. Ma sokkal nyitottabbnak, talán meghatottabbnak éreztem őt, mint eddig. Közelebb került és még emberibbé vált, ezt a mesélt történetei is alátámasztották, melyekben az alázat, mint fő vonal abszolút átviláglik.
Pránajámával kezdtünk, majd kérdésekre volt lehetőség. Az utolsó másfél órát töltöttük ászanával, ahol egy laza trikonászana, utthita parsvakonászana duótól izzadtunk le először. Majd csendesebb vizekre evezve virasana előkészítéssel foglalkoztunk többek között, végül szarvangászana zárta a workshopot.
Az élmény, hogy egy ilyen nagy tudású oktatótól tanulhatok, aki ugyanolyan mindennapi dolgokkal is szembesül, mint akármelyikünk hatalmas inspirációt ad és visz tovább a tanulás útján, mely sosem ér véget.