A mai volt a két hetes kurzus első napja. Reggel fél hétkor indultunk, hogy biztosan elérjük a buszt, amire azt mondták, hogy hétkor indul. Már háromnegyedre ott voltunk, és persze csak fél nyolckor indult el. Fél óra alatt megérkeztünk a helyszínre, konvojban, kb. 13 busszal, illetve sokan gyalog, riksával, autóval, stb.
Útközben Pune építészetét csodálhattuk, ebből kettőt emelnék ki: egy építkezést, mely igen érdekesen néz ki a törmeléket felfogó hálóval és egy luxusnak kinéző toronyházat. Mellette, előtte a bádogváros senkit nem zavar.
A stadion egy nagy sportkomplexum területén fekszik, ahol van tollas, birkózó és egyéb csarnokok is, mi a tollasosban voltunk. Kb. 
1200 Iyengar gyakorló és tanár gyűlt össze a világ 65 országából, hogy együtt ünnepeljen. Szinte az összes senior tanár itt van akiknek a workshopján az elmúlt években tanultam: Patricia, Manouso, James, Lois, Laurie…
A menetrend szerint 9:30-kor kezdődött volna és 9-kor már csendben ülve várni kellett volna a kezdést, ehhez képest kb. 9-kor engedtek be 1200 embert, nyilván lehetetlen volt a fél óra múlva kezdés. Egyébként zökkenőmentesen ment le a mai nap, kitettek magukért a szervezők.
A mai nap Prashantté volt, ő tartotta a gyakorlást, mely nála néhány póz és tömény filozófia. Beszélt a test és az elme kapcsolódásáról, a teát hozva hasonlatként: a teafű, a víz, a cukor, a tej külön-külön nem olyan jó, mint együtt, egy egységként. Emlékeztetett arra, hogy nem mindegy, hogy a tudatosságod a légzéseden van, a légzésed érzékeled vagy a légzésre vagy tudatos (awareness on/of/for the breath). Kísérleteztünk azzal, hogy a tanulás, a tanultak előhívásra és a tanultak végrehajtása milyen kapcsolatban van egymással. Mi az elméd számára egy ászanában az elsődleges prioritás, hogyan hat a légzésed erre? Elemeztük a csinálás (doing), tanulás és felfedezés témáját az ászanákon keresztül. A pránajáma az ma légzésfigyelés volt ászanákban, folytatva a gyakorlás témaköreit.
Az ebéd is elég szervezetten sikerült, thali jelleggel kaptunk mindenféle ízt és állagot, akkora adag volt, hogy vacsorázni már nem kellett ma. Cserébe betértünk a Starbucksba, ahol átkereszteltek Otrira J Az egyszerűbbnek gondolt Audreyt szoktam mondani, de azt sem értik.
Az ebéd utáni séta közben kétszer kellett fotózkodnunk, ismét nagyon népszerűek vagyunk az indiaiak körében. Az első csapat kisfiúra azt hittük kéregetnek, de nem rupit mondtak, hanem selfit.