Amúgy a Mumbai reptéren a 2,5 órával előtti érkezés éppen elég volt, hogy becsekkolj, áthaladj a secu checken, – amin persze, mivel nem vettem ki a töltőt, laptopot, így kivettek a sorból – a vízumkiléptetésen és elsétálj a kapudig. Még épp egy vészhelyzeti szendvicset tudtunk venni, mivel nem volt egyértelmű, hogy lesz-e kaja a repülőn és gondoltam legyen nálam vésztartalék, ha nem bírnám a hét órás utat. Persze kaptunk egy jó kis curryt. Két indiai kissrác ült mellettem (max. 20 évesek), nem voltak nagyok, de úgy terpeszkedtek, hogy alig fértem el. Nem életem útja volt. Közben Zoli elindult Rijádba, hogy ott egy 9 órás layover után 23:00 körül megérkezzen Magyarországra.

Letelt a hét óra, fél óra csúszással megérkeztünk Isztambulba, Erikáék is, akik Turkishsel jöttek, ők is késve félórát. Én Indigoval, amit a Turkish üzemeltetett. A lényeg, hogy a késés miatt áttették őket ez én esti járatomra, így nem egyedül töltöttem el a reptéren azt a röpke hat-hét órát. Eszméletlenül drágán ittam egy kávét, ettem egy sütit (több, mint 8e Ft volt az új terminálban, de minden helyen ennyire drága ott minden), majd Erika és Kevin csatlakozott. Kerestünk egy nyugis helyet, ahol jógáztunk és insta képeket és videókat készítettünk.

Onnan a hazaút már sima volt, persze ment a szerencsétlenkedés a csomagokkal, nem bírja felpakolni, mert nem fér be, máshol lesz mint ahol ül, de az neki nem jó és stb., de az meg mindig van. Hazaértem, a macska örült nekem, majd pár óra pakolás és telefonálás és tennivaló után kimentem Zoli elé vissza a reptérre. Megállították vámkezelésen, de nem volt nála semmi elvámolandó. Hazaértünk és beestünk az ágyba.

India mindig is a szívem csücske lesz. Puneban már harmadjára jártam, de minden alkalommal felfedezek új dolgokat, új arcát látom. Jay támogatása azért nagyon sokat segített ebben, nélküle biztosan nem fedezünk fel olyan éttermeket meg dizsit ahol most jártunk. Az Intézet fejlődése is nagyon ígéretes, egyre profibb a szervezés, látszik, hogy elszánt és tettrekész csapat áll Abhi mögött. Egy dolog volt, amit nem hiányolok, az a légszennyezés, a tüdőmön nagyon éreztem. Ja és a mosás nélküli, új takarólból szálló szöszfelhő a gyakorlások során Ezt a kettőt leszámítva már most hiányzik.

English version:

We successfully and simply arrived home. We should be happy about that. There were no flight delays or complications. The early morning Uber arrived on time and took us to the airport for a fraction of the cost of the 1000 rupee plus other expensive ride recommended by the hotel. Erika and Kevin were 1 km from the airport, but they were also quoted the same price for their ride at their hotel.

By the way, arriving at Mumbai airport 2.5 hours early was just enough time to check in, go through the security check – which, of course, since I didn’t take out the charger and laptop, got me pulled out of line – go through visa exit, and walk to the gate. We just managed to buy an emergency sandwich since it wasn’t clear if there would be food on the plane, and I thought it would be good to have a backup in case I couldn’t handle the seven-hour journey. Of course, we were served a nice curry. Two young Indian boys were sitting next to me (max. 20 years old), they weren’t big, but they spread out so much that I barely fit. It wasn’t the best journey of my life. Meanwhile, Zoli headed to Riyadh, where he would arrive in Hungary around 11:00 PM after a 9-hour layover.

The seven hours passed, and we arrived in Istanbul with a half-hour delay. Erika and Kevln, who flew with Turkish Airlines, were also delayed by half an hour. I was on Indigo, which was operated by Turkish. The important thing is that because of the delay, they were moved to my evening flight, so I didn’t spend that brief six or seven hours at the airport alone. I had an incredibly expensive coffee and a cookie (it cost more than 8,000 HUF at the new terminal, but everything there is that expensive), and then Erika and Kevin joined me. We looked for a calm place where we practiced yoga and took Instagram pictures and videos.

The journey home was smooth from there, of course, there was the usual struggle with the bags, unable to pack them because they wouldn’t fit, they’d be in a different place than where he was sitting, but that’s not good for him, and so on, but that always happens. I got home, the cat was happy to see me, then after a few hours of packing, calling, and doing things, I went back to the airport to meet Zoli. He was stopped at customs, but he didn’t have anything to declare. We got home and collapsed into bed.

India will always be close to my heart. This was my third time in Pune, but each time I discover new things, I see a new side of it. Jay’s support helped a lot with this; without him, we definitely wouldn’t have discovered the restaurants and clubs we visited. The development of the Institute is also very promising, the organization is becoming more professional, and it’s clear that a determined and proactive team stands behind Abhi. One thing I don’t miss is the air pollution; I felt it heavily in my lungs. Oh, and the cloud of fluff from the new blanket during the practices without washing Aside from these two, I already miss it.

Íme egy válogatás még a képekből:

csirke és tojásbolt – vehetsz élő csirkét, bőr nélkülit, bőröset, Gavran csirkét, ami egy tipikus helyi fogáshoz való kakas (?) és tojást is

csúzligumibolt Mumbaiban

Pune – Pavillion Mall plaza női, motoros parkolóhelyek

Pune – nem jóga, hanem jogi guru képző intézet

Mumbai virágárus

Mumbai, ahol nem kicsi a légszennyezés

Pune építészet 1

Pune építészet 2

Intézet udvar

Intézet nagyterem

A Hazaérkezés és összefoglaló bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Közben megfejtette az itteni közlekedést is az alábbiak szerint: valaki ha befurakszik, akkor rádudálnak és rágyorsítanak, majd mikor észreveszik, hogy még mindig ott van, akkor beengedik. Szerencsére azért ha mentő jött, – ma ilyen mini kisfurgonos mentőket láttunk – akkor azt mindenki elengedte, félre is húzódtak.

Az első megállónk az India kapuja volt, melyet V. György király Indiába lépésének és koronázásának emlékműveként építettek, és 1948-ban ezen keresztül hagyták el a brit flotta utolsó egységei Indiát. A nap szemből sütött és fel volt állványozva, mint a képen látszik is. Mindenáron el akartak minket vinni a közeli Elephanta barlangokhoz (ami, volt aki közben elárulta, hogy ma nincs nyitva..), ajánlottak fényképezést, amit ott helyben kinyomtatnak és mindenféle dolgokat. Az egyik pasit azt hittem Zoli lassan ingerülten jól leszólja, mert percekig próbálkozott nálunk, de végül nagy nehezen arébb állt. Ismét sztárnak érezhettem magam, mert nemcsak itt, hanem egész Mumbaiban nagyon néztek (volt, aki Zolit is), lesifotókat és videókat is csináltak rólam/rólunk.

Majdnem szemben van vele a világhíres Taj Mahal hotel, ahová egy kávéra később betértünk volna, ha megtaláljuk hol lehet és nem az épület hátuljában lévő Starbuckshoz irányt minket egy ajtónálló.

Ez már reggeli/ebéd után volt, amit Jay tippje alapján a Cafe Mondegarban ettünk. Az egy négyzetméterre jutó asztalok száma ebben az étteremben volt eddig a legmagasabb az összes hely közül, ahol valaha ettünk, de mégis nagyon hangulatos kis hely volt. Mi egy bárszékes asztalnál, a fal mellett kaptunk helyet, olyan szűk helyen mentek mellettünk a pincérek és a vendégek is, hogy folyton azt néztem mikor verik ki a kanalat a currynkből. Ami a fő poén, hogy a pincérünk nagyon kis érdeklődő volt, elmondta hogy nepáli származású és mikor megtudta, hogy mi meg magyarok, elmondta, hogy ő focizik és Szoboszlai Dominik a nagy példaképe. Nemcsak Afrikában, Indiában is ismerik a nevét!

Gyalogosan továbbhaladtunk a látnivalók útvonalán, mikor azt éreztem, hogy valami meleg folyik a karomon. Elsőre azt gondoltam valaki leköpött bétellel pl, de aztán rájöttem, hogy egy madár tisztelt meg. Zoli letakarított, majd miután ugyanazzal a kezemmel megsimogattam egy makkát is, azt mondta, hogy a fertőző kezemet nem fogja meg innentől, csak a másikat. Elhaladtunk a Legfelsőbb Bíróság épülete előtt, ahol meglepően sok rendőrautó és rabszállító volt. Az előtte lévő parkban pedig krikett meccsek zajlottak.

Megnéztük a Chhatrapati Shivaji Maharaj vasútállomást kívülről, majd be is mentünk. Meglepődésünkre teljesen kulturált volt, én arra számítottam, amit anno Delhiben átéltünk, hogy iszonyú embertömeg és mindenki tolakszik, hát nem. Tiszta és rendezett volt, sokan voltak, de nem tömegiszonyos sokan.

A térképen láttam, hogy van egy bazár rész a vasútállomás mögött, mondtam, hogy arra még menjünk el. Hát, ez egy muszlim résznek tűnt, inkább muszlimokkal találkoztunk, mint indiaiakkal. Annyira sok volt az inger – zaj, autók, motorok, riksák, kézi szállítóeszközök, pl. négykerekű raklap, hogy elég hamar elfáradtunk. Másodjára sikerült egy Uber sofőrt találni, aki kb. egy óra alatt vissza is hozott minket a hotelbe. Elég durván vezetett, bár szerintem jól, minden rést megtalált és befurakodott oda. Meglepiként az előre jelzetthez képest plusz 100 rupi volt az út, gondolom valami útdíj miatt.

A hotelben vártunk egy bő 20 percet arra, hogy Zoli megkapja a narancsos sütijét, én meg a chait, ami sajnos nem is volt jó. Gyorsan átöltöztünk és leúsztuk a medence árát (ugyanis elsőre egy medence nélküli hotelt foglaltam, aztán meg ezt némi pluszért). Amúgy nekem bejön ez a hotel, de Európában biztos nem lenne négy csillagos szerintem. Miközben úsztunk valami rendezvényre készülődtek emberkék körülöttünk, nem sikerült megtudni mikor lesz a buli, nem értettük egymást.

Vacsorázni a tegnapi bevált helyre mentünk, ahol a kiszolgálás ismét profi volt, lejjebb vették miattam a légkondit is pl. A hazatérésre készülve már európai ételeket ettünk, ismét megtapasztalva azt, hogy egy előétel gyakorlatilag főétel méretű adag. Jim is ott volt velünk az étteremben.

Még utoljára felmentünk a tetőre a medencéhez elköszönni Mumbaitól. Reggelre foglaltam egy Ubert, reméljük értünk is jön 4:15-re. A következő poszt (még egyet tervezek) az már Budapestről várható, ahová ha minden igaz én este hét körül, Zoli meg éjfél körül érkezik.

English version:

This morning, I finally woke up without an alarm; I woke up by myself at half past six, but I fell back asleep and eventually got up only at a quarter to ten. I told Zoli that if we want to go somewhere, we should start getting ready soon; in the end, we set off at eleven. The sights are about 20 km away from us, and the Uber we called took 1 hour and 20 minutes to reach the city, costing about 3000 HUF. In the meantime, we also had a car city tour, and as I looked, I took a record number of pictures today. Zoli wanted to use public transport, but since Jay didn’t really recommend it, we didn’t choose that option. It surely would have been adventurous.

In the meantime, he figured out the local traffic as follows: if someone cuts in, they honk at you and speed up, and then when they notice that you are still there, they let you in. Fortunately, if an ambulance came—today we saw these mini vans as ambulances—everyone gave way and pulled aside.

Our first stop was the Gateway of India, which was built as a monument to King George V’s arrival in India and his coronation, and in 1948, the last units of the British fleet left India through here. The sun was shining from the front, and it was set up on scaffolding, as can be seen in the picture. They desperately wanted to take us to the nearby Elephanta Caves (which someone revealed in the meantime is closed today), offering photography services that would be printed on-site and all sorts of things. I thought one of the guys would be slowly and irritably criticized by Zoli, because he had been trying for minutes to get our attention, but eventually he reluctantly moved on. I could feel like a star again, because not only here but throughout Mumbai, people were staring at us (some even at Zoli), taking candid photos and videos of me/us.

Almost opposite is the world-famous Taj Mahal hotel, where we would have stopped for a coffee later if we had found out where to go, instead of being directed to the Starbucks at the back of the building by a doorman.

This was after breakfast/lunch, which we had at Cafe Mondegar based on Jay’s tip. The number of tables per square meter in this restaurant was the highest among all the places we had ever eaten, but it was still a very cozy little spot. We got a seat at a barstool table by the wall, and the waiters and guests passed by in such a narrow space that I kept wondering when they would knock the spoon out of our curry. The main joke is that our waiter was very curious; he told us he was of Nepali descent, and when he found out we were Hungarian, he said he plays football and that Dominik Szoboszlai is his big idol. His name is known not only in Africa but also in India!

We continued walking along the sightseeing route when I felt something warm flowing down my arm. At first, I thought someone had spat on me, but then I realized that a bird had honored me. Zoli cleaned it off, and after I had petted a cat with the same hand, he said he wouldn’t shake my hand from then on, only the other one. We passed by the Supreme Court building, where there were surprisingly many police cars and prisoner transport vehicles. In the park in front of it, cricket matches were taking place.

We looked at Chhatrapati Shivaji Maharaj railway station from the outside and then went inside. To our surprise, it was completely civilized; I expected what we experienced in Delhi, with a huge crowd and everyone pushing, but it wasn’t like that. It was clean and organized; there were many people, but not overwhelmingly so.

I saw on the map that there was a bazaar section around the railway station, so I suggested we go there. Well, it seemed to be a Muslim area; we encountered more Muslims than Indians. There was so much stimulation – noise, cars, motorcycles, rickshaws, hand-pulled vehicles, like a four-wheeled cart – that we got tired pretty quickly. The second time, we managed to find an Uber driver who brought us back to the hotel in about an hour. He drove quite aggressively, but I think he did well, finding every gap to squeeze into. Surprisingly, the fare was an additional 100 rupees compared to what was initially quoted, probably because of some toll.

At the hotel, we waited for a little over 20 minutes for Zoli to get his orange cake, and I got my chai, which unfortunately wasn’t good. We quickly changed and swam off the cost of the pool (since I initially booked a hotel without a pool, and then this one for a bit extra). By the way, I like this hotel, but I don’t think it would be four stars in Europe. While we were swimming, some people were preparing for an event around us, but we couldn’t find out when the party would be; we didn’t understand each other.

For dinner, we went to the place we had success with yesterday, where the service was once again professional; they even turned down the air conditioning for me. While preparing to return home, we ate European dishes, once again experiencing that an appetizer is practically the size of a main course. Jim was also with us at the restaurant.

We went up to the rooftop one last time to say goodbye to Mumbai. I booked an Uber for the morning, hoping it will come for us at 4:15. The next post (I plan one more) will be expected from Budapest, where, if all goes well, I will arrive around seven in the evening, and Zoli around midnight.

A Egy nap Mumbaiban bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Időközben egy ventillátort bekapcsoltak mögöttem, mert nagyon sokan voltunk és semmi levegő nem volt. Persze a ventillátorok akkor is mennek, amikor nem kell. A tegnapi ebédnél is azt vettem észre, hogy milyen szél lett, majd rájöttem, hogy bekapcsolták és ránk irányították a ventillátort. Kösz, nem kértem.

A visszaemlékezések után volt egy kis szünet, amit kihasználtam arra, hogy átmentem a sátorba, ahol volt levegő és tér. A második részban Raya tett fel Abhinak kérdéseket, mintha bíróságon ülne vádlottként, pl- miért hívja Iyengar jógának, mikor Guruji azt mondta hogy nincs ilyen? Körülbelül egy órán keresztül volt a kérdezz-felelek, majd Prashant, mint döntőbíró kimondta az ítéletet (természetesen felmentette Abhit). Közben Zoli is megérkezett, addig Sushamával ültünk együtt, akit 2016-ban ismertem meg a hosszabb ittlétem alatt. Egyszercsak, kb. dél előtt kicsivel megszakadt a közvetítés, így a sátorban lévők közül a társaság nagy része elindult kaját szerezni. Egy pillanatig tétováztam, de mivel Sushama mondta, hogy szerezzünk időben magunknak kaját, így beálltunk mi is a sorba. Ebéddel zárult az ünnepség sorozat. Közben a közvetítés visszaállt, így ebéd közben láthattuk még, hogy Abhi megköszöni az Intézet minden dolgozójának és az összes segítőnek az elmúlt évet, melyben nagyon sokat dolgoztak. Én ezen a két héten vettem csak részt, de a szervezés profi volt.

Megvártunk még két ismerőst Annát, akivel Mumbaiba jöttünk, hogy csak Jayhez jöjjenek el minket felvenni, illetve Lauhától is elköszöntünk. Persze az utolsó pillanatban még beszaladtam az Intézetbeli shopba lefotózni az eszközös méreteit tartalmazó füzetet, illetve egy könyv és két 50 éves logós öv még eljött velünk.

Hazariksáztunk és úgy volt, hogy kb 10 percünk van és ott van értünk a sofőr, aki Annát már felvette. Hát volt az fél óra is, amit Jay és a mamája is velünk töltött lenn az udvaron. Némi újrakoordinálás után megérkezett az autó, elköszöntünk, bepakoltunk és elindultunk Mumbai felé. Először Annát tettük ki a hotelénél Dél-Mumbaiban, majd minket is elhozott a sofőr a reptér közelébe. Röpke négy óra latt meg is érkeztünk a medencés hotelbe, ahol közölték, hogy van fél óránk, mert az hétkor zár. Bedobtunk mindent a szobába, fürdőruci fel és irány a tetőn lévő medence. Hát, elég hűvös volt, így csak megmártóztam, Zoli csak a lábfejét dugta bele. A medence alatti szinten volt egy spa, ahol én gyorsan be is feküdtem egy 30 perces hát-nyak-váll masszázsra. A kislány felmászott fölém az ágyra, jó erős keze volt. Aztán elindultunk vacsizni, Zoli nézte ki kivételesen az éttermet, amihez a hotelünk első részén kell felmenni és egy tetőkertben van. Nagyon tetszett a hely, mintha egy Verne regényben lettünk volna, a kaja is jó volt. Bár a kolhapuri az a pesti Pandzsábban jobb, vagyis nekem az az ízvilág jobban bejön, ez eléggé más volt, de azért finom is.

English version:

In the morning, I woke up quite difficultly and still had to pack the last things into the suitcase, because we were supposed to just grab that and go home. By nine, I took a rickshaw to the Institute, where I was able to fit in and the reminiscing of the old students began. Before that, there was some sharing of numerical data, from which it remained that there are about 7,000 Iyengar teachers in approximately 109 countries. Among the old ones, some checked in via video, while others were present live – those who had been there throughout the intensive. Some have been practicing with the Iyengar family since 1973. They shared “miracles” as well, about how Guruji restored situations deemed unsolvable by doctors. They owe it to him that their lives turned out the way they did. One of them shared that she once interviewed Guruji and asked him how he knows how to touch each person, to which he replied that he doesn’t know, it just comes to him.

In the meantime, a fan was turned on behind me because there were so many of us, and there was no air. Of course, the fans run even when they are not needed. I noticed the strong breeze during yesterday’s lunch and then realized that they had turned on the fan and directed it at us. Thanks, but I didn’t ask for it.

After the reminiscences, there was a short break, which I took advantage of to go to tent, where there was air and space. In the second part, Raya asked Abhi questions as if he were on trial (Moot Court), for example, why he calls it Iyengar yoga when Guruji said there is no such thing? The Q&A lasted about an hour, then Prashant, as the judge, pronounced the verdict (of course, he acquitted Abhi). Meanwhile, Zoli also arrived; I was sitting with Sushama, whom I met during my longer stay in 2016. Suddenly, around a little before noon, the broadcast was interrupted, so most of the people in the tent went to get food. I hesitated for a moment, but since Sushama said we should get food in time, we also joined the line. The series of celebrations concluded with lunch. Meanwhile, the broadcast resumed, so during lunch, we could still see Abhi thanking all the staff of the Institute and all the helpers for the past year, in which they worked very hard. I only participated in these two weeks, but the organization was professional.

We waited for two acquaintances, Anna, who came to Mumbai with us, to come and pick us up from Jay, and we also said goodbye to Lauha. Of course, at the last moment, I rushed into the shop at the Institute to photograph the booklet containing the dimensions of the equipment, and a book and two 50-year-old logo belts also came with us.

We took a rickshaw home, and it was supposed to be about 10 minutes until the driver, who had already picked up Anna, would be there for us. Well, it turned out to be half an hour, which Jay and his mother spent with us in the yard. After some re-coordination, the car arrived, we said our goodbyes, packed up, and set off towards Mumbai. First, we dropped Anna off at her hotel in South Mumbai, and then the driver took us close to the airport. In just four hours, we arrived at the hotel with the pool, where we were informed that we had half an hour because it closed at seven. We quickly threw everything into the room, put on our swimsuits, and headed to the pool on the roof. It was quite cool, so I only dipped in, while Zoli just put his feet in. Below the pool level, there was a spa, where I quickly laid down for a 30-minute back-neck-shoulder massage. The little girl climbed on top of me on the bed; she had a strong grip. Then we set off for dinner; Zoli chose the restaurant, which is located on the first part of our hotel and is in a rooftop garden. I really liked the place; it felt like we were in a Verne novel, and the food was good too. Although the kolhapuri there is better in the Pest Punjab, or rather, I prefer that flavor profile, this was quite different, but still tasty.

A Viszlát Pune, hello Mumbai! bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Mivel a mai napra minden is be volt tervezve, erős csúszással indultunk a továbbiaknak. Zolinak kinéztem egy kurtát – indiai hosszú ingszerű felső – megbeszéltük, hogy a jógától nem messze lévő boltnál találkozunk. Később ért ő is oda, mint írta, kiderült, hogy bár hiába adtam meg a google maps lokációt, az máshová vitte kicsit, még szerencse, hogy figyeltem mikor jön és észrevettem, hogy kórincál (nem volt net a telefonján). Ja, amúgy a jógaeszközöket – 5 pléd, 1 fatégla, matrac – amivel gyakoroltam két hétig el kellett hozni a helyszínről. Eredetileg lebeszéltem, hogy otthagyom és visszamegyek érte, de akkora késésben voltunk, hogy felvettem a vállamra és cipeltem magammal a boltba. Onnantól Zoli vitte tovább majdnem végig. A boltban nem egy, hanem 3 kurtát vettünk neki végül – volt rá jó méret, korábban már abban gondolkodtunk, hogy varrattatunk neki, de nem volt rá idő.

Utána riksa, irány az ajurvédikus doki néni – neki konzultáció, nekem srirodhara (meleg olajat csorgatnak a homlokodra). Nagyon jó volt, ezt már Keralában is nagyon szerettem és már mióta akarok Pesten is menni. Zoli kapott egy helyes gyógyszercsomagot, majd gondoltuk, hogy akkor végre enni is kellene valamit, mivel egyikünk sem reggelizett. Elriksáztunk a Bangalore Tiffin Room nevű Jay által ajánlott egyszerű kis étterembe, ez alatt azt értem, hogy egy viszonylag szűk étlapja volt. Dósát ettünk, itt is nagyon jó volt.

Hazasétáltunk, mert ez már a környékünkön volt és délután négy óra lett. Némi chai és otthoni telefonok után elindultunk az Intézetbe az első ünnepségre. Pár perccel később értünk oda, mint öt, így már csak az út túloldalán felállított (lagzis) sátorban volt hely. Gyerekek jógáztak, történetet meséltek el, majd Prashant mesélt az Intézet megalakulása körüli időszakról. A gyerekeknél nem gondoltak a kihangosításra, volt egy pasi, aki próbálta kitalálni melyik gyerek fog beszélni és össze-vissza rohangált a mikrofonnal. Kicsit vicces volt. Mi a sátorban kivettőről néztük, így néha csak némafilm volt. Közben kaptunk némi snacket – vega samosát és egy mini indiai édességet, nem tudom a nevét.

Utána hazariksáztunk, majd Jay-jel elindultunk az utolsó közös vacsinkra. A Socialba mentünk, ahol múlt héten is voltunk. Most ettünk is, a fiúk húst hússal, én meg egy indiai streetfoodot, a bhel purit ettem, ami puffasztott rizs, gránátalma, magvak, zöldségek keveréke egy egyedi ízvilágban. Ez az a hely, ahol a múltkor táncoltunk, hát most is. 10 körül a már addig is üvöltő zenére elkezdtek táncolni, ahová először csak ketten Jayjel, majd később Zoli is csatlakozott. Éjfélre értünk haza. Közben végre le tudtam fényképezni egy oldalsó ülésben, csomagokkal is megpakolva közlekedő motoros párt.

English version:

On the last day of the intensive, that is Saturday, Sunita held the morning class as expected. We started with an hour of pranayama, including pratiloma viloma, as well as lying variations. After a 15-minute break, we continued with asanas, first with a dynamic standing series, then seated forward bends, and finally backbends. Although Sunita was seated, she noticed that someone in the back row was being assisted in urdhva dhanurasana, shouted at the helper, and then called the practitioner forward to demonstrate how to practice this pose despite shoulder issues. The class was originally scheduled until 11:30, but she extended it well into noon. The Swedish team had to leave for the airport. She noticed they were packing and shouted at them about where they were going, then accepted their answer when she got it.

Since everything was planned for today, we started the next activities with a significant delay. I had picked out a kurta for Zoli – an Indian long tunic – and we agreed to meet at a store not far from the yoga studio. He arrived later than we planned; it turned out that despite providing the Google Maps location, it led him a bit elsewhere. Luckily, I was watching for him when he came and noticed he was wandering around. By the way, I had to bring the yoga props – 5 blankets, 1 wooden block, and a mat – that I practiced with for two weeks from the venue. Initially, I had decided to leave them behind and return for them, but we were so delayed that I picked them up and carried them with me to the store. From then on, Zoli continued almost all the way. In the store, we ended up buying him not one, but three kurtas – there was a good size for him, we had previously thought about having one tailored, but there was no time for that.

Afterwards, we took a rickshaw to the Ayurvedic lady doctor – she had a consultation, and I had shirodhara (they pour warm oil on your forehead). It was very nice; I really liked it in Kerala and had wanted to go to one in Pest for a while. Zoli received a nice medication package, and then we thought it was finally time to eat something since neither of us had breakfasted. We took a rickshaw to a simple little restaurant called Bangalore Tiffin Room, which Jay had recommended, meaning it had a relatively small menu. We had dosa, and it was very good here too.

We walked home since it was already in our neighborhood and it was four in the afternoon. After some chai and phone calls home, we headed to the Institute for the first ceremony. We arrived a few minutes later than five, so there was only space in the tent (like for weddings) set up on the other side of the road . Children were doing yoga, telling stories, and then Prashant talked about the time around the establishment of the Institute. They didn’t think about amplification for the kids; there was a guy trying to guess which child would speak and was running around with the microphone. It was a bit funny. We watched from the tent, so sometimes it was just a silent film. In the meantime, we received some snacks – vegetarian samosas and a mini Indian sweet, I don’t know the name of it.

After that, we took a taxi home, and then with Jay we set off for our last joint dinner. We went to Social, where we were last week as well. This time we ate, the boys had meat with meat, and I had an Indian street food, bhel puri, which is a mixture of puffed rice, pomegranate, seeds, and vegetables with a unique flavor. This is the place where we danced last time, and we did so again now. Around 10, to the already blaring music, they started dancing, first just the two of us, Jay and I, and later Zoli joined in. We got home by midnight. In the meantime, I finally managed to take a photo of a couple on a motorcycle, also loaded with bags, traveling in the side seat.

A Jóga, ajurvéda és indiai tánc bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Már szokás szerint a svéd csapat mellett foglaltam helyet. Abhi kezdte a napot, Raya demonstrált neki. Pránajámával kezdtünk, ami csak haladó gyakorlás esetén van így. Kezdőknél az ászanák készítenek fel a pránajámára, haladóknál pedig friss elmével és testtel kezdesz neki. Gyakoroltuk a maha mudrát is. Ez után 20 perc szünet ás ászanák következtek. Adho mukha virasana, adho mukha svanasana, állópózok. Van, amikor az elméd készen áll a gyakorlásra, a tested pedig nem, és van ennek a fordítottja is.  Az álló pózokat érdemes hetente beiktatni a gyakorlásodba, mert a jelenbe hoznak, bárhol is vagy. Az a tevékenység, hogy megfigyeled mi történik, az maga az észlelés. Az idő pillanatát megfigyelni mikor kényelmessé válik, az a dhyana (meditáció). Ahogy Guruji megfogalmazta, meditáció a mozgás révén (Meditation in action). Ezt nem erőltetheted, ez egyszercsak megtörténik (ha megtörténik). Közben volt fejenállás után még utthita hasta padangustasana, urdva prasarita eka padasana is például. Ülőpózok, majd kurmasana, sarvangasana és pindasana is. Ne csak a célra figyelj, hanem az odajutásra is. Egy kettősségmentes elme állapota az elérendő.

Egyedül ebédeltem egy gyorsat, mert Annával, a dél-afrikai ismerőssel utána elriksáztunk a Roots&Wings irodába, hogy személyesen megbeszéljük a Mumbaiba bejutást. Van, hogy hiába mész oda személyesen, nem sikerül dűlőre jutni, ma ez történt. Persze az is van, hogy megbeszélitek és mégsem úgy lesz. Ez India. Szóval holnap folyt köv.

Visszafelé sétáltam, némi szuvenírrel gazdagabban érkeztem vissza a helyszínre. És végre megtaláltam a kedvenc indiai édességes boltomat, amit eddig még nem láttam, vagy csak olyan helyen, ahol nem ettem volna belőle. Ez a mai barátságos és biztonságos volt. A bejáratnál ült egy bácsi, aki a kezembe nyomott egy kosarat meg egy kártyát QR kóddal. Benn volt polcos, rendes bolti részleg, illetve pultból kiadós. A pultnál elkérték a kártyámat és rátették a vásárlásomat. A pénztárnál azt le kellett adnom, ellenőrizték, hogy oké-e, ez egy férfi volt, majd a mellette ülő nő beütötte a gépbe és kifzethettem. Most működött a PayTM (?) POS-on a nemzetközi/Revolut kártyás fizetés, pedig nem szokott.

A délutáni szekció Rayával beszélgetősnek indult, a Light on yoga könyvről beszélt sokat ismét, hogy hgyan használjuk azt, de persze ne ragaszkodjunk hozzá, az egy kiindulási alap és egyben maga a gyakorlandó szekvencia is.  Ne a könyvből magold be, hanem tapasztald meg az ászanát. 18 vázlat után került egyébként a könyv anno kiadásra. Később maga Guruji azt mondta, hogy szívesen visszamenne és megnézné hogyan lehet javítani tovább a benne lévő pózokat. Kiderült, hogy Raya is nyújtott lábbal köti meg a cipőfűzőjét, ahogy én is Feltette a kérdést, hogy ki akarjuk-e azt próbálni, hogy egy ászanához háromból eljutunk. Mondtuk persze. Így az óra irányt váltott és hamarosan urdva kukkutasanát és mandalászanát gyakoroltunk. Amit életemben másodjára ismét megcsináltam, igaz Raya segítségével (gyakorlatilag félig fejenállásban körbejársz magad körül). A szekció végén ismét vastapsot kapott (nekem nagyon fura hogy tapsolunk amúgy még mindig).

Ez után felkért minket egy közös csoportképre, aszerint szólította az embereket, hogy milyen régóta járnak az Intézetbe gyakorolni. A képen látható 80 év körüli senior tanárok a 70-es évek óta járnak Indiába, kezdetben Gurujihoz és azóta is. A végén persze mind a cc. 250-en rákerültünk a videóra és fotóra.

Snack, chai, majd Hajnival riksába pattantunk és hazajöttünk Jayhez, mivel 2018-ból ők is ismerik egymást. Eljött egy újabb chaira, melyet Jay mamája készített nekünk. Aztán ismét riksába pattantunk és hétre a megbeszélt új kedvenc éttermünkbe, az Ishanba mentünk, ahol nemzetközi búcsúvacsit tartottunk: Svédországból Andrea, Maria és Ingrid, Finnországból Lauha, Indiából Jay és Hajnival ketten képviseltük kis hazánkat. Zoli sajnos nem tudott jönni, mert a kollégáimmal meetingelt. Később csatlakozott csak, miután mi már elfogyasztottuk a Jay által rendelt fejedelmi lakomát. Hajni kapott tortát is, mivel tegnap volt a szülinapja, amit desszertként feltálaltak nekünk. Közben megtanítottuk azt a többieknek, hoyg televagyok, mint a déli busz Zoli is befutott utána, megvártuk, míg megvacsizik – a kedvenc rizses kajáját, a birjanit ette ismét- és mindenki hazaindult, mi ketten gyalog. Útközben láttunk egy villódzó fényes, üvöltő zenés utcavéget. Nem mertünk bemenni oda, Jay mondta, hogy jobb volt így.

Jaa és megint láttam tehenet, íme a bizonyíték hogy vannak.

English version:

In the morning, although I would had arrived in time, I got into a rickshaw again. A rickshaw ride to PYC costs about 35-45 rupees, while the Uber costs 45 (with a 4.6 multiplier). The rickshaw driver didn’t turn on the meter, so I asked him what he was thinking, and he said 50. I said definitely not, 40, and he insisted on 50. I said, okay, stop, I’m getting out, and he agreed to 40. I had told him in advance that I only had a 100 rupee note. He said okay. Then, when I would give it to him, he pulled out a QR code, asking me to pay online instead. I told him sorry, that has never worked for me here. Eventually, he managed to give me change.

As usual, I took a seat next to the Swedish team. Abhi started the day, and Raya demonstrated for her. We began with pranayama, which is only done this way for advanced practice. For beginners, the asanas prepare you for pranayama, while for advanced practitioners, you start with a fresh mind and body. We also practiced the maha mudra. After that, there was a 20-minute break followed by asanas. Adho mukha virasana, adho mukha svanasana, standing poses. There are times when your mind is ready for practice, but your body is not, and vice versa. It’s worth incorporating standing poses into your practice weekly, as they bring you into the present, no matter where you are. The act of observing what happens is perception itself. Observing the moment in time when it becomes comfortable is dhyana (meditation). As Guruji put it, Meditation in action. You can’t force this; it just happens (if it happens). In the meantime, after the headstand, there were also poses like utthita hasta padangustasana and urdhva prasarita eka padasana, for example. Seated poses, then kurmasana, sarvangasana, and pindasana as well. Focus not only on the goal but also on the journey to get there. A state of mind free from duality is what needs to be achieved.

I had a quick lunch alone because afterward, I took a rickshaw with Anna, a South African acquaintance, to the Roots&Wings office to discuss entering Mumbai. Sometimes, even if you go there in person, you can’t reach a resolution; that happened today. Of course, there are times when you discuss something, and it still doesn’t happen that way. This is India. So, stay tuned for tomorrow.

On the way back, I arrived at the location with some souvenirs. And I finally found my favorite Indian sweet shop that I hadn’t seen before, or only in places where I wouldn’t have eaten from it. Today it was friendly and safe. At the entrance, there was an old man who handed me a basket and a card with a QR code. Inside, there was a shelved, proper store section, as well as a counter for takeout. At the counter, they asked for my card and added my purchase to it. At the cash register, I had to hand it over; a man checked it to see if everything was okay, then the woman next to him entered it into the machine, and I could pay. Now the international/Revolut card payment worked on the PayTM (?) POS, even though it usually doesn’t.

The afternoon session started with a conversation with Raya, who talked a lot about the book “Light on Yoga,” explaining how to use it but of course emphasizing not to cling to it; it’s a starting point and also the sequence to be practiced. Don’t just memorize from the book, but experience the asana. The book was published after 18 drafts, by the way. Later, Guruji himself said he would gladly go back and see how to further improve the poses in it. It turned out that Raya also ties his shoelaces with a straight leg, just like I do He asked if we wanted to try reaching an asana from three different poses. We said yes, of course. So the class changed direction, and soon we were practicing urdhva kukkutasana and mandalasana. I did it for the second time in my life, with Raya’s help (you practically walk around yourself in a half-headstand). At the end of the session, he received another round of applause (I still find it strange that we clap, by the way).

After that, he asked us for a group photo, calling people based on how long they had been practicing at the Institute. The senior teachers in the picture, around 80 years old, have been going to India since the 1970s, initially to Guruji and still do. In the end, of course, all of us, about 250 people, ended up on video and photo.

Snack, chai, then we hopped into a rickshaw with Hajni and came home to Jay’s, as they have known each other since 2018. Another chai was served, which Jay’s Mom made for us. Then we hopped back into the rickshaw and went to our newly agreed favorite restaurant, Ishan, for a farewell dinner: from Sweden, Andrea, Maria, and Ingrid; from Finland, Lauha; from India, Jay, and Hajni and I represented our little country. Unfortunately, Zoli couldn’t come because he was in a meeting with my colleagues. He joined us later, after we had already enjoyed the royal feast ordered by Jay. Hajni also received a cake since it was her birthday yesterday, which was served to us as dessert. In the meantime, we taught the others that I am as full as the bus departing at noon Zoli showed up afterward, we waited for him to finish his dinner – he had his favorite rice dish, biryani – and everyone headed home, while the two of us walked. On the way, we saw a flashing, loud street corner with music. We didn’t dare to go in there; Jay said it was better this way.

Oh, and I saw a cow again, here is the proof that they exist.

A Az utolsó teljes intenzíves nap bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Prashanttal kezdtük a mai napot. Fejenállás, pasrva sirsasana, csavarások voltak napirenden. Vannak erős kávé típusú ászanák, melyek a test kémiai összetételét is meg tudják változtatni. Gyakorolj úgy, hogy az ászana maga legyen a következmény, nem a gyümölcs, hanem annak a magja. Szó volt a beszéd és a gondolatok alakulásáról, hogy a szavak gondolatokat, a betűk pedig szavakat formálnak. Maga a nyelv egy beszéd rendszer. Mindez a Patanjali invokáció után következett:

A tegnapi napból kimaradt, hogy láttam végre tehenet Puneban, egy bádoglemezzel védett építkezés és az út találkozása közötti kb. 1m széles sávon vol 5 tehén kikötve, legelték a kiégett füvet, gondolom a gazdájukkal. Mellettük lakóházak, parkoló autók.

A PYC, azaz Hindu Gymkhana nevű sportlétesítmény legfelső szintjén vagyunk és ma egész madárseregletet láttam. Azt már korábban észrevettem, hogy van egy (vagy több) sas fészek, mert állandóan ott köröznek és le is szállnak. Ma viszont egy (szerintem) papagájhad is érkezett a tetőhöz.

Lauhával ebédeltünk a bevált Vaishaliban. Ma egy újabb formájú dósát ettem, chai kíséretében. Amennyire nem tűnik nehéz ételnek, annyira laktató. Amúgy gluténmentes, mert csicseri és rizslisztből van.

Ebéd után visszamentem a helyszínre, még bőven volt idő, de kicsit pihenni akartam. Persze közben foglaltam Mumbaiba szállást is. Hiszen vasárnap indulunk hazafelé irányba. Ez most azért nekem még elképzelhetetlen, hogy a 30 fokból megyünk a hóba, jaj!

A második szekciót Raya vezette, aki annak ellenére, hogy utcai ruhában volt és említette, hogy jól beebédelt simán mutatott egy állóhelyzetből hidat illusztrációként. Látta, hogy van, aki elfáradt és lefeküdt, de mondta hogy nincs gondja azzal, ha nem figyelünk rá A gyakorlás legegyszerűbb elkezdése az, hogy csak csinálod. Ne foglalkozz elsőre a precizitással, csak csináld. Mesélt saját sztorit, hogyan kezdett el ő maga gyakorolni Guruji javaslatára, de gyakorlatilag útmutatás nélkül. Guruji akkor kérdezte meg csak tőle, hogy hol volt, ha nem volt gyakorolni, amúgy csak konstatálta, hogy jelen van. Javasolta, hogy ismerjük meg jobban a Jóga új megvilágításban könyvet. Illetve, a gyakorlás iránti fegyelmezettség az saját magadból kell, hogy kiinduljon.

A harmadik szekciót Srineet vezette. Dolgoztunk az elülső és a hátsó testfelszín nyitásán is. Jól összerakott szekvencia volt, számos technikát adott a légzéssel kapcsolatosan az ászanák továbbfejlesztésére. Fejenállásban a sarokra koncentrálva kilégzés a saroktól a vádlin át, majd a vádlitól a comb hátsó felszínen át, majd a combtól a deréknál, majd a deréktól a mellkas hátsó felén ki, majd a mellkas hátsó felétől a koponyán át kilégzés. A következő egységben mindig a saroktól indulva ugyanezeken a pontokon át kilégzés. Az ászanákban egy meditatív állapot létrejövetele kellene megtörténjen.

Hazasétáltam, közben fotózkodtam a fenti iskoláscsoporttal, meg készült pár egyéb kép is. Az utca aljában van egy chai stand, ami Zolinak valamiért nagyon szimpi. Be volt zárva pár napig és aggódott, hogy mi lehet velük. Ma már újra nyitva, kb. 50 ember álldogált előtte. Jól mehet az üzlet neki.

Este Jayjel hármasban elmentünk újra a sárga ajtós étterembe, ahol én ugyanazt ettem, a fiúk kipróbáltak újdonságot is. Ismét felülmúlhatatlan volt. Ez is olyan étterem, hogy bármit választasz az étlapról, az jó. Az egyik magasabb rendű pincér – itt is van aki csak hoz-visz dolgokat, aki rendelést is felvesz és aki kisfőnökösködik – utóbbi, odajött hozzánk, hogy örül, hogy visszatértünk. Beszéltük, hogy biztos nem Jayre emlékezett

English version:

Not a single day here is easy, well, it’s not hard either, but I feel like I’m just running after myself (like at home?). Morning practice, then a 3-3.5 hour lunch break, I come home, have dinner somewhere in the evening, and by midnight, I sit down to write a blog. Where does the time go? I could ask this in relation to the years that have passed, as it has already been 7 years since I was last here. The community is aging too, at least those who are here now are definitely middle-aged. I have a point of comparison with those who taught us as guest teachers during our teacher training about 13 years ago. The passage of time also comes up occasionally from the current Indian teachers during practices and teachings.

We started today with Prashant. Headstands, pasrva sirsasana, and twists were on the agenda. There are strong coffee-type asanas that can also change the chemical composition of the body. Practice in such a way that the asana itself is the consequence, not the fruit, but its seed. There was talk about the formation of speech and thoughts, that words form thoughts, and letters form words. The language itself is a system of speech. All this followed the invocation of Patanjali:

Yesterday, I missed writing down, that I finally saw a cow in Pune; there were 5 cows tied up in a strip about 1 meter wide between a construction site protected by a metal sheet and the road, grazing on the burnt grass, I assume with their owner. Next to them were residential houses and parked cars.

We are on the top level of the PYC, a sports facility called Hindu Gymkhana, and today I saw a whole flock of birds. I had already noticed earlier that there is a (or more) eagle nest because they constantly circle there and also land. However, today a (I think) flock of parrots also arrived at the roof.

I had lunch with Lauha at Vaishali. Today I ate a different type of dosa, accompanied by chai. As much as it doesn’t seem like a heavy meal, it is quite filling. By the way, it’s gluten-free because it’s made from chickpea and rice flour.

After lunch, I went back to the venue; there was still plenty of time, but I wanted to rest a bit. Of course, in the meantime, I also booked accommodation in Mumbai. After all, we are heading home on Sunday. It still seems unimaginable to me that we are going from 30 degrees to snow, oh no!

The second session was led by Raya, who, despite being in casual clothes and mentioning that he had a good lunch, easily demonstrated a bridge from a standing position as an illustration. He saw that some were tired and lay down, but he said he didn’t mind if we didn’t pay attention to him The simplest approach to practice is just to do it. Don’t worry about precision at first, just do it.

He shared his own story about how he started practicing on Guruji’s suggestion, but practically without guidance. Guruji only asked him where he had been if he hadn’t been practicing; otherwise, he merely acknowledged his presence. He suggested that we get to know the book “Light on yoga” better. Moreover, the discipline towards practice should come from within yourself.

The third section was led by Srineet. We worked on opening both the front and back surfaces of the body. It was a well-structured sequence that provided numerous techniques related to breathing for the advancement of the asanas. In headstand, focusing on the heels, exhale from the heel through the calf, then from the calf through the back surface of the thigh, then from the thigh at the waist, then from the waist through the back of the chest, and finally exhale from the back of the chest through the skull. In the next unit, always starting from the heel, exhale through the same points. A meditative state should occur within the asanas.

I took a walk and took photos with the school group above, and a few other pictures were also taken. At the bottom of the street, there is a chai stand that Zoli really likes for some reason. It was closed for a few days, and he was worried about what might have happened to them. Today it was open again, and about 50 people were standing in front of it. Business must be good for him.

In the evening, Jay and I went back to the restaurant with the yellow door, where I had the same thing again, and the boys tried something new. It was once again unmatched. This is one of those restaurants where anything you choose from the menu is good. One of the highest level waiters—there are those who just bring and take things, those who take orders, and those who act like little bosses—came over to us and said he was glad we returned. We joked that he probably didn’t remember Jay, but us

A Egy könnyű nap bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Ebédidőben elriksáztam az ajurvéda terápiára, ami abhyanga és  pinda sweda volt kiegészítve gőzkabinnal (igen, ez van a képen). Az abhyanga egy olajos fejmasszázzsal kezdődött, majd teljes, meleg olajos testmasszázzsal folytatódott, melyhez kaptam eldobható bugyit is.  Jó ötlet volt, mert csöpögtem az olajtól. Persze az ágyhoz nem paszoltak a méreteim, de ezt egy plusz törölközővel tudtuk orvosolni (a lábfejem alá, hogy ne vágja az ágy fa része) Ez a masszázs immunerősítő, általános revitalizáló hatású. Utána jött a pinda sweda, mely egy batyuba kötött gyógynövények, olajok keveréke, forró, ha sokáig rajtam volt egy helyen tűzforró is volt. Ez az ízületekre, izmokra jó, stresszoldó, detoxikáló és sérülést gyógyító hatású. Majd ez után ültem be a gőzkabinba, ha az olyan egyszerű lett volna. Szóval a kukta produkálja a gőzt, amit bevezetnek a kamrába, ahol te ülsz. Igen ám, de a szék, ami benn volt nekem magas volt. így nem fért be a vállam. Ok, kicseréltük kisebbre, az is határeset volt, de mivel a terapeuta mondta, hogy 5-10 perc, mondtam, hogy azt kibírom úgy, hogy a fejem nekitámasztom a falnak és nem egyenesen, hanem a széken előrecsúszva ülök, hogy a vállam, törzsem elférjen. Ez eddig ok. Aztán adott egy sámlit, hogy tegyem a lábam alá, nehogy túl forró legyen a gőz, ami ott jön be. Ok, de így mivel, előrecsúszva ülök a széken, a térdem kilóg, nem tudja becsukni az ajtót. Aztán addig ficeregtem, míg végül sikerült, de nem volt kényelmes. Kendőnek kinéző, de valójában törölköző a fejre és indul a buli. Amúgy egy sima gőzkamrának felelt meg. Utána törölgettem azért még magamról az olajat, bár az volt a mondás, hogy a gőz azt leveszi rólam, hát nem teljesen, sőt. A délutáni órán majdnem el is csúsztam egy álló pózban.

Közben érkezett egy mála beszerzési kérés felém, így mivel a középső szekció később kezdődött, elriksáztam a bazárba, egyik kedvenc helyemre. Némi kérdezősködés után megtaláltam a lelőhelyét, meg is vettem. Közben voltam olyan boltokban is, amik az áldozásokhoz, az otthon védelméhez kapcsolódóan árulnak mindenfélét. Megtaláltam a papír-írószer és könyvárusok utcáját is. Bementem egy papír-írószer boltba is. Nem tudom miért, de imádom a papír-írószer boltokat, félórát is el tudok egy-egy ilyen helyen tölteni, nézelődni. Itt azért volt ami kosárba is került, de a legviccesebb, hogy általános iskolás korombeli tolltartót is láttam.

Visszatérve vettem a lenti büfében egy browniet, mivel az ebéd kimaradt. Abhi tartotta a délutáni szekciót, ahol az egyik fókusz a padmasanán volt. Ahogy járás közben eleshetsz, ugyanúgy a padmasana is okozhat térdsérülést. Feltettek neki egy kérdést, mire visszakérdezett, hogy ki tanította ezt a kérdezőnek így, óra után menjen oda hozzá és mondja el neki ki volt az, hogy tájékoztathassa a jó verzióról. Erről eszembe jutott, hogy volt egy legendás mondat az Intézetben még Guruji és Geetaji alatt, a Who is your teacher, azaz ki a tanárod? Volt ilyen feliratú póló is elérhető. Abhi azért ezt a saját, kedves stílusában mondta  Megfigyeltük uttanasanaban, hogy a légzés magától meghosszabbodik. A kezet ne ujjhegyekre tedd a teljes pózban, hanem engedd azt el, pl. kézhátat letéve. Az ászanák hatása csak részben érezhető a végzésük közben, inkább utána fejtik ki a hatásukat. A pránajáma és az ászanák kapcsolódását boncoltuk, illetve elhangzott, hogy egy 10 perces trikonászanával a tüdő kapacitása is növelhető (persze nem egy kezdőnek).

A jógaprogram végén elriksáztam Hajni ajurvédikus doktornőjéhez azért, hogy elkalauzoljon az védikus asztrológus bácsihoz, aki amúgy 83 éves. A születési időpontom,  numerológia, a tenyerem és az arcom alapján mondott mindefélét és a feltett kérdéseimre is válaszolt. Amúgy kiválóan beszélt angolul és laptopot is használt. Érdekes tapasztalás – volt, amivel tudtam azonosulni, volt, amivel nem teljesen, meg azért a kulturális különbségek is kijöttek, pl. nálunk nincs a családoknak külön Istene, mint Indiában.

Hazasétáltam, mert mint rájöttem nagyon közel van. Megvártam míg Zoli végez a munkával és utána annál messzebbre visszasétáltunk az új kedvenc éttermembe, az Ishanba. Egy korianders, fokhagymás levest, tandoori panír előételt és egy paneer magic masalát ettünk. Valami isteni volt. Zoli is azt mondta, hogy ha ilyen kaját ehetne, nem hiányozna neki a hús. Jay is csatlakozott hozzánk, aki rendelt nekünk egy cukoralma mastani desszertet. Hazasétáltunk és beestem az ágyba.

English version:

The Wednesday started with Prashant’s class, and I took a rickshaw to the location. “Silence is an absence of sound and hearing. Never ever is absence of sound and space” We worked a lot on headstands, specifically for 2*6 and 1*4 minutes, observing different things in the meantime. There were also twists. He talked about how yesterday, today, and tomorrow you may be the same age, but your conditions can be different, and thus your practice can be too. Guruji also lost asanas as he aged, but through variations, he discovered “new” asanas. We also worked with Bala Mundasana, or baby pose. Any pose can be an asana; as you lose the asanas, create new asanas from others. We observed supta padangustasana 1 without gripping the leg, as well as the same with a block placed under the sacrum.

At lunchtime, I took a rickshaw to the Ayurveda therapy, which included abhyanga and additional treatments (yes, that’s what’s in the picture). The abhyanga began with an oily head massage, followed by a full, warm oil body massage, and it continued with pindu sweda, which included a steam chamber for what I was given a disposable underwear. It was a good idea because I was dripping with oil. Of course, my measurements didn’t fit the bed, but we solved this with an extra towel (under my feet, so it wouldn’t hit the wooden part of the bed). This massage has an immune-boosting, general revitalizing effect. The pinda sweda consists of a mixture of herbs and oils tied in a pouch, and it was hot; if it stayed in one place on me for too long, it became scalding hot. This is good for the joints and muscles, has stress-relieving, detoxifying, and injury-healing effects. After that, I sat in the steam cabin, if it had been that simple. So, the pressure cooker produces the steam, which is introduced into the chamber where you sit. Yes, but the chair that was there was too high for me. So my shoulder didn’t fit in. Okay, we replaced it with a smaller one, which was also borderline, but since the therapist said it would be 5-10 minutes, I said I could manage by leaning my head against the wall and not sitting straight, but sliding forward on the chair so that my shoulder and torso would fit. That was fine up to that point. Then she gave me a stool to put my feet on, so that the steam coming in wouldn’t be too hot. Okay, but since I was sitting forward on the chair, my knee was sticking out, and she couldn’t close the door. I fidgeted until I finally managed, but it wasn’t comfortable. A cloth that looked like a scarf, but was actually a towel, went on my head, and the fun began. By the way, it corresponded to an ordinary steam cabin. Afterwards, I wiped the oil off myself, although it was said that the steam would take it off me, well, not completely, in fact. I almost slipped in standing asanas during tha fternoon practise.

In the meantime, I received a request for a mala purchase, so since the middle section started later, I took a rickshaw to the bazaar, one of my favorite places. After some inquiries, I found its source and bought it. In the meantime, I also visited some shops that sell various items related to offerings and home protection. I also found the street of paper, stationery, and booksellers. I went into a stationery shop as well. I don’t know why, but I love stationery stores; I can spend half an hour browsing in one of those places. Here, there were things that ended up in my basket, but the funniest part was that I saw a pencil box from my elementary school days.

On the way back, I bought a brownie at the downstairs café since I missed lunch. Abhi led the afternoon session, where one of the focuses was on padmasana. Just as you can fall while walking, padmasana can also cause knee injuries. He was asked a question, to which he replied by asking who taught the questioner that way, and suggested they come to her after class to tell her who it was so she could inform them about the proper version. This reminded me of a legendary phrase from the Institute during Guruji and Geetaji’s time: “Who is your teacher?” There was even a T-shirt available with that slogan. Abhi said this in her own, kind style We observed being in uttanasana that breathing naturally extends. Do not place your hands on the tips of your fingers in the full pose; instead, let them rest, for example, by laying your back of the hands flat. The effects of the asanas are only partially felt during their practice; they primarily reveal their effects afterward. We discussed the connection between pranayama and asanas, and it was mentioned that a 10-minute trikonasana could also increase lung capacity (of course, not for a beginner).

At the end of the yoga program, I took a rickshaw to Hajni’s Ayurvedic doctor to guide me to the Vedic astrologer, who is actually 83 years old. Based on my birth date, numerology, my palm, and my face, he said all sorts of things and answered my questions as well. By the way, he spoke excellent English and also used a laptop. It was interesting; there were things I could identify with and things I couldn’t completely, and the cultural differences also came through, for example, we don’t have a separate God for families like they do in India.

I walked home because I realized it was very close. I waited for Zoli to finish his work, and then we walked further back to our new favorite restaurant, Ishan. We had a coriander and garlic soup, a tandoori paneer appetizer, and a paneer magic masala. It was excellent. Zoli also said that if he could eat food like this, he wouldn’t miss meat. Jay joined us, who ordered us a sugar apple mastani dessert. We walked home, and I collapsed into bed.

A Mi minden fér bele egy napba? bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Kilenckor kezdtünk, így volt időm elsétálni a helyszínre. A képen látható érintésvédelmileg kissé aggályos buszmegálló mögött haladok el amikor gyalog megyek, előtte általában nincs hely, mert emberek ülnek a padon, előttük meg korlát és már az úttest van. Nem teljesen értem ezt a korlátos dolgot, mentem már át olyan zebrán, ahol az út közepén le volt zárva betontömbbel, de ha kikerülted, a másik oldalán folytatódott a zebra. Azt is megfigyeltem, hogy itt nem vágnak ki fát, ami útban van, köréépítik a házat, a kerítést, a járdát, nem gond, majd te kikerülöd.

Abhi vezette fel a reggelt azzal, hogy Geetának is itt lenne a helye velünk ünnepelni, így hogy “részt vehessen”, a ma reggeli szekció egy jó tizenéve videóra vett Geeta hátrahajló óra volt. A felvétel minősége nem volt a legjobb, és néha nehezen is érhető, de Abhi többször megállíttatta azt és elmondta mire kell figyelni. A harmadik póz fejenállás volt, majd utána csak hátrahajlások voltak, köztük dropback is.

Ebédelni Lauhával és Zolival hármasban mentünk a Wadeshwarba, ahol kipróbáltuk a fried idlit is, de mivel elfelejtettünk fotót késízteni róla kivételesen, így meg sem történt valójában. Utána egy általam kinézett kávézóba elsétáltunk, itt volt egy keskeny utca, ami kicsit sikátoros volt, volt ott borbély, lakóház, volt aki ott mosott, kifőzde is. De teljesen nyugis volt ez a rész is, csak elsőre tűnhet ijesztőnek.

A kávézóban kérdezem a kissrácot, hogy van-e alternatív tej, mondja, hogy nincs sajnos, csak rendes. Ok, beszéljük, hogy akkor átmegyünk szembe  a másikba, hátha ott van. Erre válaszol nekem, de tudok nektek rendelni. Így maradtunk, mindenki megkapta a mandulatejes kávéverzióját, ettünk egy browniet is. Maga a kávézó – Flying Gypsies – egész nyugati volt.

Zoli hazament dolgozni, mi meg vissza a teremhez a délutáni szekcióra, melyet Raya tartott. Nagyon bírom a stílusát, megkérdezte tőlünk, hogy kb. hány kezdőnek szoktunk órát tartani, 50-nek? Mindenki meghökkenten nézett és mondták, hogy pár embernek, erre elmosolyodott és azt válaszolta, hogy ezt itt India, itt sok ember van (I live in India. We have people.)

Az igazításokról szólt a délután, csavarásokban, fejjel lefelékben kinek hogyan segítesz, melyet illusztráltak, majd egymáson gyakoroltuk azokat.  Elmondta, hogy amikor viszont ott vagy és igazítasz, akkor az érintésed és a hozzáállásod gyengéd és lágy legyen. Mindemellett a segítés nem igazán jó szó, mert azt feltételezi, hogy segítségre (és nem pl. támogatásra) van szükséged.

Snack és chai után meglátogattam a helyi Himalya Herbal boltot, némileg szélesebb választékkal bírnak itt, mint nálunk. Utána másodjára sikerült hívni egy uber-riksát, míg vártam, Batman nagyságú denevérek repkedtek a fejem felett. Elmentem egy ajurvéda konzultációra. Kaptam pár bogyót, olajat és egy kezelési tervet is. A doktornő Jay ismerőse, nagyon kedves volt, mert autóval haza is dobott utána. Mivel nem voltunk éhesek, így a mai vacsit kihagytuk.

 Az utolsó képen a sportközpontban látható kedvenc hirdetésem van.

English version:

The morning started again with sound effects; looking out the window, I could see a holy man chanting as he walked down our street. Some people went out to him and gave him some contributions.

We started at nine, so I had time to walk to the venue. I passed by the bus stop visible in the picture, which is somewhat concerning in terms of safety. Usually, there isn’t any space in front of it because people sit on the bench, and in front of them is a railing, with the roadway right behind it. I don’t quite understand this railing situation; I’ve crossed a crosswalk where the middle of the road was blocked by a concrete block, but if you navigated around it, the crosswalk continued on the other side. I also noticed that they don’t cut down trees that are in the way; they build the house, fence, and sidewalk around them. It’s not a problem; you just navigate around it.

Abhi started the morning by saying that Geeta should also be here to celebrate with us, so to “participate,” this morning’s section featured a video of Geeta’s backbending class from about ten years ago. The quality of the recording wasn’t the best, and it was sometimes hard to understand, but Abhi paused it several times and explained what to pay attention to. The third pose was a headstand, followed by only backbends, including dropbacks.

We went to have lunch with Lauha and Zoli at Wadeshwar, where we also tried fried idli, but since we forgot to take a photo of it exceptionally, it didn’t actually happen. After that, we walked to a café I had picked out; there was a narrow street that felt a bit like an alley, with a barber, a residential building, someone washing there, and a small eatery as well. But this area was completely calm; it might seem intimidating at first.

At the café, I asked the young guy if they had alternative milk, and he said unfortunately not, just regular. Okay, we talked about going to the one across the street, hoping they would have it. He responded that he could order for us. So we stayed, and everyone got their almond milk coffee version, and we also had a brownie. The café itself – Flying Gypsies – was quite western.

Zoli went home to work, and we went back to the hall for the afternoon session led by Raya. I really like his style; he asked us how many beginners we usually teach in a class, 50? Everyone looked surprised and said a few people, to which he smiled and replied: I live in India. We have people.

The afternoon was about adjustments, helping each other in twists and upside-down positions, which we illustrated and then practiced on each other. It was mentioned that when you are there and making adjustments, your touch and attitude should be gentle and soft. Moreover, “helping” is not really a good word because it implies that you need help (and not, for example, support).

After a snack and chai, I visited the local Himalaya Herbal store, which has a somewhat wider selection than ours. Afterwards, I managed to call an uber-rickshaw for the second time, while I was waiting, bats the size of Batman were flying above my head. I went for an Ayurveda consultation. I received a few pills, oil, and a treatment plan as well. The doctor was a friend of Jay, she was very kind because she gave me a ride home afterward. Since we weren’t hungry, we skipped dinner today.

In the last picture, you can see my favorite advertisement at the sports center.

A A szent, ajurvéda és Batman bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Prashanttal kezdtük a napot 8:30-tól. Mivel a ma kora délutáni szekció elmaradt, Abhi bejelentette, hogy a ma és holnap délelőtti szekció hosszabb lesz kicsit. Dandasana, pawanamuktasana, csavarások volt ma Prashanttal, szerintem ma volt a legtöbb ászana eddig, jó hosszan kitartva, míg hallgattuk a filozófiát. Azért kihívás a pózra is és a filozófia mélységeire is figyelni. Kifejtette, hogy ha élvezed az ászanát, amiben vagy, az nem neutrális elmeállapot, így nem az a cél.  Az ászanák, azok nem különféle testhelyzetek, hanem a test, az elme és a légzés kapcsolata (BMB – body, mind. breath). A légzés az ászanákban az ászanákért van. Attól, hogy jógázol, még nem biztos, hogy az valóban jóga is. Dolgoztunk a légzéssel is külön, az irányaival, illetve a kapottanasana szót különféle hangsúlyokkal mondva az figyeltük az hogyan hat a légzésre.

Ebédelni a skandináv ismerősökkel voltam, egy újabb ízű és formájú dósát próbáltam ki a Roopaliban, ahol korábban már szintén jártam. Mivel még elég sok időnk volt utána a tegnap meglátogatott Bazár felé indultam Uber-riksával. Ma lényegesen jobb volt a helyzet, a tegnaphoz képest szinte alig volt valaki. Próbáltam indiai ruhákat, volt olyan bolt, ahol bejött utánam egy öltöztető nő és iratkapoccsal összetűzte rajtam a ruhát, hogy majd a szabójuk beveszi azt.

Vásárolgattam mindenfélét. Láttam bambuszállványokon építkezőket, motor-elszállító egységet – bár kíváncsi lennék mi alapján szállítanak el motort, parkolást biztosan nem fizet senki. Mivel nem volt tömeg, így láthatóvá váltak a portékák és a boltok is, ami van, hogy valóban bolt, de van, hogy csak egy asztal az út mentén, vagy épp egy ponyva.

Visszariksáztam az FC Roadra egy elektromos riksával – csöndes volt és szagtalan, ahol betértem a Starbucksba, hogy igyak egy kávét és egyek egy red velvet sütit, hát, csalódás volt mindkettő, de legalább pesti árakon.

16:15-től kezdődött a délutáni óra, melyet Navaz tartott, pranayama volt. Fekvővel kezdtünk, ujjay 4, viloma 1, majd ülve viloma 1 és ujjayi 8 volt a repertoár. Minden tanár szokott anekdotázni Gurujiról vagy tőle idézni, Navaz is, például azt, hogy a savasana az egy tudatos alvás állapota Guruji megfogalmazása szerint.

Chai és snack után elindultam volna Uber riksával a Mallba, hogy később oda Zoli is becsatlakozzon, azonban most nem működött jól, nem találtam meg a sofőrt, ő sem engem, így mivel türelmi időn kívül mondtam le a fuvart, beterheltek némi rúpiát (kb. 70Ft-ot).  A második már sikeres volt, el is vitt.

A Mallt kkörbejártam, szétnéztem mindenhol szinte, ami nem Európában is megtalálható bolt volt. Betértem a játékboltba is, ahol egy kislány megállított, hogy adományozzak gyerekeknek. Mondtam neki, hogy ok, mennyit szeretnék. Ja, úgy állított meg, hogy nem akar eladni. Ok. Mondom kártyával tudok fizetni. Jó, lehet, persze. Mondom nemzetközi kártyám van. Ja, azzal nem lehet. De QR kóddal is tudok. Mondom, de az eddig sehol nem működött. Hát, akkor azért köszöni szépen. Én is. A játékboltban találtam 70%-os leárazásban lévő Gandhi babát.

Egy órával később Zolival találkoztunk lenn az éttermi részen, ahol fura dolgokat vacsoráztunk, vagyis én, chaat-ot, ami egy minden ízű és állagú étel.

English version:

This morning after waking up, I opened the window to see what bird was chirping, and then I noticed a striped-backed squirrel on the coconut palm in front of us, who was responsible for the noise.

We started the day with Prashant from 8:30. Since the early afternoon session was canceled today, Abhi announced that the sessions this morning and tomorrow morning would be a bit longer. Dandasana, pawanamuktasana, and twists were practiced with Prashant today; I think we did the most asanas so far, holding them for a long time while listening to the philosophy. It was a challenge to pay attention to both the pose and the depths of the philosophy. He explained that if you enjoy the asana you are in, that is not a neutral state of mind, so that is not the goal. The asanas are not various body positions, but the relationship between the body, mind, and breath (BMB). The breath in the asanas is for the asanas. Just because you are doing yoga, it doesn’t necessarily mean it is truly yoga. We also worked separately on the breath, its directions, and by saying the word kapotasana with different emphases, we observed how it affects the breath.

I had lunch with my Scandinavian acquaintances, trying out another flavor and shape of dosa at Roopali, where I had been before. Since we had quite a bit of time afterwards, I headed towards the Bazaar I visited yesterday by Uber-rickshaw. Today the situation was significantly better; there were hardly any people compared to yesterday. I tried on Indian clothes, and there was one store where a fitting woman came in after me and pinned the clothes together with a paperclip, saying that their tailor would take care of it.

I shopped for various things. I saw builders on bamboo scaffolding, a motorcycle transport unit – although I would be curious to know how they decide to transport a motorcycle; surely no one pays for parking. Since there was no crowd, the goods and the shops became visible, some of which were indeed shops, but others were just a table by the roadside or a tarp.

I took an electric rickshaw back to FC Road – it was quiet and odorless, where I stopped by Starbucks to have a coffee and a red velvet cake; well, both were disappointing, but at least at Budapest prices.

The afternoon class started at 16:15, which was held by Navaz and focused on pranayama. We began lying down, with ujjayi 4, viloma 1, then sitting with viloma 1 and ujjayi 8 as the repertoire. Every teacher tends to share anecdotes about Guruji or quote him, and Navaz did too, for example, stating that savasana is a state of conscious sleep according to Guruji.

After chai and a snack, I was about to take an Uber rickshaw to the Mall, where Zoli would join me later, but it wasn’t working well this time; I couldn’t find the driver, and he couldn’t find me either. Since I canceled the ride outside the grace period, they charged me a small fee (about 70 HUF). The second attempt was successful, and he took me there.

I walked around the Mall, checked out almost everywhere, especially stores that aren’t found in Europe. I also stopped by a toy store, where a little girl stopped me to ask for donations for children. I told her okay, how much would I like to give. Oh, she approached me in a way that she didn’t want to sell anything. Okay. I said I would like to pay by card. Sure, that’s fine. I said I have an international card. Oh, that one doesn’t work. But I can also use a QR code. I said, but that hasn’t worked anywhere so far. Well, then she thanked me anyway. I did too. In the toy store, I found a Gandhi doll on a 70% discount.

An hour later, I met Zoli downstairs in the dining area, where I had strange things for dinner – chaat, which is a dish with all kinds of flavors and textures.

A Jóga és shopping day bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Kaptunk chait Jay mamájától ismét, ahogy minden nap, amit a teraszon elfogyasztottunk és kis idő múlva – ekkor már kb. dél volt, elindultunk várost nézni. Én már voltam mindkét betervezett helyen, de Zolijinek szerettem volna azokat megmutatni. Részben sikerült is. Hívtam egy Uber-riksát és elindultunk az első helyre, az Aga Khan Palace-ra, mely Gandhi fogvatartásának helyszíne volt.

A riksaút az kb. fél óra volt, útközben áthaladtunk egy olyan aluljárón, amire Zoli azt mondta, hogy olyan érzése volt, mintha valaki nappaliján hajtottunk volna keresztül, kicsi szűk folyosók több irányba. Közben láthattuk a metro már elkészült részeit, amit 2022-ben, 2023-ban és egyes részeket 2024-ben adtak át. Javarészt magasvasút, de metrónak hívják. Találkoztunk  motoron utazó komplett családokkal is, ez még mindig oké itt. Egészen pici babákat is közrefognak és mennek hármasban velük.

A Palace-ba a belépőt meg lehetett volna venni online vagy QR kóddal, de egyszerűbb volt készpénzzel, amit persze az emberünk a neten keresztül intézett, mondta, hogy majd kitölti helyettünk a sok rubrikát, mondtam neki, hogy hajrá és köszi. Egy egyszerű múzeumjegyhez elkérik a nemzetiséged, a mailcímed, a telefonszámod, a nemed, a lakcímed, agyrém. Mondjuk egy sima ruhaboltban is kérnek telefonszámot, sőt Zolitól pizzavásárláskor is kértek, de mondta hogy no phone.

Néztük a parkban a csíkos mókusokat, körbejártuk a kiállítótermeket, majd mivel aznap még nem ettünk semmit, az ottani étteremben kértünk egy aloo parathát (töltött indiai kenyér). Meg is kaptuk, elvittük és a parkban megettük. Finom volt és friss, vártunk is rá vagy 15 percet.

Ezután már csak Gandhi feleségének, Kasturbának, a titkárának és maga Gandhi hamvait (egy része van itt) néztük meg. Hívtam Uber-riksát, hogy eljussunk a kettes pontunkhoz. Sikerült is, áthaladtunk visszafelé a folyón is, illetve nemcsak reggel a teraszról, hanem itt a folyón áthaladva is láthattuk, hogy mekkora szmog van a városban.

A második látnivaló a Shaniwar Wada palota lett volna, ahol azonban a tömeg, a segíteni akarok, de nem tudok, vegyél jegyet online, adj meg minden adatot is, de csak Mastercarddal vegyed zűrzavarában láttam, hogy Zoli kezdi felhúzni magát, így megbeszéltük, hogy elengedjük ezt a bejutást. Azért egy szelfit csináltunk előtte. A Tulshibaug bazár felé vettük az utat, hát itt volt minden is. Dugó, járművek és gyalogos emberek tömkelege, egy régi kőbányai kínai piac ehhez képest egy szellős sétálóutca.

Mindent is árultak, ami talán a legsokkolóbb volt, az az utcai tetoválószalon. Eljutottunk egy rendes piacra is, ahol zöldségeket, fűszereket, gyümölcsöket lehetett venni. Útközben megnéztük volna az ezüst fülű Ganeshát, de feladtuk, mikor megláttam milyen tömeg hömpölyög arrafelé. Este Jaytől megtudtuk, hogy vasárnap mindenki a bazárba megy vásárolni. A legutolsó standon, ami egy kiterített ponyva az út közepén. is lehet QR kóddal fizetni, Persze nemzetközi kártyát nem biztos, hogy elfogad.

Jól elfáradtunk a tömegben nyomulásban, így hazariksáztunk. Itthon a teraszról megfigyeltem a közeli dombról sárkányt eregető gyereket, akik hangosan kurjongattak, ha az felszállt. Közben egy közeli pálmafán pihenő sassal is szemeztem.

Este elmentünk vacsorázni hármasban, valami lightosra gondoltunk Zolival, de végül annyit ettünk, hogy javasoltam a hazafelé sétát, hogy tudjak majd aludni ma éjjel. Ja, és Zolinak lesz holnapra is ebédje, ugyanis akkora adagok voltak, ami egy családnak is bőven elég. Iszonyú finom volt minden, egy klasszikus, vegetáriánus étteremben voltunk.

English version:

After yesterday’s little party and since there was no yoga program today, we slept as long as we could, but of course, I was already awake around 7:30. A small part of the morning was dedicated to laundry; the washing machine is in the bathroom on the roof, which Jay helped to set up, and I washed a few clothes. By evening, they were almost 100% dry in the sun, despite being only hand-wrung, because the spin cycle here works by filling the drum with water.

We received chai again from Jay’s mom, as we do every day, which we enjoyed on the terrace, and after a little while – it was around noon by then – we set off to see the city. I had already been to both planned places, but I wanted to show them to Zoli. I partly succeeded. I called an Uber rickshaw, and we headed to the first place, the Aga Khan Palace, which was the site of Gandhi’s imprisonment.

The rickshaw ride took about half an hour; on the way, we passed through an underpass that Zoli said felt like we were driving through someone’s living room, with small narrow corridors in several directions. Along the way, we could see the completed parts of the metro, which were opened in 2022, 2023, and some parts in 2024. Mostly elevated train, but it’s called a metro. We also encountered complete families traveling on motorcycles, which is still okay here. They even carry very small babies and go in threes with them.

At the Palace, the entrance ticket could have been purchased online or with a QR code, but it was simpler to pay in cash, which of course our guy arranged online, saying he would fill out all the fields for us. I told him to go ahead and thanks. For a simple museum ticket, they ask for your nationality, email address, phone number, gender, and home address—it’s a nightmare. I mean, even a regular clothing store asks for a phone number, and they even asked Zoli for one when he was buying pizza, but he said no phone.

We watched the striped squirrels in the park, walked around the exhibition halls, and since we hadn’t eaten anything that day, we ordered an aloo paratha (stuffed Indian bread) at the restaurant there. We got it, took it, and ate it in the park. It was delicious and fresh; we waited about 15 minutes for it.

After that, we only looked at Gandhi’s wife, Kasturba, his secretary, and part of Gandhi’s ashes (some of which are here). I called an Uber rickshaw to get to our second point. We managed to cross back over the river, and not only in the morning from the terrace but also while crossing the river here, we could see how much smog there is in the city.

The second attraction would have been the Shaniwar Wada palace, but due to the crowd, the “I want to help, but I can’t, buy a ticket online, provide all the details, but only buy with Mastercard” confusion, I saw that Zoli was starting to get worked up, so we decided to skip this entry. However, we took a selfie in front of it. We headed towards the Tulshibaug market, where everything was happening. Traffic jams, a multitude of vehicles and pedestrians, an old Chinese market in Kőbánya-Budapest seemed like a breezy pedestrian street compared to this.

They sold everything, and perhaps the most shocking was the street tattoo parlor. We also reached a proper market where vegetables, spices, and fruits could be bought. Along the way, we would have liked to see the silver-eared Ganesh, but we gave up when I saw the massive crowd flowing in that direction. In the evening, we learned from Jay that on Sundays, everyone goes shopping at the market. At the very last stall, in the middle of the road, you could also pay with a QR code. Of course, it’s not guaranteed that they accept international cards.

We got really tired from pushing through the crowd. So we took a rickshaw home. At home, I observed a child flying a kite from the terrace on a nearby hill, who shouted loudly whenever it took off. Meanwhile, I was also eyeing a resting hawk on a nearby palm tree.

In the evening, we went out for dinner just the three of us. Zoli and I thought of something light, but in the end, we ate so much that I suggested a walk home so I could sleep tonight. Oh, and Zoli will have lunch for tomorrow as well, since the portions were enough for a whole family. Everything was incredibly delicious; we were at a classic vegetarian restaurant.

A Ilyen egy pihenőnapunk bejegyzés először a Yogalized jelent meg.