Mivel a szállást el kellett hagyni szintén 11-ig, csak a csomagunk maradhatott ott, elindultunk a városba egy utolsót csavarogni. Közben bevártuk Marcsiékat, akik épp a boltból jöttek meg. Elsőként a kérésemre vásárolt száraztáppal megetettük a cicákat, majd egy kávézóba tértünk be, ahol egy Zuppa Ingleset sikerült ketten elfogyasztani, ez egy puncstortára hajazó, de Rákóczi túrós tetejű sütemény. A kávé természetesen itt is jó volt. Aztán kiültünk egy őrtorony mellé a partra. Viszonylag sok kutyát sétáltattak, a legtöbb az jack russel volt, szeretik itt a kisebb testű kutyákat úgy tűnik.

Sétáltunk egyet a parton, láttunk pár villát, de valószínűleg nem lakóházak, hanem inkább hotelek voltak. Az Óvárosban benéztünk pár boltba, majd egy Cajo nevű helyen egy olyan pizzát ettünk, hogy nálam elérte az első helyezések egyikét.

Visszamentünk a szállásra a reggel otthagyott, előző napokban vásárolt és repülőre nem felvihető proseccoért, majd a partra kiülve elkortyolgattuk azt. Közben néztük az Óváros felett repkedő madárrajokat. A reptér bejárata fölött is egy madárrajt ábrázoló installáció van.

Elkezdett az eső csepegni, így úgy döntöttünk, hogy hamarabb kijövünk a reptérre, mint az eredeti terv.

Ki is értünk, minden rendben volt. Vártuk, hogy végre boarding legyen, aztán indult az eseménycunami: először 20p késést mondtak, de úgy, hogy már kinn álltunk a placcon. Fura volt, hogy a pilótákat láttuk, hogy az első sorokban ülve cseverésznek. Aztán visszatereltek minket a terminálba, akkor már két óra késés volt. Mire eljött az éjfél, kiderült, hogy nem megyünk sehová, kitereltek minket bentről és vártunk. Teljesen türelmes volt mindenki és relatív nyugodt. Ez azóta is tart. Aztán papírra felrögzítették az adatunkat és szerveztek buszt, ami két körben elvitt minket egy hotelba, vissza Algheroba, pár házzal arréb, ahol előzőleg laktunk.

Negyed kettőkor kerültünk ágyba, fél hét körül keltünk, mert a busz jött értünk 7:15-re. A portán várakoztunk, 7:10-kor adtak reggelit, de mire leültünk volna enni, addigra pont jött a busz, így rekordgyorsasággal fogyasztottunk némi táplálékot. A reptérre kiérés az sima volt, de jött ismét a feketeleves, a secu checknél közölték, hogy nem mehetünk be, mert valószínű csak du. négykor indulunk. Hajnalban, ébredés után láttam egy Ryanair applikáció push-üzenetet, de bíztam benne, hogy csak álmodtam, hát sajnos nem. Kaptunk egy 8 eurós vouchert (egy vega szendvics az 7,5euro) fejenként és azóta is várjuk, hogy mi lesz. Azt javasolták ne hagyjuk el a repteret, mert bármikor indulhatunk…

A Az utolsó nap (ja, nem) bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Felvettük Benit és kimentünk a partra. A tegnapi polipsalátát már nem akaródzott a fiúknak megenni, Zoli a parti kóbor cicóknak felajánlotta azt, akik persze rögtön rámozdultak arra.

Reggeli után indult a körtúránk, az első állomás a szomszédos település, Fertilia egyik strandja volt: a Spiaggia di Punta Negra. Itt egy négycsillagos szálloda van, de a strand eléhető kívülről is. A part viszonylag kicsi, száradó hínár volt itt is és kénszag, amit mi a bomló hínárral azonosítottunk. Amúgy simán át lehet rajta gázolni, mert puha és nem szúr.

A második megálló a Spiaggia di Mugoni volt. Ez egy nagyobb partszakasz, itt már volt nyitva két büfé is, de szezonvégi állapotban, pl. jégkrém csak két fajta volt. A nap ezerrel sütött, élveztük azt a vízben és a parton fetrengve is, kicsit le is égtünk. A vízben kisebb halakkal is találkoztunk, érdeklődve figyeltük egymást.

Továbbhaladtunk kilátópontok felé, azonban amit eredetileg kinéztem, oda csak földúton és leginkább gyalog lehetett volna eljutni, így újraterveztünk. És milyen jól tettük: megérkeztünk a Belvedere Foradada kilátóhoz, ahonnan lenyűgöző látvány tárult elénk a félsziget csücskében. Továbbhaladva elértük Neptun barlangját is felülről, de oda végül nem mentünk le. A világítótorony katonai övezet volt, oda meg nem mehettünk fel. Viszont lefelé haladva megtaláltuk Marcsi álomhelyét: Cala Dragunara, egy picike öböl egy kávézóval, stranddal, mini hajókikötővel. A nyugalom szigete volt. Megkóstolhattam a krém kávét, ami gyakorlatilag egy kisebb csészényi kávéfrappé, de nagyon finom.

Innen egy rövid, 15 perces sétával elértük a Torre del Bol-t. Ez egy 17. századi parti kilátópont lánc tagja volt (valóban láttunk még több ilyet). Itt készült el a nyaralás fotója.

Mivel Beni megéhezett, hazafelé betértünk Fertiliába, egy Kairos pub nevű helyre, ahol kétszer nem volt az, amit kértünk, de végül csak sikerült némi ételhez és italhoz jutni.

Hazaérve Algheroba mi pihentünk, Marcsiék shoppingoltak, majd fél kilenckor a két nappal ezelőtt lefoglalt étteremben találkoztunk. A pincér kicsit mufurc volt, a pincérnő, akit a párjaként azonosítottunk, viszont jó fej, így kompenzálták egymást. Mindenki ehetett pastát, ami a kívánalom volt, majd hazasétáltunk a vacsi után, már nem ki/betérve sehová.

A Napsütééééss!!! bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Beni kívánságára a Coopban kezdtük a napot reggeli vásárlással, amit a fenyőerdős részről lejutva, a parton fogyasztottunk el. Ez után a tegnapi tervünket tűztük ki mára célként: régészeti lelőhely, strand és olajfa. Mindezt még túl is teljesítettük.

Ahogy elindultunk az első cél felé, már el is terelődtünk, kitaláltam, hogy álljunk meg Sassariban, ami a sziget második legnagyobb városa inni egy kávét és kicsit szétnézni. Egy órát voltunk ott, megittuk többek között a nekem egy pohár forró zabtejnek indult kávémat – a pincér kissé félreértett elsőre – Kicsit sétáltunk, aztán indultunk is tovább. A szigetet kisebbnek gondoltuk, aztán szembesültünk vele, hogy mekkora távolságok vannak.

A következő megállónk a L’altare rupestre di Santo Stefano volt. Ez egy kőépítmény együttes, pontosan nem tudják mikor készült és miért, mindenesetre volt egy különleges hangulata a helynek. Főleg azt is számításba véve, hogy olvastam olyan kommentet, hogy őrző kutyák rohantak a látogatók felé – a távolban láttunk két fehér pásztorkutyát, melyből az egyik mondhatni felénk indult, de végül nem ért oda…

Továbbhaladtunk San Teodoro irányába, hogy megnézzük a Cala Brandinchi strandot. Két eltévedés után végre megtaláltuk a parkolót – sajnos a térerő botrányos sok helyen – ahol a normál bejutási lehetőség le volt zárva, viszont mutatott egy nyíl a behajtani tilos felé, ahol a sorompó meg fel volt emelve. Én, aki alapvetően szabálykövető vagyok (?) mondtam, hogy menjünk ott be, de két autó után hajtottunk be végül csak. A strand elég szép volt, a víz átlátszóan tiszta és kellően hideg. Mi Zolival bementünk, ő gondolkodott, hogy megmártózzon-e, de rábeszéltem. Kis idő múlva mondta, hogy menjünk át a melegebb vizű strandra. Ahogy jöttünk be ide, láttam, hogy a parkolóból elérhető egy másik is, a Lu Impostu nevű. Átsétáltunk és egy más világ tárult elénk – volt ott egy édesvízinek kinéző tó, szúrós növényzet és egy szélesebb tengerpart. A víz persze ugyanolyan frissítő volt..

Kis szárítkozás, parkolóban átöltözés után továbbhaladtunk a következő cél felé, ami az Olivastri Millenari, azaz a lurasi ezeréves olajfák voltak. Itt kaptunk idegenvezetést, ami egy öt perces monológ volt a fákról. Van ott egy 4000!, egy 2500 és egy kb. 500 éves  vad olajfa. Ezeknek a bogyóját nem szedik fel, akkorák, mint egy capribogyó. Elképzelhetetlen, hogy 4000 éve, azaz az őskor óta ott áll a fa és mi mindent “látott” már.

Mire végeztünk a látnivalókkal, eltelt az idő és sötétedni kezdett. Ránk várt egy hegyről lemenet út, melyet a többiek hallgatagon, én mitfahrerként önuralmat tanúsítva igyekeztem végrehajtani. Sikeresen leértünk, de nem volt vicces azért

Útközben kinéztem a szomszédos, pár km-re lévő városban, Fertiliában egy éttermet, ami jó választásnak bizonyult, nagyon jó volt a kaja és asztalt is kaptunk rögtön.

A Menjünk a melegebb vizű strandra! bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Kinéztem egy kávézót ahová elmentünk reggelizni. Sajnos mivel már addigra 11 óra lett, már mondhatni semmi nem volt, a többiek egy sajtos-sonkás toastot tudtak enni, meg kávét azt tudtunk még inni. Egy pisztáciás mocchacinot ittam, hát, minden jó, ami pisztáciás

Az eredeti tervet felülírva a Marcsi által választott strandra indultunk, a Stintino város mellett fekvő La Pelosa nevűre. Ide okt. 31-ig online kell/lehet jegyet foglalni, amit Marcsi elintézett még a kávézóban. Kb. egy órás autóút után érkeztünk oda. Ahhoz képest hogy már nem igazán van szezon és hűvösebb is az idő, a parkoló mondhatni tele volt. A parkolási díj egy euro/óra, vettünk jegyet 3 órára. A part nagyon szép, homokos, a víz az azért frissítően hűvös volt. Ha már Zoli sem  megy be úszni, illetve nem nyafog hogy miért fekszünk a napon az árnyék helyett, akkor az azért jelent valamit. Árnyék amúgy csak napernyő lett volna, fa az nincs. Elpihengettünk nagy duzzogva, figyeltük a sirályt, aki Marcsi grissinijét kinézte magának, de nem jutott közelebb hozzánk, mert a kisgyerekek folyton meg- és elzavarták.

A strand után elmentünk Stintino városába szétnézni, illetve szerettünk volna enni is. A szieszta viszont közbeszólt. Semmi nem volt nyitva, ahol ételt tudtunk volna venni, inni tudtunk csak egy étteremben. Így elindultunk haza irányba. Útközben nagy nehezen találtam egy kisboltot, ami nyitva volt és így zsömle, szalámi, sajt variációhoz hozzájutottunk. Jött az ötlet, hogy menjünk le a partra piknikezni. Oda végül nem mentünk le, de egy pazar kilátópontot találtunk, ahol a készülődő naplemente fényében elfogyasztottuk a legjobb vacsit.

Haladtunk tovább hazafelé, mikor beugrott a bokorba előttünk egy állat. Én egy vastag farkat láttam, volt, aki vaddisznónak vélte azt. Végül kiegyeztünk egy nyestben, bár azt nem tudjuk élnek-e a szigeten..

Az út mentén észrevettem hogy van egy tó nem messze, így mivel még világos volt lekanyarodtunk, hogy megnézzük azt, a neve Lago Baratz. A parkolóból kétfelé vitt az út, a rövidebb a tóhoz, egy hosszabb pedig a partra, utóbbihoz végül nem mentünk le. A tó maga nem volt annyira megkapó, de a fények nagyon jók voltak, illetve a fenyőerdő, amin vezetett át az út, is mesés volt.

Mire Algheroba értünk épp elkezdett eléggé esni az eső, így pihentünk kicsit a szállodában, mielőtt elindultunk a városba. Egy fél óra sétára vagyunk az Óvárostól. Néztem a környékünkön is éttermet, de 4,6-nak a környékén sem voltak, így a kinézett belvárosi felé vettük az irányt. Ami természetesen tele volt, így szerdára tudtunk foglalni asztalt. Tovább keresgéltünk, a jobbak tele voltak, végül egy 4,5 mellett döntöttünk. Hát, ismét beigazolódott, hogy min. 4,6-os értékelés szükséges ahhoz, hogy egy jót együnk.

Hazafelé még a teljesség miatt némi pisztáciafagyi is elfogyott, csak hogy legyen a napnak kerete.

A Vaddisznó vagy mókus? bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Marcsiék bőröndjét át kellett pakolnunk, mivel volt egy kis félreértés, azt hitte feladós a poggyász, amit vettünk. Hát nem az volt, így a mi kölcsönbőröndünkkel jöttek el, a kisolló pedig a taxis ismerősünknél maradt megőrzésre.

A repülőút sima volt, kb. 1 és 3/4 óra múlva landoltunk is. Az algheroi reptérről busz hoz be a városba, fejenként 1,30 euroért. Kicsit várni kellett rá, addig élveztük először a reptéri kávézó szolgáltatásait majd a felhők fölött elakadó napsütést. Alig 20 perc múlva már a hotelnél voltunk, ahol a szoba még nem volt kész, de a poggyászt addig letehettük a megőrzőbe a hotelen belül.

Elindultunk a város felé, délelőtt tízkor kb. A parton haladtunk, közben hol rákezdett igazán esni, hol csak szemetelt. Szembejött egy kávézó, így beültünk egy snackre – süti és Beninek egy szendvics. Közben erősebben rákezdett az eső..szerencsére nem tartott sokáig, így haladhattunk tovább az Óváros felfedezésére.

Romantikus kis utcák, kiteregetett ruhák, keskeny utcácskák jellemzik az Óvárost. Beni és Marcsi megéhezett, így beültünk egy előzetesen kinézett étterembe (min. 4.6 google értékelés), ahol a fiúk tenger gyümölcseit ettek. Jó kis hely volt, megérdemelte a pontjait.

Sétálgattunk, nézelődtünk, majd lekeveredtünk a tengerpartra, ahol én felfedeztem egy macskakolóniát, melyet a város támogat – macskaházak voltak ott felállítva, etették őket, vigyáztak rájuk. Volt egy szürke Giovanni Gatto (gy.k. Macskafogó) is

A parton fut a régi városfal, ahonnan remek kilátás nyílik a kikötőre és a kisebb, nagyobb, illetve egy-két hatalmas jachtra is. A szürkével mennék egy kört..

Hazamentünk a szállásra, a fiúk lepihentek, mi Marcsival elsétáltunk bevásárolni, a mai vacsorát és a holnapi reggelit is beszerezve. Utána lementünk ketten a partra, ami a hotelünktől 2 percre van. Kiültünk beszélgetni, hallgatni a tenger morajlását, figyelve a homokot ásó kutyákat. A naplemente itt is csodaszép.

A hotelszobában megvacsiztunk, és Beni csatlakozásával immáron hárman besétáltunk még a városba újra. Egy kis téren ülve, proseccot kortyolva fejeztük be az estét. 

A Késő ősz elől a tavaszba bejegyzés először a Yogalized jelent meg.