Utolsó napunk Zakynthoszon

Reggel utoljára futottam egyet a tengerparton, majd miután kipihentük a reggelit és 11-kor kiköltöztünk a szobából, lementünk még medencézni kicsit. Vicces, az órám a 20*15m úszást majd 1 km-nek méri. Dilemmáztunk, hogy mit csináljunk a fennmaradó pár órában, mondtam, hogy kilátó vagy strand lehet még, ami belefér a repülő indulásáig.…

Continue reading

Végre hajózunk!

Reggeli után bementünk a pár kilométerre lévő fővárosba a parkolási bírságot elintézni. Először a rendőrségre mentünk, hogy az AI által lefordított szöveg igaz-e, azaz 10 napon belül, ha befizetjük akkor elég csak a felét. A rendőr azt mondta, ez így van. Edinával bementünk a postára, addig a fiúk próbáltak parkolni.…

Continue reading

Metalbox és naplemente

A reggelünk a szokott módon indult, medencézéssel. Ma szinte csak új arcok voltak és sokan is, így ma csak úszás volt (előtte persze jóga is a szobában). Olyan egy körül indultunk el a már ismert Kafenioba inni egy kávét, itt helyben. Ismét jó volt a freddo. Előtte próbáltuk megtudni, hogy…

Continue reading

Ilyen, amikor pihenünk

A tegnap éjjel némi rendszabályozással telt, mert a szembeszomszéd kölykök (16-19 között) hangoskodtak, tomboltak. Pár óra alvással ismét nem akaródzott elindulni futni, de erőt vettem magamon. Elindultam a teknősös irányba, ami hosszabb part volt, mint ahol korábban futottam, így a távot is sikerült megnövelnem. Jóga, majd reggeli, utána szobában pihenés.…

Continue reading

Soha be parkolj záróvonalon!

Ma reggel a futás elmaradt, de volt jóga, úszás és vízben röplabda. A délelőttöt a hotelben és a medencénél töltöttük, majd olyan fél egy körül indultunk útnak. Az első állomás egy kávézónál volt, szokás szerint freddo cappuccino, viszont ez ma nem volt annyira jó, azért rossz sem. A sziget másik…

Continue reading

A terhes, az életunt és a gyúrós, aki kihagyta a lábnapot

Tegnap éjjel nem aludtunk túl jól, mintha egy koliban lettünk volna, ajtócsapkodás, kiabálás volt helyenként, illetve Zoli szúnyogot vadászott, én meg néha szimplán csak fáztam. Reggel felmerült bennem a gondolat, hogy elmegyek futni, majd elhessegettem. Aztán erőt vettem magamon és lefutottam a partra, végig a beachen, majd vissza. Felfedeztem teknős…

Continue reading

3+3=6, give me 5

Két év után újra Görögországban vagyunk. Hétfőn reggel megvettük a repjegyet, kedden foglaltunk szállást és autót, és a vasárnap estét már Zakynthoson töltjük. A reptérre kijutás BKV-val és külön történt most, Edináék jóval korábban érkeztek, az előírt két órával korábbi érkezést tartották, mi kb. egy és negyed órával érkeztünk csak…

Continue reading