Elhaladtunk a MIAU kávézóba, hogy elfogyasszuk az utolsó freddokat és közben kitaláltuk, hogy mégiscsak strand legyen az utolsó állomásunk. A választás a Porto Zorro Beachre esett, az elérhető távolságban volt. Milyen jól is választottam, mert befejezésnek tökéletes volt. Homokos part, némi sziklákkal, jó nagy hullámok.

Kíváncsiságból megnéztem, hogy ezen a kisebb strandon lévő szállodába mennyiért lehetne foglalni, de a honlapján jövő augusztusra sem találtam szabad időpontot, így sajnos nem tudtam meg.

Strand után elmentünk még tankolni, ahol a kút egy családi ház aljában volt. Az autóleadás simán ment, a srác is azt mondta, hogy a papír szerint a fele büntit kellett volna csak befizetni, de már mindegy.

A reptéri várakozás nem volt vidám, mert nagyon kis helyre sok-sok utast zsúfolnak össze, állni lehet, de úgy, hogy folyamatosan neked megy kb. valaki, ahogy próbálna áthaladni. Szerencsére időben beszálltunk, és csak egy minimális kb. 15 perc késéssel, de megérkeztünk Budapestre.

A Utolsó napunk Zakynthoszon bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

A következő feladat egy hajókirándulás leszervezése volt délutánra. A part mentén megkérdeztünk pár irodát, majd lefoglaltuk a du. 2 és este hét közötti programunkat.

Zozó választott egy kávézót, ahol ültünk egy kicsit a hajózásra várva, majd átsétáltunk a kikötőhöz.

Edinával elmentünk a móló végéig, ahol az utazási iroda logos busz állt. Megkérdeztem a sofőrt, hogy onnan megy-e a hajó, ő meg beinvitált minket a hűvösre, amíg várunk. Szóltunk a fiúknak is, de ők nem szálltak fel. Mi próbáltunk beszélgetni a sofőrrel, odáig jutottunk, hogy ki a miniszterelnökünk és hogy milyen jó.

Egy speedboattal mentünk egy körtúrára, az első állomás a kék barlangok voltak, ahol volt félóra fürdés. A víz eszméletlen színű, sajnos a képek nem adják vissza. A barlangokba csak a fiúk mentek be, engem az nem vonzott. Zozó az első barlangnál lehorzsolta magát több helyen is a sziklákon, így vérezve szállt fel a hajóra, de szerencsére nem volt vészes.

A hajón közben hozták a megvásárolnivaló nyomtatott fotónkat, hűtőmágnest és kulcstartót a fotónkkal. Mi nem kértük azokat. Volt egy snackbár is, ahol pénzért fogyaszthattál, az normál áron volt. Maga az öt órás túra 30 euro volt/fő.

Második állomás a Navaggio öböl, ahol a fentről már látott hajóroncsot néztük meg. A partra már nem lehet itt kiszállni. Mindenki ezerrel fotózott, majd pár perc múlva továbbálltunk a következő állomásra, ami a Filippoi strand volt.

Ez egy autóval is megközelíthető strand, sziklákon lehet max. csak ücsörögni, ha nem fürdesz. Itt is volt 30 percünk, volt barlang is és azúrkék víz, ami elég hűvös is volt, én egy idő után fáztam is benne.

Hajóraszállás után visszamentünk a kiindulási kikötőbe, közben lehetett figyelni a szebbnél-szebb partokat.

Kellően éhesen hazafelé betértünk a Michaelos tavernába, ahol mindenki ügyesen túlette magát (én pl. vega muszakával) a kabócazajban.

Némi pihenés után sétáltunk egy utolsó éjszakait a parton, nyugágyban fekve figyeltük a mai fiatalok divatját – miniszoknya cowboycsizmával 40 fokban, fodros babydollszerü, öv méretű szoknya és társai.

Majd ittunk egy búcsúkoktélt az Eden bárban és visszatértünk a (már) csendes szállásunkra.

A Végre hajózunk! bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Olyan egy körül indultunk el a már ismert Kafenioba inni egy kávét, itt helyben. Ismét jó volt a freddo. Előtte próbáltuk megtudni, hogy hol lehetne befizetni a parkolós büntit, a recis lány megkérdezte nekünk a rendőrséget is, illetve mondta, hogy azért büntettek meg minket valószínűleg, mert hogy bérelt autóval voltunk.

Mivel holnapra halasztottuk a befizetést, így az első helyszín a Rock Arch, Korakonisi volt. Lemásztunk a sziklákon, majd a fiúk bemerészkedtek a vízbe is, mi Edinával csak a sziklákon maradtunk. Itt van egy ív, amit fentről lehetett jól látni, illetve ha itt felmásztál egy kicsit. Legyőzve a félelmemet felkapaszkodtunk oda Ferivel, én ráadásul mezítláb, mert csúszott a vízi cipőm.

Árnyék híján lassan továbbindultunk, még a fentebb lévő bárban ittunk egy üdítőt előtte. Porto Limnionas volt a következő állomás. Zoli azt mondta, ha Indiában van strand, azt így képzelné el: helyenként volt betonozva, itt-ott kiugrók, de amúgy meg sziklás rész, csónakcsörlő pontokkal. Itt végül én is vízbe mentem, de jó hideg volt, sokáig nem maradtam. A fiúk megnéztek egy nem messzi barlangot is.

A nap utolsó célpontja a Cross of Kambi volt, ami egy kőkereszt a Schiza hegy tetején, a görög polgárháborúban és a második világháborúban elhunytak emlékére. Már ott is pazar volt a kilátás, de a mellette lévő étteremben meg fenomenális. Az asztalunktól ráláttunk a part egy szakaszára, ahol lamantin, szarvasmarha és T-Rex formákat láttunk bele a hatalmas sziklákba. A vacsora is csodás volt, és a naplemente is ott ért minket. Edina meg sem bírta enni a souvlakit, kérte a pincért, hogy csomagolja neki be metalboxba. Ezen a pincér jót mosolygott, valószínű nem szokták neki így specifikálni azt, de tényleg abban kaptuk meg.

A sziget túlsó felén voltunk, ahonnan 45 perc volt a hazaút. Volt pár hegyi falu,  ahol olyan szűk az út, hogy félre kell állni, ha van szembe forgalom. Nekünk odafelé kellett egy busz miatt visszatolatnunk, mert nem fértünk volna el a busz mellett, de még egy motor se.

A Metalbox és naplemente bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

A medenceparton aludtunk is egyet, majd egy körül elindultunk a fővárosba, Zakinthoszba. Első utunk egy kávézóba vitt, majd mellette Feri evett egy gyrost, mi meg tzatzikit fokhagymás kenyérrel. Na előbbiből nem sajnálták a fokhagymát az tuti, szerintem aki elment mellettem is érezhette..

Sétáltunk a városban, kerestünk GM fagyit Edinának, amit a fiúk megfejtettek, hogy pasit kellett megkérdeznünk róla, mert ahol pasi volt a kiszolgáló, ott végül volt is, a lányok rendre azt mondták, hogy nincs olyanjuk.

Ja, ma először kértünk takarítást a szobában. A személyzet nagyon kedves volt, amikor kértem, megsimogatta a karomat a néni. Aztán amikor eljöttünk, akkor a ruhámnak örvendezett, akkor már a csípőmet simogatta. Azt beszéltük biztosan örül, hogy nem a “kisgyerekek” után kell végre rendet raknia. A ruhámat a fővárosban is megdícsérte egy utazási irodás kiscsaj.

Felmentünk autóval a Bohali városrészbe, bár az erőd zárva volt, a kilátásért megérte. Beültünk egy helyre és csak bámultuk az elénk táruló látványt.

Mini eltévedés – gmaps félrevezetés után lejutottunk a hegyről és Argassi felé vettük az irányt. Megnéztük a parton a régi velencei híd romjait, majd birtokba vettünk nyugágyakat és kifeküdtünk csak nézni és hallgatni a vizet. Tudnám hallgatni állandó jelleggel.

Edina javasolt most egy éttermet, ahol volt biztosan GM kaja. Már maga a hely és ahogy fogadtak is nagyon szimpi volt. Látszott a főnökön, hogy nem ma kezdte és a vérében van a vendéglátás. Ettünk vega előételeket, majd Bedi GM halat, én meg vegán gyrost, a fiúk persze simán tudtak bármit is választani. Annyit ettünk és még így is csomagoltattunk el reggelire valót. A legjobb hely volt nekem, ahol eddig ettünk (Zorba’s, Argossi fő utcáján). Az már csak plussz poén, hogy a főnökúr panaszkodott nekünk hogy a mai fiatalok csak arra alkalmasak, hogy tiktok videokat készítsenek

Innen már csak visszajöttünk a szállásra és pihegünk kb.

A Ilyen, amikor pihenünk bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

A sziget másik vége felé vettünk irányt, közben megálltunk Lagadakia elhagyatott falujánál. Pár rom, melyet benőttek a növények, de megvolt a varázsa. Lőttünk pár fotót, köztük a kb. öt ember által átölelhető olajfánál is, majd továbbhaladtunk.

Útközben olajfaligetek, sok fiatal/fiatalabb, de volt néhány egész korosnak tűnő is. Xigia Beachre érkeztünk egy kb. 35 perc múlva. Leparkoltunk, majd lesétáltunk a strandra, ahol már csak állóhely volt. Bementünk a vízbe, ami meglehetősen hűvös volt és kénes az itt lévő forrásoktól. Egy barlang is volt, a part menti sekélyebb vízből is megközelíthetően, így most nekem sem maradt ki az élmény. Kis fürdés után elindultunk felfelé, a bárban vettünk némi snacket és innivalót. Föntről is gyönyörű a tenger. A partot is kiszolgálják, egy kézi hajtányos felvonó-kosárral szállítják a rendeléseket a part és a bár között.

Átautóztunk a pár percre lévő Xigia Pelagaki strandra, ahol ismét apró, fehér kavicsos part van. Itt is kevés volt a hely, de azért találtunk magunknak. Fürdés és ejtőzés, majd ahogy visszamentünk az útra realizáltuk, hogy megbüntettek minket 30 eurora, Feri szerint azért, mert a vonalon álltunk. Majd a hotelban lefordíttatjuk azt. A büntetés ténye Ferit úgy megérintette, hogy az útra kivetődő öngyilkos gyíkot már nem tudta sajnos kikerülni.

Kinéztem egy éttermet útközbenre, az Athina Tavernat egy kis faluban. Mikor megláttam az étlapot kétségbe estem, hogy úgy járok, mint előző nap és nem nagyon tudok mit enni, de végül még túl sok is lett a padlizsán és Zoli fejezte azt be.

Utolsó programpont a híres Navagio-öböl felülről megnézése volt. Odafelé kicsit aggódtam hogy mennyi embernek jutott az eszébe rajtunk kívül, hogy naplemente tájékán oda menjen, de kár volt, nem volt tömeg. Van egy kis erkélyszerű kiugró, illetve pár perces sétával elérsz egy olyan pontra, ahonnan teljes a rálátás az öbölre. A víz hihetetlenül azúrkék, a fotó nem adja azt vissza.

Hazafelé vettük az irányt, kb. egy óra volt az út. Közben megálltunk Kilimenosban egy harangtornyot megnézni, mert megtetszett.

Kb. fél tíz körül értünk a hotelbe, ahol a Gabiéktól kapott (köszi!:)) kérdezős kártyákkal beszélgettünk még egyet.

A Soha be parkolj záróvonalon! bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Futás után jóga, majd reggeli. A többiek nem bírták értelmezni a lekváros-sajtos kenyerem omlettel és erős paprikával Kipihentük a reggelit a szobában, majd birtokba vettük a medencét: úszás, majd vízi röplabdázás. Azért teremben és homokon egyszerűbb, bár itt meg könnyebb felugrani.

Mára egy strand és kilátó volt kinézve, ahová egy első freddo cappuccino után indultunk el. Azt még itt helyben, Laganasban ittuk meg, és fogyasztottunk mellé némi snackként egy görög salit és kis tzatzikit is.

Kb. 20 percre volt a Keri beach, ami egy kavicsos, nagyon tiszta partszakasz. Volt pár tamariska kinézetű fa, ami adott némi árnyékot, alátelepedtünk. A kiváló hálós matraccal kifejlesztettünk egy technikát, hogyan tudunk ketten matracozni egyszerre. Csodálkoztunk, hogy naptej nélkül hogy-hogy nem fog rajtunk a nap. Hát estére meglett ennek a böjtje azért.

Strand után felmentünk a kilátóba, ahol gyönyörű azúrkék víz és sziklák látványa fogadott, tudnám ezt nézni állandóan. A belépő gyanánt illett fogyasztani az amúgy jó és újhullámos kávézóban.

Ahogy jöttünk lefelé a hegyről, betértünk az odafelé kinézett szőlőlugasos étterembe. Persze amit én akartam enni az nem volt, így két előételnél – padlizsánkrém és némi helyi sajt megállt a fogyasztásom. A cukkinigombóc nem ízlett, azt részben a makkák és Zoli ette meg. Volt három szürke cicó, aki végigvárták a sorukat Zoli mellett, tőlem sok jót nem tudnak kapni enni. Mindegyik kapott egy becenevet, nekem a gyúrós tetszett, olyan izmos volt a vállöve, de amúgy meg gebe volt. Volt egy cuki kiskutya is. Ja meg tyúkok az udvarban.

A visszafelé úton ismét megálltunk egy szélmalmos helyen, ahol kaptam egy szülinapi baklavát, elég jó volt, közel sem volt olyan geijl, mint az itthoniak.

Némi pihenő a szálláson, majd elmentünk keresni egy beülős helyet, ahol koccinthatunk a szülinapom alkalmából. Nem voltunk ott sokat, mindenki nagyon elfáradt a mai nap után. Szerencsére az éjszaka eseménytelenül telt.

A A terhes, az életunt és a gyúrós, aki kihagyta a lábnapot bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

A reptérre kijutás BKV-val és külön történt most, Edináék jóval korábban érkeztek, az előírt két órával korábbi érkezést tartották, mi kb. egy és negyed órával érkeztünk csak hamarabb. A secu checken kivettek, mert benn maradt a csomagomban a körömreszelőm, de végül nem vették el. Kézipoggyásszal utazunk, így bár sokan voltak a reptéren, de kb. 15p alatt végeztünk.

A repülőút sima volt, extra lábhelyet kaptunk, mivel tegnap késő este checkoltunk csak be. Landolásnál átéltünk egy (nekünk első) átstartolást, majd sikeresen letette a pilóta a gépet.

Az autóbérlés megint nem ment simán, láttam Zoli fején, hogy valami nem ok, mi Ferivel kinn vártunk. A cég, akin keresztül foglaltuk az autót, valami nagyon mini biztosítási csomagot ad csak, így azt kvázi újrakötöttük helyben. Elvileg vissza lehet majd tőlük igényelni a díjat, kíváncsi leszek..

Kb. tíz percre lakunk a reptértől, a strandról láttuk a landoló gépeket. A szálloda elsőre ok, bár azt hittem reggeli nélkül foglaltam, de kiderült, hogy van benne.

Mivel mindenki már kellően éhes volt, elmentünk enni. Fura módon itt majd minden étterem Google értékelése kb. 4,7-es,az egyikbe betértünk – The Corner. Jó volt a kaja, Edina a végén grátiszba felajánlott ouzot (mivel senki nem szereti) átalkudta Retsinára, ami a kedvenc helyi bora.

Lesétáltunk a partra, ahol a víz majdnem már kellemetlenül meleg volt elsőre, de másodikra viszont nagyon kellemes. Zoli szerzett innivalót a parton lévő bárból, ami egy all inclusive hotelhez tartozott. Nem is akartak felszámolni díjat, majd végül hasraütésszerűen kértek 5 eurot. Ejtőztünk egyet, majd végigsétáltunk a parton. Meghallottuk Zorba dalát, mire Edina és Zoli rögtön táncra is perdült. Az egyik étteremben volt bemutató is.

Visszafelé még beültünk egy bárba, ahol találkoztunk egy nagyon kiváló hajóskapitánnyal, aki saját magát promótálta és közben részlegesen besegített a bárba is, pl. a homokban asztalt kiszintezni.

Itt egy órával később van, 11 felé visszatértünk a hotelbe.

A 3+3=6, give me 5 bejegyzés először a Yogalized jelent meg.