Pár perces sétával egy vízesést találtunk, a vadasparki részen volt egy combos nyúl, alias wallaby (Benett-kenguru) két nyúl társaságában, őzek és szarvasok, az elmaradhatatlan alpakka és szamarak. Az egész terület egy hegyi patak mellett van, ami sokkal hidegebb, mint a fürdőtó, Zozó benne állt pár percig, majd miután kijött, közölte, hogy nem érzi a lábfejét.

Innen tovább Obertauernbe vezetett az utunk, eredetileg felvonózási céllal. Azonban mire odaértünk, elkezdtek gyűlni a felhők, és tűpontosan, ahogy az időjárás előrejelző írta, 10 percen belül elkezdett esni. Maga a falu egy szellemfalu volt, látszik, hogy egy síparadicsom, mert most szinte semmi nem volt nyitva, a szállodák egy része sem. Télen biztosan pezsgő élet van, most egy kicsit kiábrándító volt.

Odafelé elhaladtunk a Johanneswasserfall mellett, visszafelé megálltunk. A tehenek után először egy direkt rozsdás designú skywalk kilátót láttunk meg, ami azt hittük a vízesésre néz. Majd mivel láttam, hogy a korábban látott két színes dzsekis ember eltűnt, rájöttem, hogy valószínű van még itt látnivaló. Lett is volna, maga a vízesés pl. illetve ahogy lejutunk az aljába. Jó kis létrás-mászós lett volna, ha nem kezd el esni az eső. A sáros köveken és fémlétrán való mászás esőben nem annyira vicces, így én kb. félig mentem le, a fiúk addig sem, mivel visszafordultam és mondtam nekik, hogy majd legközelebb. Mire az autóhoz visszamentünk, kicsit el is áztunk. Szegény tehenek is a ritkás fenyők alá próbáltak beállni védelmi céllal.

Mindez délután négykor volt, ami azért fontos, mert Radstadtban nem találtunk (a golfklubbon kívül) nyitva lévő éttermet. Bementünk egy helyre, ahol mindenki evett – pincérnő és a szállóvendégek, de közölték, hogy a konyha zárva van Így hazajöttünk kivárni a nyitvatartási időt.

Már az előző napokban kinéztem Flachauban egy steak éttermet, ami nekem azért volt jó, mert külön vega szekció volt. Zozó rájött, hogy kár belé a steak, mert nem tudja értékelni azt. A pincérnő kérdezte tőle, hogy kéri, amikor a medium well-t mondta, mintha kicsit fennakadt volna a szeme. A szalvétán, ahol le volt írva minden fázis, hogy mit jelent, láttuk, hogy a következő fokozatra – welldone – már azt írják, hogy egyél inkább csirkét.

A holnap már a hazaúté, de ha még belefér és az időjárás is ok, kirándulhatunk.

A Wallaby, azaz a combos nyúl esete bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

A várostól 4 km-re találtunk egy helyet, de mivel ott csak max. egy órát lehetett volna parkolni, mondtam a fiúknak, hogy próbálkozzunk akkor meg az amúgyis tervben lévő 5 fingers kilátóval. Na, ott sem voltak kevesen, de végül az út mentén le tudtuk tenni az autót és beálltunk a sorba. Ott még nem sejtettem, hogy ez is olyan lesz, mint Vietnamban az egyik hegy, hogy egy dologért megyünk fel, ott is egy kilátóért – itt 5 ujj, ott Isten tenyere – és gyakorlatilag egy teljes napot, sőt napokat el lehetne ott tölteni.

Felvonó is több volt, az első egy kb 10 perces úttal felvitt az első állomásra. Itt volt kis erdős rész, tovább lehetett volna menni egy mammut és egy jégbarlang felé, de mi oda nem vettünk jegyet. A felvonón itt is volt egy pillanatnyi sikítós rész, ahogy áthaladtunk egy oszlopnál.

A második felvonó felvitt a csúcsra, ahonnan indultak az útvonalak. Elsőként csak leültünk a csúccsal szemben és bámultuk azt. Pontosabban én, a fiúk meg kénytelenek voltak velem együtt ezt tenni. A kék ég, a havas csúcs látványa olyan megnyugtató, hogy időtlen időkig tudnám azt nézni szótlanul, tétlenül.

Az első helyszín, amit megnéztünk az egy spirál volt, ahol kb. méterenként ki volt téve, hogy mit láthatunk és milyen messze abban az irányban. Pl. Mount Everest, Afrikában nemzeti park, stb. Az útvonal ami ide vezetett az aszfaltút volt, bicikliút szélesen. Innen további kb. félórára volt az 5 ujj kilátó. Ez egy öt ágú fémszerkezet, ami kilóg, tehát alattad a mélység, előtted a pazar kilátás. Többek között a tóra, Hallstattra, a hegyekre. A gyűrűsujjba álltunk ki, mint kiderült, nem véletlenül :).

Ott a hegyen van egy Lodge nevű hely, 2063m magasan, ahol ettünk egyet. Jó idő volt, rövid ujjúban és rövid nadrágban voltunk, de azért a nap és a szél dolgozott rendesen. A nyakunk szép piros lett a nap végére. Jött egy birkanyáj is, nagyon cukik voltak ahogy kolompolva füvet “nyírtak”.

Lehetett volna még felvonózni egy következő állomásra, ahol végül nem tudjuk, hogy mi volt, illetve túrázni is, van egy fém cápa szobor is, mint látnivaló, de mivel Marcinak megfájdult a feje, így elindultunk lefelé. A barlangos megállónál kiszálltunk és míg Marci pihent egyet, mi Zozóval még mentünk egy mini túrát, természetesen itt is lehetett felfelé haladni a hegyen, különböző túraútvonalakon.

Visszafelé megpróbálkoztunk újra Hallstattal. Most sikerült a város közepén lévő P3 parkolóba leállni. Mint kiderült azért, mert a város kezdett kiürülni, sok hely már be volt zárva este hat körül. Eredetileg én szerettem volna beülni valahová, de ezt elengedtem, és csak sétáltunk egyet, fotóztunk és felkerestük az ikonikus fényképkészítési pontot is.

Hazafelé vettük az irányt, majd betértünk még Altenmarktban a Römerkeller étterembe vacsorázni.

A Dachstein, can you love me again bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Kis ejtőzés után, mivel az időjárás nem volt felhőtlen egyik helyen sem, ahová mentünk volna, illetve mert a délelőtt is elment, arra jutottunk, hogy csak felmegyünk itt helyben a hegyre, a Winterbauer-hez. Ez amúgy egy 360 fokos panorámás, 4 csillagos szálloda. Maga az út az egy kb. félórás felfelé séta. A szállodánál találtunk nyulakat meg két alpakkát. Utóbbiak az én hívásomra közelebb jöttek, a fiúktől féltek először.

A hegytetőn megpihentünk, ittunk egyet, fotóztunk, majd elindultunk lefelé, a falu felé. Az autóúton mentünk, jó nagy forgalom volt, vagy csak pont akkor indult el mindenki, amikor mi is. Itt is találtunk állatokat, “emo” bocikat A faluban elvittem a fiúkat a tegnapi cukiba fagyizni. Kétféle adag volt és mivel én tálkába kértem, amire Zoli csak rámutatott, sikerült nekem a kenős adagot kérnie, ami olyan 40 dkg fagyinak biztos megfelelt (3 íz) – hát, a végét már ő ette meg. Egy Sparos bevásárlás után hazasétáltunk.

Megvártuk, hogy kb. éhes legyen mindenki és átautóztunk a szomszéd faluba, Flachauba vacsizni. 3 útvonalat mutatott a GPS, ebből sikerült a hegyit kiválasztani. Ahol délután lesétáltunk, ott hajtottunk most fel, mit mondjak, gyalog jobb volt.. Az étteremben egy magasított, bárszékszerű székes asztalhoz ültünk. Marci azt nézte, hogy ahogy leült, ugyanolyan magas volt, mint állva – a gyerekek és alacsonyabb emberek nem tudom hogy ülnek fel ide. A pincérnővel itt is felváltva beszéltünk töredék németül és angolul. Vajon ha franciát meg angolt tanultam volna azt is így keverném? Ez már anno a grazi pár hetes kintlétem alatt is ugyanígy volt, egy mondatban két nyelven beszéltem.

Vacsi után már csak hazajöttünk, na nem  a hegyen át. Ja, és a címben szereplő Be smart, stay clever az étterem logoja mellett szerepelt. Igyekszünk így tenni.

A Be smart, stay clever alias pihenőnap bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Kellemes szerpentinen vezetett fel az út, örültem, hogy nem én vezettem. Parkolás után becsekkoltunk és elindult a hegymenet. 20 p sétával értük el a felvonót, ami, mint megtudtam Ausztria legmeredekebb felvonója. Kb. 3 perc az út felfelé, van egy kellemes 1 másodpercnyi szabadesés érzet is benne – amikor áthalad egy állomáson. A felvonó után újabb 20 perc séta a barlanghoz. A kilátás pazar volt a felfelé úton, bár volt egy rész, ahol csak felhőt láttunk.

Beálltunk az angol sorba és pár perc várakozás után indult is a vezetett túra. Páronként kaptunk egy karbid-lámpát, mintha bányászni mentünk volna. Ez olyan barlang, amin van ajtó :), annak nyitásakor olyan szél keletkezik, hogy bár viccnek tűnt, amit a túravezető mond, hogy elviszi a kisebb gyerekeket, de én is úgy éreztem, hogy felkap magával.

Maga a barlangtúra az kb. 1km, 700 lépcső oda és majd ugyanennyi vissza. Azt tudtuk, hogy nulla fok lesz benn, de nem gondoltuk, hogy valóban Én minden ruhát magamra vettem (volt rajtam 5 réteg), de a benn töltött egy óra végére teljesen átfagytam. A fiúknak is jólesett a kis napsütés utána. Az első pár száz lépcső jó meredek, na ott még nem fáztam.

Azért kaptuk a lámpát, mert benn nincs világítás, a túravezetőknél van még magnéziumszál, amit égetnek, az adott plusz fényt. Kiválóan lehetett ilyen körülmények között fotózni. Ja, nem. Azért pár jó képet lőttünk így is. A barlang után ugyanazon az útvonalon visszaereszkedtünk, a felvonó tetejénél, ami amúgy 1586m, volt egy étterem, ott ettünk egyet félúton.

Mára még volt egy programpont, a werfeni vár, amit én szerettem volna, a fiúk meg jöttek velem. A 18:10-es vezetett túrára kaptunk időpontot, de szerencsére ahogy felértünk a hegyre a lifttel, pont indult egy, ahová beengedtek. Audio guideon hallgattuk angolul, közben kívülről pedig németül az infokat. A legjobban az óratorony tetszett mindannyiunknak, mondjuk a lépcsőzés oda már nem hiányzott senkinek.

A túra után Zolival még lementünk a kertbe, Marci addig a várudvarban pihent egyet. Bár a solymász bemutatóról lemaradtunk, de eggyel még pont gyakoroltak, ahogy leértünk az udvarba. Mivel Marci is fenn maradt, illetve Zoli aggódott, hogy elmegy az utolsó lift, így viszonylag sietve néztünk szét és haladtunk vissza fel, merthogy az udvar a vár alatt volt. Lefelé a liftnél rossz oldalon szálltunk ki, a beszállóson, úgy tűnt bennragadunk, de mint kiderült nem is volt bezárva az ajtó a várónál, így kijutottunk az autóhoz.

Már csak hazafelé vettük az irányt, ami fele annyi idő volt, mint reggel. Én kiszálltam a “belvárosban”, egy kávét ittam – végre tudtam egy jót – nem otthon és nem tehéntejjel – inni. Majd megtaláltam a legrövidebb utat hazafelé a patak mentén.

A Jégbarlang, vár, énidő bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Ma reggel hármasban Marcival útnak indultunk. Eredetileg volt tervem mára, ami gyorsan kútba is esett, mert nem vettünk előre jegyet, másrészt délben még Sopronban voltunk. Mivel a fiúk nem reggeliztek, megálltunk. Egy korábbi vidéki jóga alkalom kapcsán fedeztem fel a Kultúrpresszót, ami nekem akkor nagyon bejött, most azért nem aratott osztatlan sikert a hely..Reggeli/ebéd után még sétáltunk egyet a Rondellán.

A határ előtti Mol kút után a következő megállónk a vendéglátóink által javasolt Lindt csoki outlet volt Gloggnitzben, mivel csak egy 10 perces kitérő volt, így muszáj volt bemennünk és bevásárolnunk. Azért találtunk olyan csokikat, amik otthon nincsenek. Ahogy mentünk volna vissza a pályára, kiszúrtam egy várat (Burg Kranichberg), így irányba vettük. Sajnos nem volt nyitva, így a korábban jobb időket megélt hely hangulatát tudtuk csak elképzelni, ugyanis eléggé elhanyagolt állapotban volt.

A gps kicsit megbolondult ahogy próbáltunk visszatérni a pályára, de legalább újabb, helyes kis osztrák falvakat láttunk és találtunk egy helyet, ahonnan a kilátás csodás volt a környező hegyekre.

Az egyik útelagazásnál megálltunk, hogy kicsit körbenézzünk. Találtunk egy játszóteret, ahol olyan (nem EU konform) játékok voltak, mintha óriások gyerekeinek készítették volna. Volt egy libikóka, ami konkrétan vasbetongerendából készült. A fiúk jól eljátszottak mindenesetre.

Ez után már Altenmarkt felé vettük az irányt, így este hat óra körül meg is érkeztünk végre. A szomszédok megnéztek maguknak minket, kik ezek a behatolók, de bejutottunk a lakásba. Mivel rendes kaját ma nem igazán ettünk, így kerestünk egy éttermet, amit előre kinéztem a Google mapsen, 4,7-es értékeléssel. A pincérnővel először németül próbáltunk kommunikálni, a kiejtése alapján nekem gyanús volt, hogy nem osztrák, persze magyar volt ő is. Közben azt is realizáltuk, hogy én voltam az egyedüli aki ujjatlan trikóban volt, mindenkinél volt legalább pulcsi, de van akinél kabát is. Hiába, itt azért más az éghajlat, mint otthon. Hazafelé sietős volt, a fiúk már fáztak..

A Altenmarkt im Pongau v2 bejegyzés először a Yogalized jelent meg.