Az első megállónk a Grena Park volt. A park a Furnas nevű város környékén van, egy tó partján. Előtte elkerített részeken gejzírek törnek fel, illetve van egy azori specialitás, a cozido das furnas, ami a vulkáni hőben gőzölt mindenféle húsok és zöldségek egyben. Ezt a többiek végül nem kóstolták meg.

A park mint egy álom, zöld mohaszőnyeg, dzsungelszerű növények, vízesés kb. 70-80m magas, több, mint 300 lépcső fel a vízeséshez, fahidak, pihenőpadok, kilátás a tóra. A bejáratnál a srác azt mondta, hogy 1,5 óra latt bejárható, mi több, mint 3 órát töltöttünk ott. Közben persze hol napsütés, hol szakadt az eső, szerencsére mivel “másztunk” is, így fázni legalább nem fáztunk.

A park után bementünk Furnas városába, ahol mint látnivaló a Caldeiras des volcanos szerepelt céljaink között. Itt is felbugyogó gejzírek láthatóak, van ahol csak a víz forr, van ahol sáros víz, mintha maltert kevertek volna olyan színű. Valószínű a Karácsony alkalmából, de az egész fel volt díszítve, Bethlehemmel, pásztorokkal, birkákkal, egyéb szereplőkkel. Néhány pontra elég nagy bátorság kellett, hogy felmásszanak, alattuk aforró vízzel. Ja, és házi gyártású reflektorok voltak mindenhol, kb. pvc-csőbe szerelt izzól, lefolpakozva, viccesen nézett ki.

A nap végére (kb. 17 óra, még sötétedés előtt) értünk a Furnas belvárosában található újabb termálfürdőhelyre, a Poca Dona Beija-ba. Itt már ahogy bementünk pozitív volt, egy cappucino- színű macska feküdt az öltöző közepén, majd rátapadt Gyöngyire és bement vele még öltözni is.

Maga a fürdő négy 39 fokos medencéből áll, a forró vízű patak mentén, mesés környezetben. Mivel ez este is nyitva van, így sötétben is élvezhettük azt. Látszik, hogy nincs szezon, mert két családdal is találkoztunk, akikkel az előző napokban másik fürdőkben is. Az egyik medencében volt egy vízfal, ami mögött olyan volt, mintha gőzfürdőben lennénk. A fürdőben egyébként 1,5 óra volt az engedélyezett, kicsit kicsúsztunk belőle, de nem volt belőle gond.

Vacsira az általam kinézett Boutique hotel Furnas éttermébe mentünk. Maga a hely szuperjól nézett ki, csak sajnos nagyon hideg volt. Ja, és egyszercsak egy hatalmas csótány gyalogolt át a lábunk alatt. Olvastam, hogy nyári időszakban nagyon sok csótány van. Még jó, hogy mi csak eggyel találkoztunk. A többiek a kajától sem voltak boldogok, csak a desszerttől, mindenesetre sikerült a legdrágábban vacsoráznunk a szigeten.

BOLDOG KARÁCSONYT 2021

A Utolsó napunk Sao Miguelen bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

A sziget észak-keleti oldalát néztük meg, erre nem nagyon jártunk még. Mivel a fiúk fürödni akartak az óceánban, beiktattunk egy extra helyet a Piscina Natural da Boca de Ribeira-t, ami egy óceánparti strand, kiépített medencével is. Az autót ismét letettük viszonylag fenn, és lesétáltunk a partra. Útközben találkoztunk kertészeti munkásokkal, akik machete-szerű eszközökkel csapkodták le a növények útra nyúló részeit. Van dolguk rendesen.

Egy patak is beletorkollott ott az óceánba, melyen át kellett jutni. Volt ugyan egy híd, de elsőre én is azt mondtam, hogy nem megyek át rajta, mert a 2/3-a korlát nélküli volt, deszkák voltak, mint kiderült rögzítve, két nagy gerendához. De átjutottam Zozó után, a többiek végül nem jöttek. Próbáltak a patakon átkelni máshol, de nem találtak megfelelő helyet. Mi elmentünk a medencéig, de akkora hullámok voltak, hogy életveszélyes lett volna a vízbe menni. Persze víz nélkül nem úsztuk meg, az utolsó pillanatban beterített minket egy hullám, kár hogy pont nem szelfiztünk, milyen jó kép lett volna.

A következő két megállóhely egy-egy kilátópont volt, az első a Miradouro da Ponta do Sossego volt. Ez egy macskatanya volt, ahogy megláttak minket, négy rögtön elkezdett (nyilván kaja reményében) felénk vágtatni. Mivel ma Gyöngyi készített magának lazacos szendvicset, azt feláldozva kaptak enni a cicuk. Egy szép, gondozott kert volt ezen a ponton, lentebb haladva további cicákkal.

A következő hely, innen nem messze a Miradouro da Ponta da Madrugada volt, ahol kicsit más nézőpontból láttuk a tengert. Persze itt is voltak gondozott növények, macskák és grillezési lehetőség. Nem lehet megunni ezeket a kilátókat, mind más és más, még ha csak pár percre is vannak egymástól.

Ezek után egy vízesés lett volna a cél, de a Google ismét, mint már sokszor, megviccelt minket ezen a szigeten. Valószínűleg alulról, egy gyalogösvényen meg lehetett volna közelíteni a kiszemelt zuhatagot, de ahonnan mi próbáltuk föntről, onnan csak legelőt, meg teheneket találtunk. Azért egy képre jó volt

Mivel még nem ment le a nap, így továbbhaladtunk a Lacika által kinézett strandra, a Praia do Fogo-ra. Pont elkaptuk a naplementét oda érve, majd a fiúk megmártóztak. A víz nagyon hullámzott itt is, azt néztük Gyöngyivel, hogy erősen elkapta és vitte őket, kívülről először viccesnek tűnt, de aztán láttuk, hogy mégsem annyira az. Lacikát simán elvitte volna az áramlat. Utólag mesélték, hogy erősen hínáros volt a víz és a hullámok nemcsak homokot, hanem köveket és mindent is hoztak, utána a fürdőgatyájuk is tele volt vele.

A napot egy nagyon rossz pizzával zártuk, mert egy jóra értékelt étterem útközben hazafelé inkább egy helyi késdobálónak nézett ki és érződött szagra is, így jobb híján itt Vila Franca do Campoban, ahol lakunk találtunk egy autentikus, helyi pizzériát. Legalább a kaja meleg volt

A Napsüütééés bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Újabb kilátópont esett útba, a Miradouro de Santa Iria amit megnéztünk. Egy blogban írták, hogy itt kóbor cicák is tanyáznak, az egyikkel jól elbeszélgettünk, de nem mert közelebb jönni. Azt is olvastam, hogy az azoriak egyik kedvenc időtöltése a grillezés, amit pl. ilyen kilátópontokban végeznek, sok helyen volt vezetékes víz, konyharész és grillrács, asztalokkal, székekkel is. Az, hogy csak nézed a vizet és az eget már önmagában is egy élmény, ahogy azúrkék és méregzöld színekre váltva csapódik a parti sziklákhoz.

Cascata do Salto do Cabrito volt a következő megállóhelyünk, ez egy vízesés. Jó érzékkel megbeszéltük, hogy letesszük az autót és inkább sétálunk oda. Gyalog is elég kemény volt lemenni a kb. 35 fokos úton, nemhogy autóval, négyen. Mikor odaértünk még csak mi voltunk ott, mire felértünk, láttuk, hogy mások is követték a példánkat és ott parkoltak A vízesésnél volt egy vízierőmű is, a fiúk tanulmányozgatták a leírást és a turbinákat. A jógás kihívásunknak próbáltunk eleget tenni a sok egyéb másik fotó mellett.

Van egy tó, Lagoa do Fogo amit szerettünk volna megnézni, de már ahogy haladtunk felé az úton olyan köd volt, hogy végül feladtuk. Sokan írták is, hogy nagyon ritkán lehet csak látni azt.

A fő terv mára a Caldeira Velha fürdőhely volt. Ez termálvíz medencékkel, szintén a dzsungel közepén. Jó lenne Magyarországon is pár ilyen fürdőhely. Hihetetlenül gyönyörű ez is, hatalmas fák, hegyek övezik. Ha kinézel a medencéből pulcsiba, kabátba öltözött emberek sétálnak, míg te a 30 pár fokos vízben ücsörögsz. Kinn olyan 18 fok körül volt tegnap. Van két melegebb medence, illetve egy 25 fok körüli fentebb, vízeséssel. A melegebb víz itt nem fogott annyira, de ez is eléggé vasas volt, illetve ebben olyan volt, mintha mohadarabok úszkálnának. Gyöngyi és Lacika belegyógyultak a forróvízbe, így csak Zozóval ketten mentünk fel a hűvösebbhez. Hát, elsőre nem volt teljesen komfortos, de pár perc alatt hozzá lehetett szokni. Mondjuk órákat nem töltenél el benne. Fél hatkor, sötétedéskor zárt a hely, ki is tessékeltek mindenkit.

Vacsira sikerült ismét egy steakéttermet – Casa do Abel – találni, ahol meglepetésemre volt pár vega fogás is. Előételnek egy olyan halas dolgot ettek a többiek, amire nem jöttünk rá, hogy mi van benne, meg kellett kérdeznünk a pincérnőt – hal, tojás, krumpli – ez egy salátának kinéző dolog volt, mindenkinek bejött. Utána a többiek elfogyaszthatták a rostban gazdag vacsorájukat. Ja nem. A város karácsonyi díszbe volt öltöztetve, a hegytetőn egy világító Feliz Natal felirat, karácsonyfával és Télapó szánnal. Az utcákon hangszórókból karácsonyi zene szólt.

A Termálfürdő vol.2 bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Lacika nagyon szeretett volna bálnalesre menni, meg mi is, így bementünk a belvárosba keresni irodát, aki szervez ilyen utakat. Sajnos erre a hétre (vélhetően az időjárás miatt) az összeset törölték, így ez a lehetőség ugrott. Mivel az iroda lenn volt a parton, láthattuk, hogy vannak merész emberek, akik a kinti kb. 13 fokos időben úsznak a 18,8 fokos óceánban.

Ha már a fővárosban voltunk, szétnéztünk: van egy városkapu, ami nevezetes, helyesek a kis utcák, meg benéztünk egy templomba, de kb. ennyi volt. Ma a felvátva esik és süt a nap miatt nagyon sok szivárványt láttunk.

Az első napi krátertavas kirándulásból kimaradt egy általunk csak “zöld tónak” elnevezett tó megnézése, így a radart állandóan frissítve azt terveztük még mára.

Ahogy elindultunk, a fővárosból kiérve máris találtunk egy szimpatikus kilátót, ahol az látszott, hogy az óceán fölött helyenként süt a nap és máshol meg esik. Elég jól nézett ki. Mire autóba ültünk ismét szakadni kezdett az eső, de mi bízva a szerencsénkben (meg ma találtam két négylevelű lóherét is) mentünk tovább rendületlenül. Meg is találtuk a célállomás parkolóját, ahol pont elállt az eső. Elindultunk az úton. Gyönyörű fenyőerdő az út mindkét oldalán, mohafallal. És persze egy újabb tó, amit majd csak visszafelé néztünk meg.

A Miradouro da Boca do Inferno (a pokol szája kilátó) pontról négy vulkáni tó, a körülötte lévő hegyek és az óceán is látszik. Olyan érzés, mintha a Gyűrűk Ura helyszínein járnál. Helyenként a nap is kisütött ahogy fenn voltunk, így itt is minden időjárási viszonyt felvonultató fényképek születtek. Az a jó abban, hogy most vagyunk a szigeten, hogy alig van turista, ez a pont biztos, hogy tömve van máskor, most egy családdal találkoztunk csak fenn.

Ahogy visszaértünk az autóhoz elkezdett ismét csöpögni az eső, de megbeszéltük, hogy a “zöld tavat” (Lagoa de Santiago) megnézzük közelebbről is. A Panda elejét majdnem megütve le is parkoltunk az út mentén és felmásztunk a kráter széléhez. Útközben találtunk egy fém kádat, mely valószínűleg tehénitatóként funkcionált.

Már haladtunk visszafelé, amikor épp nyitottuk volna az ajtót, ismét szakadni kezdett, de már csak röhögtünk, hogy megint megúsztuk.

Utolsó úticélként a Sao Miguel-i Mezőgazdasági Egyesület (Restaurante da Associação Agricola de São Miguel) éttermébe mentünk el, ahol kiváló azori steakeket fogyaszthattak az érdeklődők Az étterem 15 óráig, majd 19-től van nyitva. Mi 18:35-kor értünk a helyszínre, mely úgy nézett ki, mint egy irodaház alja. Bár ki volt világítva a hely, semmi mozgás nem volt. Hogy az időt kihasználjuk és eltöltsük, addig elszaladtunk boltba, majd 19:00 előtt pár perccel visszaérkeztünk. Bejutottunk és meglepődve láttuk, hogy kb. a 20 asztalból 15-ön van foglalt tábla, majd a terem kb.negyed óra alatt meg is telt, pedig a helyszín nem egy belvárosi fő utca volt.

A Bálnales vagy nem bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Autóval kb. fél óra volt, persze egy helyen rosszul mentünk, nem kanyarodtunk le, ahol a gps mutatta, de utólag jó is, mert hazafelé sikerült azon az úton jönni, hát drukkoltunk, hogy a Panda kibírja a kb. 30 fokos emelkedőket.

Szóval, pont 8 perccel a park nyitása előtt értünk oda, így egy kávé és pótreggeli még belefért. Cicasimi is, mivel a helyhez tartozott egy helyes cirmos is.

A város közepén van maga a park, ami már önmagában is gyönyörű, vannak bambuszszigetek, gingko sétány, hatalmas fák, de az növeli a tétet, hogy van egy nagy, kerek medence illetve két kisebb, ahol lehet fürödni a termálvízben. Kicsit aggódtam mikor megláttam a vizeket, hogy hogyan fogom bírni – milyen lesz az alja, stb, de épített medencék voltak, így ok volt. Olyan 38 fok körüli volt mindhárom víz és közös tulajdonságuk, hogy nagyon sok a vastartalmuk, így a bőrt, a fürdőruhát megfogják, ami majd egy mosással kijön, de azt mindenhol olvastuk, hogy a legrosszabb fürdőruhát kell ide hozni. Mondták is a többiek, hogy az arcom milyen jól lebarnult A kertben bóklászással és a medencékben fürdéssel töltöttük a nap nagyobb részét. Meg persze a jógakihívásunk fotózásával, melyből a vízben azért elég vicces képek születtek. Azért jó érzés fürdőruhában lenni, miközben van aki dzsekiben sétál körülötted, illetve ha az otthoni időhöz viszonyítom, akkor meg főként.

Miután kipancsoltuk magunkat egy helyi étteremben ettünk többek között helyi sajtot, a fokhagymás nyerte el mindenki 10 pontját. Hazafelé megálltunk a Lagoa das Furnas tónál, ahol idefelé is elhajtottunk. Elsétáltunk egy szakaszon, megnéztünk egy kápolnát is. Érdekes módon nekem egyértelműen nagyon tetszett a hely, volt valami síri nyugalom benne, a többieknek inkább Hitchcock-film helyszínre hajazott.

Hazafelé bevásárlás, hogy feltöltsük a nem-édesség raktárt is. Leparkoltunk az autót az apartmannál, majd nyakunkba vettük a várost és kb. 3 perc sétával a főtérre jutva betértünk egy Cafe-ba, ami gyakorlatilag egy talponálló kocsma. Csak a főtéren 4 volt, a pocakos bácsis helyre mentünk be végül. Mivel Zozó nem kapott még ginját, azaz cseresznye likőrt, gondoltuk itt a remek alkalom. Igen ám, de azt épp nem lehetett a kocsmában kapni, így a reptéren látott másik portugál italt választottuk, amiről a pincér nem tudta megmondani milyen ízű. Egy ilyen likőr 1 euro volt, nagyon olcsó. Sikerült egy ánizsos, kanalas gyógyszer ízű italt rendelni, ami kisebb sikert aratott csak. A fiúk azzal poénkodtak, hogy majd pénteken, indulás előtt értünk jönnek, ugyanis nőnemű rajtunk kívül senki nem volt.

Hazafelé még végre kipróbáltuk a Marina bárt is, amit az első naptól kezdve hallunk Zozótól, hogy milyen jó hely. Az volt…

A Termálfürdő vol.1 bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

A neten megnéztük, hogy van egy wellness/fürdő is, gondoltuk, hogy majd bemegyünk oda, ha a természetes medence nem lesz jó. A kilátópontból már ráláttunk az egészre, ugyanis pont a hely fölött van. A parkoló gyanúsan teljesen üres volt. Azért lementünk, csak megnézzük közelebbről is. Majdnem sikítozós szerpentin vitt lefelé, gondolkodtunk, hogy felfelé felvisz-e minket a kisautó, de szuperül ment 1-esben és csak 4000-es fordulattal.

A parton fekete sziklák és homok (láva), lenyűgöző látvány volt esőben is. A víz eléggé viharos volt, hatalmas, több méter magas hullámok csapkodták a partot, így a fürdés eleve esélytelen volt, meg ki is volt írva, hogy nem lehet. Zozóval közel mentünk a medencéhez, ahol létrákon és kötélen lemászva lehetett volna csobbanni, a víz az elég meleg lett volna. Mindannyian csak álltunk és bámultuk a hullámokat és néztük a vizet megbabonázva.

A spa is be volt zárva, a honlapján nem találtunk nyitásra vonatkozó információkat, mivel most itt nincs szezon, lehet hogy ennyi volt csak az oka.

A first week, first month, first year (első hét, első hónap, első év) jógasorozatunkból ismét született egy szuper kép (az elsőt a zöldben, az út mentén készítettük, ez lett az új kihívásunk, hogy minden nap készüljön egy).

Az út mentén láttunk egy világítótornyot, azt megnéztük, de csak kívülről, illetve az előtte lévő mezőn keresztül lesétáltunk a partra. Elég félelmetes volt onnan lenézni a vízre.

A barátok által ajánlott Bar Caloura étteremben vacsiztunk, nekem összeraktak egy vega tálat, mert főként halat és tengeri herkentyűket lehetett enni csak. A hely szuper helyen van, fenn sziklákon a parton, csodás kilátással.

Negyed hat körül végeztünk, kezdett sötétedni, így megbeszéltük, hogy ma filmnézős estét tartunk, Lacikával hármasban megnéztük az új Szex és NY részeket, míg Zozó lepihent inkább. Előtte még beugrottunk egy szupermarketbe, ahol, ahogy Gyöngyi fogalmazott mint egy rossz gyerek vásároltunk, reggeli helyett kb. 40000 kalóriának megfelelő édességet vettünk (pékárut, felvágottat azt nem). Az egyik, Lacika által választott különösen durva volt, már külsőre is – valami fehér cukros öntet volt rajta, belül meg minden is volt benne: ropogós cucc, nutella, lekvár, aszalt gyümölcsök. Persze ő ezt meg tudta még fejelni azzal, hogy tejszínhabbal ette.

A Esős nap bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

A következő úticél a Lagoa Congro volt. Odafelé a GPS rossz helyen fordított be minket, így aki még nem tapasztalta (Gyöngyi és Lacika) az most testközelből láthatta, hogy milyen mikor a teheneket az úton hajtják.

A cross hibrid Pandát (a többiek kérték, hogy a teljes nevét írjam le) leállítottuk az út mentén, az útviszonyok és a sétalehetőség miatt. Az erdő hihetelenül zöld, sajnos a képek nem adják azt vissza. A tóhoz egy olyan ösvényen mentünk, aminek az egyik oldala mohától, páfránytól volt szuperzöld.

A következő állomásunk a Ribeira dos Caldeiroes volt, ahol azt gondoltuk lesz vízesés meg erdő, ehhez képest egy szuper kis park volt, több vízeséssel, ösvényekkel, vízimalommal. Sajnos az eső itt is, ahogy a sziget többi részén is több kárt okozott, annyi csapadék hullott mostanában, hogy utakat mosott el, nemhogy kis erdei ösvényeket.

Az egész sziget tele van kék hortenziákkal, amik mostanra már elvirágoztak javarészt, túl giccses is lenne a nagy kékségben sétálgatni. Helyenként azért még találtunk kéket.

Megnéztünk egy miradouro-t (kilátópontot), melyből elég sok van a szigeten. Utána szerettük volna a Poco Azul tavat is megnézni, azonban nem jutottunk le, mert az esőzések miatt ez is le volt zárva. A faluban teljesen elmosta az utat az eső, az egyik irányban nem is lehetett tovább menni, mert az út beszakadt.

Még két további kilátópont fért bele sötétedés előtt. Az óceán morajlását hallgatni illetve nézni órákon keresztül tudnánk.

Vacsira találtunk egy éttermet, ami elsőre, ahogy bementünk nem volt túl bizalomgerjesztő, azonban minden várakozásunkat felülmúlta. Főként miután rendeltünk és mondta a pincérnő, hogy hoz még egy asztalt, mert nem fogunk elférni, és igaza is lett, pedig nem is ettünk sokat

A Víz minden mennyiségben bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Azért sirályhangra ébredni és az erkélyről az óceánt látni nem olyan rossz, na. Ma reggel hagytuk a fiúkat aludni egy darabig, majd kitaláltuk, hogy mivel a tegnapi, meg az előre autófoglalás nem jött össze ezért elsőként azt kellene intéznünk. Itt Vila Franca do Campo-ban, ahol a szállásunk van, találtunk egy autókölcsönzőt. Érdekes volt látni, hogy reggel mekkora élet van a városban az estéhez képest, több talponállónak kinéző kocsma is volt, nagy pocakos, hason felcsúszott pólót viselő bácsikkal. Persze az autókölcsönző a pandémia miatt nem volt nyitva, így a következő programpont a városba eljutás volt helyközi busszal. Megtaláltuk a buszmegállót (köszi Google, nem is értem előtte hogyan jutottak el az emberek egyik ismeretlen helyről a másikra), ahol egy bácsi és egy nő várakozott. Én azt találtam, hogy 11:30-kor jön a busz, a többiek szerint meg 11:06. Végül 11:40 körül megérkezett, ami négyünket féláron (a tegnapi taxihoz képest) bevitt a városba, cserébe kétszer olyan hosszú úton. Viszont város és vidéknézésnek szuper volt. A sofőr elég vagányan vezetett, valószínűleg ennek és a reggelinek (répatorta) köszönhetően ha még további perceket el kell töltenem a buszon, nem biztos jó vége lett volna. De megúsztuk és meg is találtuk az autókölcsönzőt, ahol 10 perc alatt szereztünk egy Pandát. Az emberek elég jól beszélnek angolul, nagyon kedvesek és érdeklődőek. A maszkviselésre nagyon figyelnek és figyelmeztetnek is. A kölcsönző melletti étteremben gyorsan meg is ebédeltünk. Itt a szigeten a hamburger az húsos vagy hús nélküli pogácsa és mellé rizs és sült krumpli. Buci nincs..

A Yaris után váltós autót vezetni kihívásos, de én csak utas leszek, két sofőrt lehetett regisztrálni, én nem voltam köztük. A mára kinézett helyszín a Sete Cidades tavak. Odafelé úton megálltunk a Monte Palace hotelnél, mely egyszerre volt hátborzongató, zombifilm részletbe illő és izgalmas. Hivatalosan nem lehetne bemenni a 70-es évek óta elhagyatottan álló épületbe, de ez persze senkit nem zavar. Mi is bementünk, és megérte felmenni a kilátásért.

Előtte a parkolóban találkoztunk egy foodtruck-ot üzemeltető idősebb párral, akik éppen zártak volna, de miattunk még visszadugták a kávéfőzőt. A pasi többször járt Magyarországon, mint kiderült.

Továbbhaladtunk a tópartra, pontosabban lementünk a városba, hogy Zozó megnézhesse édes vagy sós vizű-e az. Édes volt. A térképen találtunk egy kilátópontot, ahová gondoltuk kocsival felmegyünk. Hát az út egynegyedénél letettük az autót, mert a víz annyira kimosta az utat, hogy a Panda simán fennakadt volna. Gyalog mentünk fel a pontra, ami egy 3 km séta volt. Mire felértünk az eső is rákezdett, de végül csak szemerkélt. A tavakról minden szögből és időjárásról van képünk (napos, esős, ködös, felhős). Közben láttam az ugráló/szökkenő teheneket is, de csak Lacika hitte el..

Visszafelé már sietősen jöttünk, mert kezdett sötétedni és a hibrid Panda azért nem egy acélos jármű, illetve az út egy része nem volt aszfaltozott. Szerencsésen leértünk és útba vettük Ponta Delgadát, hogy estére és reggelre bevásároljunk.

A nap végék zűrösek, ennyi idő után már tudjuk, hogy ha éhesek és fáradtak vagyunk az a legrosszabb combó, muszáj kompromisszumot kötni – pl. mivel Lacika nem hozott, nekem meg egy nap alatt elszakadt a papucsom és szükség lesz majd rá a termálfürdők miatt, lemondtunk róla, hogy ma vegyük meg.

Megtaláltuk a plázát, ahol a helyi Auchanban – Continente mindenki amit szeretett volna megvett – Lacika édességek, én vega felvágott, sajt, Gyöngyi pástétom és light cola, csak Zozó nem kapott végül Ginját (portugál cherry likőr), mert szerintem csak nagyon gagyinak kinéző volt. Azt is megtudtuk a boltban, hogy van olyan alkalmazás, ami a befotózott borcímke alapján ad egy értékelést – Gyöngyitől.

A Sete Cidades bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Fapados járatokat sikerült végül elég későn, kb. egy hónappal az indulás előtt foglalnunk, így a Ryanairrel indultunk útnak Budapestről Lisszabonba. Mindenkinek jól esett a hajnali négy körüli ébredés, hogy a közös nagy csomagot időben fel tudjuk adni a repülőre. Ferihegyen a szokásos Costa indítással kezdtük a reggelt. Lisszabonba megérkezvén kiderült (illetve már előző nap én láttam a honlapon), hogy a reptéri csomagmegőrző átmenetileg nem működik, így az anno egy hónapos Indiára vásárolt 20 kg nagybőröndöt végül Zozó cipelte végig a városon, hogy ne húzzuk az időt a csomagleadással..Kitűztük célul, hogy elmegyünk Belém városrészbe megnézni a tornyot, esetleg a cukrászdát, ahol a híres Pastel de nata sütit készítik. Ez részben meghiúsult, mert megéheztünk és szerencsére eszünkbe jutott, hogy voltunk két éve egy jó kis piacon. Lacika először azt hitte, hogy valami vásárcsarnokszerű piacra vinnénk, azonban miután elkezdte falatozni a sonkás tálat egyre szélesedett a mosolya, főként miután felfedezte az óriásfánkos helyet is..

Korlátozott időnk volt, így a piac után elmentünk a toronyhoz, hogy a kötelező fotókat ellőjük és már indultunk is vissza a reptérre. A google mint olyan eddig nem szuperál, az útvonaltervező olyan buszjáratot adott ki, ami nem jár – ezt egy segítőkész rendőr által leszólított buszsofőrtől tudta meg Gyöngyi, illetve este már Sao Miguel szigetén is jól szórakozott rajtunk, mikor hiába kerestünk nyitva lévő boltot és/vagy éttermet..

A Budapesten feladott poggyászunk persze 22kg volt, de ott nem foglalkoztak vele,  Lisszabonban azonban ki kellett pakolni belőle, hogy feladhassuk. A repülőutat benéztük, mert azt hittük, hogy kb. 1,5 óra, azonban 2,5 óra volt, kicsit nyűgös volt már a végére mindenki, főleg mikor szembesültünk vele, hogy vagy nagyon drágán vagy sehogy nem lesz bérelt autónk. Konszenzussal taxiba ültünk és elvitettük magunkat a szállásra, ami egy kisebb falu a reptértől kb. 15 km-re.

A szállásra bejutás a kapott itinereknek és a saját ügyességünknek (Gyöngyi és én köszönhetően flottul ment a teleszkópos kulcs és  nehezen nyitható ajtó ellenére. Viszont ahogy fentebb írtam a vacsorához jutás már annál kevésbé. De legalább várost néztünk, majd miután a fullra lemerült telefonokat holnap újra használni tudom mutatóba készítek néhány képet a karácsonyi hangulatban lebegő városról. A házak ablaka is díszítve van, Gyöngyi ugrott is egyet az egyik előtt, amikor Télanyó és Télapó megmozdultak, én azt hittem csak egy patkány az, mint ahogy az első thai éjjeli sétánkon is..

A Hurrá, újra nyaralunk bejegyzés először a Yogalized jelent meg.