Napsüütééés

IMG_6866Ma a napot a Pico da Vara 1100m, Sao Miguel szigetén a legmagasabb hegyre felsétálással kezdtünk volna, ha nem lett volna a feljárat lezárva. Mivel láttuk miket mosott ki a víz máshol, abban maradtunk, hogy nem véletlenül zárták le az utat. Helyette az erdészeti úton sétáltunk egyet és szemléltük a mohafalakat, meg az erdőt.

A sziget észak-keleti oldalát néztük meg, erre nem nagyon jártunk még. Mivel a fiúk fürödni akartak az óceánban, beiktattunk egy extra helyet a Piscina Natural da Boca de Ribeira-t, ami egy óceánparti strand, kiépített medencével is. Az autót ismét letettük viszonylag fenn, és lesétáltunk a partra. Útközben találkoztunk kertészeti munkásokkal, akik machete-szerű eszközökkel csapkodták le a növények útra nyúló részeit. Van dolguk rendesen.

IMG_6879

Egy patak is beletorkollott ott az óceánba, melyen át kellett jutni. Volt ugyan egy híd, de elsőre én is azt mondtam, hogy nem megyek át rajta, mert a 2/3-a korlát nélküli volt, deszkák voltak, mint kiderült rögzítve, két nagy gerendához. De átjutottam Zozó után, a többiek végül nem jöttek. Próbáltak a patakon átkelni máshol, de nem találtak megfelelő helyet. Mi elmentünk a medencéig, de akkora hullámok voltak, hogy életveszélyes lett volna a vízbe menni. Persze víz nélkül nem úsztuk meg, az utolsó pillanatban beterített minket egy hullám, kár hogy pont nem szelfiztünk, milyen jó kép lett volna.

IMG_6903

A következő két megállóhely egy-egy kilátópont volt, az első a Miradouro da Ponta do Sossego volt. Ez egy macskatanya volt, ahogy megláttak minket, négy rögtön elkezdett (nyilván kaja reményében) felénk vágtatni. Mivel ma Gyöngyi készített magának lazacos szendvicset, azt feláldozva kaptak enni a cicuk. Egy szép, gondozott kert volt ezen a ponton, lentebb haladva további cicákkal.

A következő hely, innen nem messze a Miradouro da Ponta da Madrugada volt, ahol kicsit más nézőpontból láttuk a tengert. Persze itt is voltak gondozott növények, macskák és grillezési lehetőség. Nem lehet megunni ezeket a kilátókat, minIMG_6941d más és más, még ha csak pár percre is vannak egymástól.

Ezek után egy vízesés lett volna a cél, de a Google ismét, mint már sokszor, megviccelt minket ezen a szigeten. Valószínűleg alulról, egy gyalogösvényen meg lehetett volna közelíteni a kiszemelt zuhatagot, de ahonnan mi próbáltuk föntről, onnan csak legelőt, meg teheneket találtunk. Azért egy képre jó volt :)

Mivel még nem ment le a nap, így továbbhaladtunk a Lacika által kinézett strandra, a Praia do Fogo-ra. Pont elkaptuk a naplementét oda érve, majd a fiúk megmártóztak. A víz nagyon hullámzott itt is, azt néztük Gyöngyivel, hogy erősen elkapta és vitte őket, kívülről először viccesnek tűnt, de aztán láttuk, hogy mégsem annyira az. Lacikát simán elvitte volna az áramlat. Utólag mesélték, hogy erősen hínáros volt a víz és a hullámok nemcsak homokot, hanem köveket és mindent is hoztak, utána a fürdőgatyájuk is tele volt vele.

IMG_6971A napot egy nagyon rossz pizzával zártuk, mert egy jóra értékelt étterem útközben hazafelé inkább egy helyi késdobálónak nézett ki és érződött szagra is, így jobb híján itt Vila Franca do Campoban, ahol lakunk találtunk egy autentikus, helyi pizzériát. Legalább a kaja meleg volt :)

Comments are closed