A Madeira vagy Azori-szigetek? bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Hamarabb érkeztünk Funchalba, így először az utolsó szállásunk felé vettük az irányt, hogy a csomagot leadjuk. A szobát még nem tudtuk elfoglalni, de már az is könnyebbség volt, hogy nem kellett az egész városon átvinni az egy-egy csomagunkat. Az autókölcsönzős egy pár másodperces szemrevételezés és benzinszint ellenőrzés után átvette tőlünk az autót. Gyalog indultunk le a városba, egyrészt ráértünk, másrészt városnézési céllal is.

Mára csak pár apróság volt betervezve, így lazán kezeltük. Funchal tengerpartjának jó részét oda-vissza bejártuk. Volt egy olyan szándékunk, hogy ha tudunk fürdünk, azonban az egyik természetes medencés részen nem lehetett, csak napozni mehettünk volna le, a másik meg egy privát klubnak tűnt, így azt végül nem is néztük meg közelebbről. Jó idő volt, csak a szél úgy fújt a part mentén, hogy a kávéscsészémet végig fogtam, attól félve, hogy elviszi a kezemből. Funchal amúgy igazi turistaparadicsom, akkora szállodakomplexumok vannak, hogy több lakótelepnek is megfelelne. Utolsó nap egy olasz étteremben ettünk, Zozó tésztát kívánt

Sétánk során elhaladtunk a CR7, azaz Cristiano Ronaldo múzeuma mellett is. Azért a szobor megért egy képet – a fényes helyek mutatják hol tapogatják

Lementünk a partra, volt egy nagy kavicsos rész, ahol felhajtott nadrággal bele is mentem, üdítő volt a víz. Csak feküdni a parton és hallgatni a hullámokat számomra valami egészen megnyugtató és kikapcsoló. A partról visszafelé megálltunk egy kivetítő előtt, hogy Zozó csekkolja a meccs állását (horvát-brazil), és mivel már csak a tizenegyesek voltak hátra, megvártuk a végét. Egész kis tömeg gyűlt ott össze, két rendőr, turisták és ismerősök is – a 98%-os felvonós utastársainkkal is összefutottunk.

Lassan felkapcsolódtak az esti fények, mintha még több karácsonyi díszítés is kikerült volna az elmúlt napok alatt. A városházához közeli téren volt egy tipikus karácsonyi vásár, ahol ittunk egy utolsó ponchát – ez egy helyi nevezetes gyümölcslikőr – a maracujás nagyon finom. Láthattunk helyi folklór műsort is, érdekes volt, hogy a tánc közben nem néztek egymás szemébe, hanem lehajtott fejjel táncoltak. A korábban kinézett étterembe most sem jutottunk be, így helyette egy elvileg étterem, gyakorlatilag kocsmába ültünk be meccset nézni. Kaptunk kis kávéscsészén az italok mellé némi főtt húst, majd később főtt krumplit és babot. Sajnos a hely nyolckor bezárt, így a második félidőt már nem tudtuk ott megnézni.
A parton volt egy nagy vurstli is, ahol árultak bolo da cacot, ami egy helyi kenyérféle. Igazából olyan mint egy nagy vastag pita. Többféleképpen készítik, számomra a fokhagymás vajas változat jött be (ez nem volt húsos). Vettünk egyet vacsi helyett, de még másnap reggelire is jutott belőle, ketten nem bírtuk megenni akkora.

Hajnalban 4-kor indult a reptéri busz, ami 50 perc alatt kivitt minket a reptérre. Gyors security check és már úton is vagyunk Párizs felé.

A Újra Funchalban bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Mára a Pico Ruivo megmászása volt kitűzve, mely Madeira legmagasabb csúcsa 1862 méteren. Van egy Achada do Teixeira nevű hely a csúcstól 2,8 kilométerre, ami egy parkoló és egy kávézó-snack bár is. Ide elautóztunk Porto Monizból, ami majd másfél óra volt. Közben itt is útba ejtettünk kilátópontokat. Ismét voltak ismerős arcok a megállóinkon, akikkel korábban már találkoztunk.

Az azori utak a madeirai hegyi utakhoz képest könnyen vezethetők. Madeirán szokás megállni bárhol az úton, állandóan figyelni kell arra, hogy éles kanyarok vannak, nem fértek el két kisautóval sem helyeken. Először csak mosolyogtam a Citroen kapaszkadóján, aztán bőszen markoltam bizonyos helyeken. Ja és egy 1,2-es autó néhol csak egyesben tud felmenni (mint a bérelt autónk is). Fura, ha sikerül néha az 50-es sebességet  elérni, száguldásnak tűnik. Az alagutakon keresztül vezető autóút egyébként teljesen ok, csak elég sok a körforgalom az alagutak között. Ott arra kell figyelni, hogy hiába kétsávos a körforgalom, a belsőből lazán eléd kanyarodnak a kihajtónál.

Szóval végre félértünk a parkolóig, ahol természetesen elkezdett esni az eső. Bementünk a kávézóba, a kedvenc és minden ilyen helyen elérhető, ugyanattól a beszállítótól származó citromtortámat elfogyasztottam. Mire végeztem, pont kisütött a nap. Indulhatott a csúcstámadás.

2,8 km séta felfelé, mivel végig kövezett úton mentünk, 45 perc. Hát igen, ha jó az idő. Az elején még helyenként sütött a nap és nem esett. A kilátás fenomenális volt, bármerre is néztünk. Mondhatni simán felértünk 1775 méterig, a Casa da Abrigo menedékházhoz. Előtte volt egy olyan szakasz, ami a nyílt gerincen ment át, na itt Zozónak fognia kellett a kezemet, mert úgy éreztem, hogy lefúj a szél. A menedékháztól felfelé az 500 méter volt a legkeményebb. Itt elkezdett esni, iszonyúan fújt a szél helyenként. Körbe már semmit sem láttunk, szerencsére magunk elé igen. A vége előtt pár lépcsővel megint kézfogásos segítségre volt szükségem, ott majdnem azt mondtam, hogy elegem van és nem megyek tovább. A kezem iszonyúan fázott, a nadrágom vizes volt, de akkor még azt annyira nem is éreztem. Végre felértünk, ahol kapaszkodni kellett a korlátba úgy fújt a szél. Látni semmit nem láttunk tejködben/felhőben voltunk, de felértünk

Visszaküzdöttük magunkat a menedékházig, ahol némi meleg tea és kávé segített. A házban 12 fok volt, az ajtaja nyitva volt. Kinn nem tudom mennyi lehetett, de a csúcson ahogy fújt a szél, nem éreztem az arcom egyik oldalát. Ahogy végre kávézgattunk, egyszer csak észrevettem egy mini meztelen csigát a mutatóujjamon. Nem akarom tudni hogy került oda Amúgy az egyik őshonos állat Madeirán, mert kb. még madarak vannak ezen kívül, nagyon szegény az állatvilága.

Lefelé végig esett az eső, de már mindegy volt, mert visszafelé mentünk. Látni semmit nem láttunk, csak közelre. Voltak jó fák itt is.

A kocsiban átöltözés, mert ma végre hoztunk száraz ruhát, majd útnak indultunk. Santana városkán keresztül vitt az út a csúcs felé, itt vannak tipikus, régi madeirai házak, azokat megnéztük. Enni a szieszta miatt itt megint nem tudtunk, kicsit melegedtünk helyette a napon.

A Google mapset nézegetve találtam még hazafelé egy látnivalót, Sao Jorge település strandján egy romot. Egy régi cukornád-malom maradványai láthatók a parton, pár lakóház és egy kiépített medencés strand, étterem, illetve egy hegyi patak is beletorkollik itt az óceánba. Egy darabig csak bámultuk a hatalmas hullámokat, majd körbesétáltunk. Ez a hely előlépett a legjobb maderai helyemmé, az egyik parti házba teljesen beleszerettem (biztos azért, mert macska is volt a kapu oszlopán:) ). Közben kerestük az étterem értékelését, de a net először kicsit akadozott. Miután láttuk, hogy 4,6, úgy döntöttük kipróbáljuk. Nagyon megérte, a legjobb hely volt, ahol ettünk.

Már csak haza kellett vezetni a sötétben egy laza 45 perces, hegyi, kanyargós, szűk szerpentinen. De visszaértünk a szállásra rendben.

A M&M, azaz menedékház és meztelen csiga bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Kicsivel lejjebb megálltunk egy kilátóponton, még fenn a hegyen. Ma ahol megálltunk, mindig jöttek utánunk egyéb turisták, mintha csak minket követtek volna.

Újabb kilátónál kinézés – Miradouro da Eira da Achada. Ez Ribeira de Janela városkában fenn a hegyen volt, utána legurultunk a partra is a strandot megnézni, voltak jó sziklák a parton és lehetett volna akár fürödni is, ha jobb lett volna az idő. Itt volt egy alagút is, ami a régi tengerparti útra vitt. Ez már le van zárva, gyalogosan azonban megközelíthető. Átsétáltunk alatta, a túloldalon ahogy felnéztünk a sziklákra és láttuk a gyorsan mozgó felhőket olyan volt, mintha az Eredet c. filmben szerepelnénk, mivel mozogtak felénk a sziklák..

A Google Maps továbbra is megviccel minket néha ha Iphone-ról megy, de ennek köszönhetően egy olyan vízesést is útba ejtettünk, amit nem akartunk, a Miradouro Véu da Noiva kilátónál. Szerencsére ma ismét láttunk szivárványt az eső-napsütés váltakozások miatt.

Seixal városát is meglátogattuk, itt első utunk a fekete homokos strandra vezetett, ami egyedüli Madeirán, szinte mindenhol köves a part. Szerettem volna fürdeni is, bár a kinti hőmérséklet olyan 17 fok lehetett, a nap nem sütött, de legalább az eső sem esett, így meggyőztem Zozót miután lábbal teszteltem, hogy nem olyan hideg a víz. Voltak, akik dzsekiben sétáltak a parton, de rajtunk kívül is voltak páran, akik belevetették magukat Egyébként nem volt olyan hideg, meglepően frissítő érzés volt.

Magunkra kaptunk némi pulcsit és törölközőt és átautóztunk a város másik felére, ahol természetes, tengervizes medencék vannak. Itt is fürödtünk volna, de én végül nem mentem bele, csak Zozó. Miután úszott egyet, ott a medence mellett átöltöztünk, amit egy fickó valószínű videóra is vett, vagy csak véletlenül nézett pont arra a telefonja..

Következett a vacsorahely keresés, ami nem egyszerű, mert vagy szieszta van, vagy épp ünnepek miatt zárva, végül a harmadik hely lett a nyerő Sao Vincente kisvárosban. Vacsi után már csak visszajöttünk Porto Monizba, a szállásunkra. Holnap egyébként ünnep van Portugáliában, a Szeplőtelen fogantatás ünnepe. Valószínűleg ennek köszönhető volt, hogy tüzijátékhangú, de fény nélküli rakétákat lőttek fel bizonyos időközönként, illetve mintha utcáról zene is szólt volna.

A Szélvihar, eső, tengerben fürdés bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

A kert eleje nem tetszett nekünk, nagy csalódásként indult, de a végére végül jó lett, főként a hatalmas kaktuszok és pálmaliget húzta fel. Az szintén pozitív volt, hogy szuper volt a kilátás a városra, a tengerre, a völgyre, az autópályára, a felvonókra. Itt is járt egy, de mára a sziget legjobbja volt betervezve, így ezzel most nem mentünk. A növények egy része megtalálható a nappalinkban is.

Útba ejtettük a Decathlont, ahogy tavaly azorin is, most esőkabát volt a cél, amit be is szereztünk és már a mai napon annyit használtuk, hogy megérte a komoly 7 és 10 eurós befektetést. Elsőként a sziget legnyugatibb csücskén lévő világítótoronyhoz (Farol da Ponta do Pargo) mentünk. Ez már hagyomány, hogyha világítoronyhoz érünk, ott esik, most sem volt másként. Macsekok itt is voltak, az egyik fel is mászott a kocsi motorterébe melegedni, de szerencsére észrevettem és lezavartuk. Volt egy rövid idő amíg kisütött a nap, a látványért megérte elmenni ide.

A következő megállónk Achadas da Cruz volt, ahol egy 98%-os meredekségű felvonóval mentünk le a partra. Lenn telkek voltak, a felvonót használják a helyi farmerek is, mert gyalog onnan kb. 2 óra feljönni, míg a felvonóval 5 perc. Elég durva ahogy lenézel, illetve ahogy lentről felnézel hová mész majd vissza. Fönt a kezelő mondta, hogy kezd feltámadni a szél, így drukkoltunk, hogy bírja ki amíg lent vagyunk, mert nem lett volna vicces onnan gyalog feljönni. Itt is volt napsütés, de esett is, főleg amíg álltunk sorba, hogy visszajussunk a tetőre. A kép még lefelé készült, látszik a szivárvány is, ami alatt átmentünk.

Porto Moniz, a szállás elfoglalása volt a mai utolsó állomásunk. Kicsit keringtünk parkolót keresve, majd miután megkérdeztem hová állhatunk, Zozó bevállalta a “cipőkanállal férünk csak be” mélygarázst – van egy szabadtéri parkoló, holnap már tuti oda fog beállni.

A városban a legjobb értékelésű étterem is csak 4,3, hát kezdtük a legjobbal, ott vacsoráztunk. Itt is buci nélküli a hamburger. A steak hideg volt. Az étel szép volt, de inkább az ízre fókuszáltak volna. Viszont ittunk kék bort.

Vacsi után sétáltunk egyet, bár már kezdett sötétedni. Itt vannak természetes medencék, melyekben lehet fürdeni, a következő 2 napban remélem sikerül azokat kipróbálni.

A Portugál Decathlon bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Egy kis településen egy templom mellől indult az ösvény. Helyenként a levada melletti földúton, helyenként a levada kiszélesített betonkáváján haladt, az első szakaszon szinte végig volt nagy biztonságot adó drótkorlát. Egy hegy gerincén haladtunk, alul a völgyben folyt egy patak.

Egy lépcső megmászása után, ami egyébként összekapcsolta ezt a túrát egy másikkal (Levada Nova) egy vízeséshez érkeztünk, mely alatt/mögött is el lehetett haladni. Előtte messzebbről, ezen vízesés fönti szakaszát láthattuk. Utána következett egy kb. 200m hosszú szakasz, ahol a levada egy alagútban haladt, itt telefon nélkül bajban lettünk volna, ugyanis vaksötét volt benn.

Újabb vízesések és vízfolyások következtek, illetve egy baleset, Zoli megcsúszott, elesett, kicsit lehorzsolta a térdét meg a bokáját. Szerencsére nem volt komoly.

Visszafelé is a hegygerincen haladtunk, csal sokkal följebb, mint korábban. Én sok helyen csak arra koncentráltam, hogy áthaladjunk, mert bár közepes nehézségűnek volt jelezve, azért egy kb. 40 cm széles betonperemen sétálni úgy, hogy nincs melletted semmi csak a szakadék, azért a frászt tudja hozni az emberre. Ha szét akartam nézni inkább megálltam, nehogy félrelépjek. A látvány gyönyörű volt, a képek nem adják vissza, de azért örültem, mikor a végére értünk.

A falu egyik háza mentén ért véget a túra, ahol megtaláltam azt hogyan szeretnék naponta parkolni a kocsibeállómon (nem :)).

A templom mellől autóval egy olyan utcán jöttünk le, hogy Google nélkül valószínű azt hittem volna csak gyalogosoknak van, ugyanis lépcső volt középen és az embereknek, akik ott tevékenykedtek (pl. gondozták az út menti növényeket), félre kellett állni, mert nem fértünk volna el tőlük.

A következő úticél az Angyalok vízesése, mely a sziklákról egy korábbi tengerparti útra érkezik le. Ahogy több útivideóban láttuk ingyenes autómosást kapsz, ha áthaladsz alatta. Mi csak átsétáltunk.

A nap utolsó célpontja a Cabo Girao Skywalk kilátó volt. Ez 589m magasan van a sziklák felett, ami a világon az egyik legmagasabb. Üveg a padlója, azért eléggé korlátba kapaszkodós érzetű.

Lassan hazafelé vettük az irányt, hogy az utolsó esténket eltöltsük Canico de Baixoban, holnaptól Porto Monizban alszunk hármat. Portugál szigeten egy olasz étteremben vacsoráztunk spanyol karácsonyi dalt (Feliz Navidad) angolul énekelve hallgatva.

A Hold is búcsúzott, eddig még nem láttam a Hold körül gyűrűt, azaz Halo-jelenséget. Sajnos a telefon kamerája annyira azért nem jó, hogy ezt visszaadja jól.

A Tilosban járva bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Az autókölcsönzések nem tartoznak a sikersztorijaink közé, ahogy a mai sem lett az: nem volt Zozónál a személyije, sem az útlevele. A drive-on talált, lejárt személyi fotóját végül elfogadták, ez pipa. Majd fizettünk volna, mert persze csak fizikai, az ő nevére szóló és hitelkártyát fogadtak el, mire a cetelem kártya nyilván nem működött. Kértünk belső segítséget, de nem tudtak sajnos segíteni (ezúton itt is és mégegyszer köszi ), így végül drágábban, google pay fizetéssel de el tudtuk hozni az autót, amit a jó fej kölcsönzős egy régebbi Fiat Pandáról upgradelt nekünk egy 2000km-es vadiúj C3-ra.

Elindultunk némi késéssel a mai túrára, ami levada melleti útvonal, a PR6 számú – Levada das 25 Fontes és a PR6.1 Levadas Risco. Az útvonaltervező nem bírta a sok alagutat, így mivel fáziskéséssel reagált, egyszer elrontottuk az utat. Felajánlott egy rövidítést, ahol az autó majdnem függőlegesen állt és az egyik kanyar bevételéhez kellett Y-t is csinálni. Örültem mire felértünk a hegyekbe. A parton napsütésből indultunk, mire felértünk a tetőre olyan felhőszakadás volt, hogy 10 percig az autóban ültünk. A látási viszonyokat jól szemlélteti a kép. Igazából mintha felhőkben lettünk volna.

Mivel elállt az eső, elindultunk. 1,8km aszfaltozott út után az elágazásnál úgy döntöttünk, hogy megnézzük először a Riscot, ami onnan csak 600 méterre volt. Ez egy elég magas vízeséshez vezetett, ahol szintén kicsit esett az eső, az oda és a vissza utat azt megúsztuk.

Utána visszamentünk az elágazásig és elindultunk a 25 Fontes úton. A levadak jó része nem körtúra, hanem kb. ugyanazon az útvonalon jössz is vissza, max. többet összekapcsolhatsz. Mi ebben nem gondolkodtunk ma, mert necces volt, hogy időben (sötétedés előtt) visszaérünk-e.

A hegytetőn volt sok autó, eleinte lefelé nem is láttunk mást, azonban később, sokkal utánunk is mentek még lefelé. Vadregényes úton haladtunk a levadák mentén, kis cuki madarak kísértek, akik állítólag kézből is etethetők, de kenyeret nem akartunk nekik adni, más meg nem volt nálunk, így ezt nem igazoltuk.

Az út vége egy kisebb vízeséshez és egy kis tóhoz vezetett, a látvány nagyon megérte. Visszafelé a betonút kezdetén volt egy kávézó, ahová betértünk. Voltak többen, majd egyszercsak teljesen kiürült a hely az egyik pillanatról a másikra, lehet ők tudták, amit mi nem.. Ahogy haladtunk visszafelé az autóhoz (1,8km) leszakadt az ég, aminek köszönhetően mindenünk elázott. Esőkabát nem volt nálunk, mert minek is, a neoprén kabátok egy ideig bírták, aztán feladták a harcot. Kb. 7 fok volt fenn a hegyen, eléggé vártuk, hogy visszaérjünk a kocsihoz, ahol legalább felülről át tudtunk öltözni szárazba. Ami jó, hogy nem lenn a völgyben kapott el minket az eső. Helyenként azért elég csúszós volt így is.

Már csak vissza kellett vezetni csöpögő ruhában a szállodába. Az új C3 elég lomha, a hegyre egyesben mentünk fel, de azt hiszem az is mutatja a lomhaságát, hogy az autóúton hazafelé egy régi típusú zöld Mini húzott el mellettünk, az anyósülésről egy beagle szinte röhögött rajtunk

A Viszontagságok bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Maga a túra egy közepes nehézségű 3+3km hosszú sétaútvonal. Helyenként kicsit mászós, azért figyelni kell hová lépsz, mert van ugyan ahol van drótkötélkorlát, de sok helyen nincs semmi. Egy srác előttünk esett egy szépet.

A táj az olyan, mintha a holdon lennénk, növényzet alig és kopár sziklák javarészt. Néhol van kilátópont, ahol rálátsz a vízre – a sziget egyik oldalán a haragosnak tűnő óceán, míg a másikon viszonylag szolid, fürdésre is alkalmas részek – persze csak ha meg lehet azt közelíteni. Azért Lanzarote után nekünk van a holdbéli tájnak egy varázsa.

A túra egyik végpontja egy bár, ami egy oázis – pálmákkal, szemtelen madarakkal a lakatlan sziget közepén. Innen volt még egy illegális út a csúcsra is, melyet 70%-ban – a pihenőnaphoz alkalmazkodva másztunk csak meg. A visszaúton elkezdett esni az eső, ami olyan volt, mintha a növényspriccelőből öntöznének és kb. 5 percig tartott – ez így elég is nekünk esőnek.

Lehetett volna csónakkal is visszamenni a kiinduló ponthoz, de a gyalogtúrát választottuk. Mikor kiértünk a parkolóba meglepődve láttuk, hogy pont van egy helyközi busz a megállóban, amit addig észre sem vettünk. Gyors döntés volt a kérdés után hová megy, hogy szálljunk fel rá és menjünk el Funchalba, ahol vacsi, majd a szokásos buszút hazafelé. Át kellett szállni útközben egy másik településen egy másik járatra. Erősen kapaszkodtam néhol az út során.

Átszállás után követtük a buszútvonalat a Google maps-en, és kiderült, hogy betér a mi kis falunkba is, így átvariáltuk az estét és nem mentünk már be Funchalba, hanem leszálltunk ott, ahol kb. az első nap jártunk – a falun belüli legmagasabb pontunkra. A hotelünk lenn van a parton, van egy feljebbi rész, aztán átvágja az autópálya és még afölött is van a falu további része.

Kb. 50 perc sétával vissza is értünk a hotelhez, azonban ez így sokkal gyorsabb volt, mint a fővárosból hazabuszozni. Volt időnk végre fürödni a hotel kültéri medencéjében, bár a nap már épp lement, azért kicsit úszkáltam, Zozó jacuzzizott is. Pont elkezdett az eső cseperegni míg készültünk felmenni a szobába, azon mosolyogtam, hogy első nap megállapítottuk, hogy végülis esőben is tudunk fürdeni. Jó kis zuhé lett belőle, de mivel épp fenn voltunk, nem zavart minket.

Itt helyben egy portugál, családi kisvendéglőt néztünk ki vacsihelyszínnek, ami teljesen rendben volt, bár 2 óra alatt sikerült csak megvacsoráznunk, mert teltházuk volt most.

A Pihenőnap? ja, nem bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Az útvonaltervező kb. 40 perces sétát írt, így nekiindultunk. Tőlünk a partról látható egy kis hídszerű sétány, de sajnos később láttuk, hogy az egy hotelhez tartozik, így nem tudtam átmenni rajta, pedig kinéztem magamnak. Helyette viszont egy kilátópontot útba ejtettünk. A gyalogút itt is néhol érdekes helyeken vitt, pl. volt egy betonhíd, ahol Zozó hátraszólt, hogy egy szennyvízcsővel kell osztoznunk rajta. De találkoztunk helyiekkel is, szóval nemcsak mi jártunk arra.

A szobortól vezetett egy lépcsős út egy kisebb kiugró kilátóhoz, persze oda is lementünk. Visszamászni nem volt olyan vicces.

A szobortól nem messze volt a felvonó, ami nagyon meredeken lefelé indult, az vitt le a strandra. Persze lehetett volna szerpentinen gyalog vagy autóval is menni, de így sokkal jobb volt. Pár perc alatt leért. Lenn nem volt kezelőszemélyzet, és pár idősebb bácsi ott állt alatta, majdnem fejbevágtuk a felvonóval, alig akart az egyikük odébb állni.. Kicsit koszos volt a felvonó üvege, nem lehetett túl jó képet készíteni, de talán visszaadja kicsit.

Maga a strand és egy bár volt lenn a picike köves parton. Engem rögtön magával ragadott a hangulata, reagge zene szólt, épp egy Depeche Mode szám reagge változatban mikor odeértünk. Volt egy szürke papagáj is kalitkán kívül, de sajnos kikötve. Illetve itt is volt macska. Eleinte nem sütött a nap, így csak ittunk egyet, aztán Zozó mondta hogy ő azért bemenne a vízbe. Én át sem öltöztem. Elég kihívásos volt a köveken már cipőben is közlekedni, mezítláb főként, nade a vízbe bemenni és legfőképpen kijönni az méginkább. Zozót levideóztam, 37 mp volt kimásznia a pár méterrel beljebb lévő helyről a vízből. Én úgy döntöttem, hogy kihagyom ezt az élményt, viszont közben kisütött a nap. Eleinte csak napoztam, majd annyira melegem lett, hogy úgy döntöttem, Zozó szavaival élve, hogy passzív fürdőzöm a nagyobb sziklás részen. Ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy én nem másztam be a vízbe, hanem a sziklás részen megvártam, hogy a víz jöjjön ki

A cím is innen jött, ugyanis a nagyobb sziklákon nemcsak én napoztam, hanem csigák és rákok is. Amikor az egyikre lefeküdtem tettem fel a fenti kérdést. A nagy sziklán, ahol feküdtem egyébként jó kis hátrahajlást is lehetett csinálni.

A strand másik oldalán a szikla tövében, a víz mentén volt egy kis ösvény, ahol végigsétáltunk és figyeltük a rákokat. Aztán felfelvonóztunk, mert közben jött az ötlet, hogy menjünk be busszal Funchalba. A buszmegállót megtaláltuk, azonban az irány kitalálása kihívásos volt, végül az autós útvonaltervező, meg a tegnapi buszos emlékem segített. Pont volt egy kocsma a megállónál (ahol persze az is alig észrevehető az egyik oldalon, hogy az egy megálló, menetrendről és irányról nem is beszélve), ahol épp a portugál meccset nézték szép csendben a helyiek.

Rutinosan szálltunk már le Funcal központban a buszról, ahol először a helyi piacra mentünk be. Klasszik helyi piac, amit hiányoltunk, hogy nincs kajastand, mint otthon egy lángosos.

Kerestünk autókölcsönzőt, mert holnap már elvileg autós távolságra lévő program lenne, de vagy zárva volt, vagy drága, így ez nem volt sikersztori. Közben egy újabb részt fedeztünk fel a városból, újabb Bethlehemet, karácsonyi fényeket látva.

Kinéztem egy 4,8 értékelésű éttermet is, ami fullon volt, így helyette találtam egy fine-dining jellegűt, ahol látványkonyhán készült az étlapon található kb. 10 fogás. Zozó kajája konkrétan mozgott mikor kihozták, de csak a design részeként, valami szárított hajszálvékony tonhalrészek a hőtől valóban mozogtak – elég érdekesen nézett ki. Szuper volt minden és nem is volt vészes a számla végösszege – amit egy QR kód beolvasásával a telefonon le tudtunk ellenőrini, sőt egy app letöltése után ki is tudtuk volna azt fizetni is.

A nyolcas buszt szerencsére elértük és hazaszáguldott velünk a sofőr. Ma sem kell majd nagyon altatni minket.

A Nincs rák a fejem alatt? bejegyzés először a Yogalized jelent meg.

Egy négy csillagos hotelben lakunk, annak minden előnyével – ilyen volt a reggeli is, nem emlékszem máshol ilyen választékra. Ja és habzó bor is volt Reggeli után lementünk a partra kicsit ejtőzni, mielőtt elindulunk Funchalba, a fővárosba, mely kb. tizenpár km-re van tőlünk. Tesztelte Zozó a vizet, és mivel sütött a nap kedvet kaptunk egy kis fürdőzéshez. Kissé rosszul pakoltunk ide, mert a tavalyi azoriból kiindulva, ahol állandóan esett és azért elég hűvös is volt, nem készültünk nyári ruhával, sőt a fürdőruhát is azért raktuk csak be, hogy kb. majd a hotelek belső medencéiben használjuk. Hát nem

A víz elsőre hűvösnek tűnt, de pár perc alatt hozzá lehetett szokni és nagyon jó volt. Találtunk egy “gyerekmedencét”, ami körbe volt véve kövekkel. A köveken bemenni azért elég kihívásos volt. A lábunknál kis halak úszkáltak. Volt olyan rész is, ahová létrán kellett lemászni, na én ott nem mentem le, Zozó is csak leugrott, kb. 4 méterről.

Itt is etetik a kóbor macskákat, mint Azorin, Isztambulban is láttuk, sőt, itt a parton kis házak is voltak nekik felállítva, ahol éjjel alhatnak.

A hotel elől indul a 155-ös helyi járat, ami bevisz Funchalba. 2,2euro a jegy, teljesen megéri. Az út kb. 40 perc volt oda, néha jobb volt nem kinézni az ablakon olyan helyeken ment fel, vagy épp le a busz, és néha centikre voltunk épületektől, más járművektől. Kora délután értünk be a városba, ahol a mai fő programpont a Monte Palace meglátogatása volt. Tervben volt egy (másik) botanikus kert is, de szerencsére nem vettünk jegyet – időbe nem fért volna bele.

Telefericoval, azaz libegővel (magyarul erre nincs jó szó, vagy én nem ismerem – cable car) mentünk fel a hegyre, jó 20 perc volt az út felfelé. Néztük a szupergazdagok házait és persze voltak lepukkant, tető nélküli házak is.

Felérve rögtön a Monte Palace trópusi botanikus kertbe értünk. Gyönyörű kert, ösvények, számtalan növény, vízesés, kis tó, japán kert, szobrok, afrikai kiállítás, portugál csempe, Buddha szobrok szóval minden is volt egy helyen. Hatalmas a kert, órák hosszat sétáltunk és nézelődtünk – ezért nem is jutott idő a másikra. Láttunk egy Kr.e. 300 körül ültetett olajfát is. Nekem a kedvenceim a sárkányfák voltak. A hegyről (Monte hegy) lefelé lehetett volna menni tobogannal, ami itt a helyi gondolának felel meg – ez egy fonott, szánkóra hajazó készítmény, amibe beleültök ketten és két vezető lenavigál, de annyira turistacsapdának nézett ki, hogy kihagytuk az élményt. Gyalog jöttünk le, 3,6 km az út, kb egy órát tartott. Helyenként olyan lejtő volt, hogy ha utána volt egy kis sík rész, konkrétan remegett a lábam. És a navigáció olyan utakon hozott le, hogy néha kissé “favella” érzetem volt, de igazából nem volt semmi gáz, csak elhagyatottnak tűnő, néhol levada (csatorna) mellett haladó úton ereszkedtünk vissza. Időközben kezdett lemenni a nap, a fények szenzációsak voltak.

A városba leérve meg akartunk még nézni egy piacot, de mivel ma ünnepnap van itt, nem volt nyitva. Találtunk helyette egy olyan utcát, ahol mindkét oldalon éttermek, köztük annyi hely – mármint a kihelyezett asztalok között, hogy éppen elférsz. Az egyik hívogató pincér leszólította Zolit, hogy segít engem boldogabbá tenni Végül ma én választottam helyet, ami szuper volt, csak némi fennforgás miatt (emberhiány, túl sok rendelés, stb.) a desszertre egy órát vártunk, amit végül kis reklamáció után nem kellett kifizetni. Közben megfigyeltük a szomszéd étteremben Creedence-t (Ezra Miller) dolgozni, a Legendás állatokból.

A hazafelé induló buszig még volt némi időnk, így sétáltunk egyet a bevásárló utcán, majd a parton. Na itt nincs energiaválság, minden is ki van világítva, feldíszítve karácsony alkalmából.

A hazafelé buszút kb feleannyi idő volt, mint oda. Hazaérkezés után még lementünk a szálloda bárjába, mert volt fellépés – egy nagyon jó hangú csaj énekelt, de kb. 5 számot hallhattunk már csak, miközben a szálloda speciális, ingyen felajánlott, nem finom koktélját ihattuk – főként Zozó.

A Funchalban bejegyzés először a Yogalized jelent meg.