Portugál Decathlon

IMG_3746Ma reggel egy rövid búcsúfutással köszöntem el Canico de Baixo-tól. Reggeli közben egy trikolór cicus várta a baconfalatokat Zozótól (akitől kapott is). 10-ig el kellett hagynunk a szobát, útnak is indultunk a következő szálláshelyünk, Porto Moniz irányába. Mivel mára sem mondtak túl szuper időt, így lazán kezeltük a programot, útközben kitaláltuk, hogy a funchali botanikus kertet megnézhetnénk, mert fenn van a hegyen és péntek délután, mikor újra a városban leszünk, már nem lesz autónk.

A kert eleje nem tetszett nekünk, nagy csalódásként indult, de a végére végül jó lett, főként a hatalmas kaktuszok és pálmaliget húzta fel. Az szintén pozitív volt, hogy szuper volt a kilátás a városra, a tengerre, a völgyre, az autópályára, a felvonókra. Itt is járt egy, de mára a sziget legjobbja volt betervezve, így ezzel most nem mentünk. A növények egy része megtalálható a nappalinkban is.

IMG_3780Útba ejtettük a Decathlont, ahogy tavaly azorin is, most esőkabát volt a cél, amit be is szereztünk és már a mai napon annyit használtuk, hogy megérte a komoly 7 és 10 eurós befektetést. Elsőként a sziget legnyugatibb csücskén lévő világítótoronyhoz (Farol da Ponta do Pargo) mentünk. Ez már hagyomány, hogyha világítoronyhoz érünk, ott esik, most sem volt másként. Macsekok itt is voltak, az egyik fel is mászott a kocsi motorterébe melegedni, de szerencsére észrevettem és lezavartuk. Volt egy rövid idő amíg kisütött a nap, a látványért megérte elmenni ide.

A következő megállónk Achadas da Cruz volt, ahol egyIMG_3792 98%-os meredekségű felvonóval mentünk le a partra. Lenn telkek voltak, a felvonót használják a helyi farmerek is, mert gyalog onnan kb. 2 óra feljönni, míg a felvonóval 5 perc. Elég durva ahogy lenézel, illetve ahogy lentről felnézel hová mész majd vissza. Fönt a kezelő mondta, hogy kezd feltámadni a szél, így drukkoltunk, hogy bírja ki amíg lent vagyunk, mert nem lett volna vicces onnan gyalog feljönni. Itt is volt napsütés, de esett is, főleg amíg álltunk sorba, hogy visszajussunk a tetőre. A kép még lefelé készült, látszik a szivárvány is, ami alatt átmentünk.

Porto Moniz, a szállás elfoglalása volt a mai utolsó állomásunk. Kicsit keringtünk parkolót keresve, majd miután megkérdeztem hová állhatunk, Zozó bevállalta a “cipőkanállal férünk csak be” mélygarázst – van egy szabadtéri parkoló, holnap már tuti oda fog beállni.

A városban a legjobb értékelésű étterem is csak 4,3, hát kezdtük a legjobbal, ott vacsoráztunk. Itt is buci nélküli a hamburger. A steak hideg volt. Az étel szép volt, de inkább az ízre fókuszáltak volna. Viszont ittunk kék bort.

Vacsi után sétáltunk egyet, bár már kezdett sötétedni. Itt vannak természetes medencék, melyekben lehet fürdeni, a következő 2 napban remélem sikerül azokat kipróbálni.

IMG_3839

 

 

 

Comments are closed