2019.12.15.
A hajnali hármas kelés még durvább volt, mint gondoltuk és sokkal rosszabbul néztünk ki, mint az egy éjszaka kimaradásával Dubai után. Később kiderült, hogy se Gyöngyi, se Lacika, se én nem aludtunk szinte semmit, a fiúk legalább olyan 3-3 órát.
A tegnap megbeszélt fuvarunk még korábban is érkezett, azonban várnia kellett ránk, mert a recis a szobába felment, hogy mindent ellenőrizzen, de oké volt és a depositot is vissza kaptuk.
Elindultunk a reptérre, ami a minibusszal egy órányira volt, így hogy privát minibuszunk volt, így kb. háromnegyedre csak. Megérkeztünk fél ötre, simán átjutottunk az immigration részen (vízumellenőrzés) majd a secu checken is. Volt még 1,5 óránk az indulásig. Megállapítottuk ismét, hogy a Thaiföld olcsó mondás nem igaz, a reptéren szinte Ferihegynél is drágább volt minden.
Sima úton megérkeztünk Kambodzsába egy kb. 1,5 órás repülőúttal. Ott is átjutottunk a vízumellenőrzésen, át is tűzték az útlevelünket a kötelezően kitöltendő papírral, amit majd ha elhagyjuk az országot kell visszaadni. Taxiszerzés és irány a hotel.
A sofőr kissé agresszívan próbált további megbízást szerezni magának, de már rutinosan nem engedtünk, így mintha meg is sértődött volna az út végére. Az a helyzet, hogy az egész országban olyan szegénység van, hogy nem tudod eldönteni, hogy tényleg a megélhetése múlik-e egy újabb napi 15 dolláros fuvaron, vagy csak szimplán szeretne többet keresni. A hotellel szemben volt egy élelmiszerbolt, ahol az egy helyiségben ahol a bolt is üzemelt látszott hátul, hogy ott fekszenek a gyerekek a 
földön és ott lakik a család is..
A hotelben nagyon kedvesek voltak, el is tudtuk foglalni a szobát, bár a pótágyat Lacikának még akkor tolták csak be. A sikeres bejelentkezés után kerestünk egy kávézót, mert most nemcsak Gyöngyi, hanem mi is ittunk Zozóval a hosszú napra felkészülve és persze reggeliztünk is, mert már rég volt az éjfél (8 órája), mikor vacsoráztunk. Többek között ezért sem aludtunk valószínűleg..
Korábban megbeszéltük, hogy bérlünk biciklit és azzal megyünk ki Angkorba. Bementünk az első Tripadvisor/Google ajánlott boltba és kibéreltünk ötöt három napra. Gyöngyi ment vele egy kört, leesett a lánca, de visszarakták és biztosították, ha újra megtörténik akkor adnak újat.
Elindult a csipet csapat Angkorba, ahol a jegypénztár némi kitérővel érhető el. Szerencsésen megérkeztünk oda és sikeresen, a fotós látogatói kártya elkészítése után elindultunk Angkorba. Már majdnem Angkor Wathoz értünk, mikor Gyöngyi defektet kapott. Lacika előrelátóan vett egy SIM kártyát, így felhívtuk a boltot, akik küldték az erősítést. Egy picit több, mint fél órát tartott, miután whatsupon megosztottam velük a helyzetünket. Vártuk, hogy jön egy autó, mivel írták, hogy a csapat úton van, erre megjelent egy fiatal srác motoron, közben egy cserebiciklit tolva. Szerencsére az jó lett, így folytattuk tovább az utat.
Sokkal melegebb volt, mint két éve, így önmagában is kihívás volt már gyalog is a nap. Némi colával és vízzel feltankolás után végre elértük Angkor Watot. A templom közepén fel lehet menni a felsőbb részekre, azonban ott, mint kiderült szigorúbbak az öltözködési szabályok, így sajnos Gyöngyit nem engedték fel, mert a derekára kötött kendő nem volt elég, térd alá érő szoknya vagy nadrág kellett volna. Mi Lacikával hárman felmentünk, ők addig lenn vártak ránk.
Újabb vízadag és némi sült édesburgonya beszerzése után továbbmentünk a Phnom Bakheng templomba, ami a legközelebbi volt. Ide is felmásztunk, ekkora már kezdtek gyülekezni a turisták a naplementét nézni. Mi azt már nem akartuk megvárni, mert fáradtak is voltunk, meg a bicikliken nem volt világítás sem, meg ennyi turista mellett nem is lett volna nagy élmény.. A további templomokat holnapra halasztottuk és elindultunk hazafelé.
Angkor közelében a biciklis közlekedés egyszerű, van ahol van biciklisáv, van ahol nincs, de viszonylag jól el lehet férni és lehet 
közlekedni majdnem európai módon. Benn a városban már más a helyzet, ott ázsiai módra közlekednek, amihez mi már mondhatni hozzá vagyunk szokva, a többieknek ez nagyon új volt és elsőre félelmetes is. Én és Zozó már kb. felvesszük a forgalom ritmusát, és mintegy flowban vele együtt áramlunk, a többieknek ez helyenként még nehézséget okozott, pl. amikor a külső sávból – ami valójában csak egy sáv és azon belül 2-3- balra kellene kanyarodni. Azonban szerencsésen megérkeztünk a Meng Cafeba, amit mi már két évvel ezelőttről ismertünk. Mindenki elégedetten és jóllakottan távozott, míg vártunk a kajára Gyöngyivel átugrottunk egy röpke piaclátogatásra is a túloldalra, ahol egy-egy hosszúnadrággal lettünk gazdagabbak felkészülvén jobban a holnapi Angkor látogatásra.
Hazatekeréssel és a hotel tetején lévő medencében felfrissüléssel fejeztük be ezt a hosszú napot.