Riskás, big bang and cat-cat

2019.12.16.

Ma reggel már Lacika nélkül indultunk Angkorba. A reggelit lekéstük, én ugyan már ébren voltam és nyomtam egy rooftop jógát, de a többiek még pihentek. Négyesben, Gyöngyiékkel indultunk el először reggelizni a kedvenc francia pékségünkbe, ami IMG_0490két év alatt kibővült, választékilag és helyszínileg is.

Reggeli után felvettük a bicikliket és elindultunk Angkorba a tegnapi útvonalon, a mai célok között szerepelt a Ta Prohm templom, ami a Tomb Raider film miatt lett híres. Előtte megnéztünk egy új építésű pagodát és a Kravan Temple-t is, amit még nem láttunk mi sem. Józsit ma kineveztem fotómodellnek, mert minden alkalommal, ha észrevette, hogy az irányába fordulva van a telefon a kezemben, rögtön pózolni kezdett :) És minden képen jól néz ki persze :)

Már az első templomnál találtunk árusokat, ők meg minket, így a kereslet és kínálat IMG_0535találkozásából és egy rámenős vérbeli saleses kb. 8 éves kislány eladási technikájával póló és vízvásárlás lett. Nekem azt mondta, miután Gyöngyi vásárolt, hogy menjek vele a másik boltjába (!), és amennyiért a barátom megvette, annyiért adja nekem is a pólót, lehetett ennek ellenállni (1 póló kb. 2 dollár volt)?

A következő templom a Bantey Kdei volt, ahol jógapózos, keretes és egyéb fotók születtek. Gyöngyivel némi ajándékvásárlás, közben a fiúk megnézték a Srah Srang tavat és fotóztak-pózoltak. Utána végre elértük a Ta Prohmot. Zozó atlétában volt, ami nem tetszett az őrnek, nem akarta beengedni, de készültünk, így felvett egy pólót az atlétára. Jó volt neki a 40 fokos melegben így dupla rétegben, élvezte. Itt ismét rengeteg turista volt, nehéz volt turistamentes fotót csinálni, volt ahol sorakozni kellett érte, lásd jobbra. Megint láttunk esküvői fotózást is. Ugyanannál a fánál készült Józsiról és Gyöngyiről is kép, ahol anno két éve rólam is.

Innen mentünk tovább, és felfedeztünk egy számunkra is új templomot, egy kis ösvényen át vezett hozzá az út. Előtte volt egy tábla, hogy ne piszkáld a kígyókat faággal. Nem szóltam Gyöngyinek, mert nagyon fél tőlük, de este vacsoránál kiderült, hogy érezte, hogy valami nem okés. Szerencsére nem IMG_0579találkoztunk eggyel sem.

A Bayon templom volt a következő állomásunk, mely egy nagy templom, nagyon látványos, zegzugos, jó sok időt el lehet ott tölteni. A címben lévő big bang és cat-cat Józsitól származik, mind a kettő itt történt. Gyöngyi bevágta a fejét egy gerendába, ez volt a big bang. Nagyon fájhatott neki, látszott rajta. Viszont hogy hogy sikerült, azt nem értem, mert előtte Zozó ott simán elfért..

A templom felső részén találtunk két fekete kismacskát, akik éhesek és szomjasak voltak. Gyöngyinél volt egy kis Korpovit keksz, abból adtunk nekik és megették. A mi macskánk ember kaját nem eszik (csak chipset és joghurtot), ők szerették. Közben pár turista még megállt, Gyöngyi kért tőlük vizet is a cicáknak, mert látszott, hogy keresték azt. Kaptak is, még egy üres kupak is előkerült, amibe beletöltötték nekik (nálunk nem volt víz).

Megbeszéltük Lacikával, hogy hatra visszaérünk a hotelbe, így hazaindultunk. Egy szuper útvonalat tervezett a GoogleIMG_0610, sokkal kevésbé volt forgalmas, mint a tegnapi és már a többiek is rutinosabban, nagyon ügyesen tekertek.  A hazafelé úton Lacikával is összefutottunk, aki várost nézett.

Vacsorázni a tegnapi helyre mentünk vissza, majd egy kis folyóparti séta után a Red Piano bárban ittunk Tomb Raider koktélt, melyet Angelina Jolie tiszteletére találtak ki. Ebből minden 10. ingyen van, persze pont a Józsi rendelése volt ingyenes :) A bár olyan volt mint két éve, annyi különbséggel, hogy a Pub Street feliratot az utcán már nem a Tiger, hanem most az Angkor Beer szponzorálta, illetve most nemcsak techno és kambodzsai aknasérültek által játszott népzene keveredett, hanem egy harmadik műfaj is.

Ja és hogy mi a riskás. Megbeszéltem egy tuktukossal, hogy kivigyen minket a reptérre. Lacika reggel rákérdezett, hogy mi van a riskással? Először nem értettük, majd nagy röhögés lett belőle :)*

* Indiában riksának, Thaiföldön és Kambodzsában tuktuknak hívják a motoros kis szállító járműveket.

 

 

Comments are closed