A tegnapi poszt kiegészítéseként még le kell írnom, hogy este fél 12-től sikerült nemcsak üres rakétákat fellőniük, hanem volt igazi tűzijáték is. Sőt, fél egyig szólt az utcabálon a zene, miközben helyenként szakadt az eső is. Nem baj, hogy nem mentünk le.
Mára a Pico Ruivo megmászása volt kitűzve, mely Madeira legmagasabb csúcsa 1862 méteren. Van egy Achada do Teixeira nevű hely a csúcstól 2,8 kilométerre, ami egy parkoló és egy kávézó-snack bár is. Ide elautóztunk Porto Monizból, ami majd másfél óra volt. Közben itt is útba ejtettünk kilátópontokat. Ismét voltak ismerős arcok a megállóinkon, akikkel korábban már találkoztunk.
Az azori utak a madeirai hegyi utakhoz képest könnyen vezethetők. Madeirán szokás megállni bárhol az úton, állandóan figyelni kell arra, 
hogy éles kanyarok vannak, nem fértek el két kisautóval sem helyeken. Először csak mosolyogtam a Citroen kapaszkadóján, aztán bőszen markoltam bizonyos helyeken. Ja és egy 1,2-es autó néhol csak egyesben tud felmenni (mint a bérelt autónk is). Fura, ha sikerül néha az 50-es sebességet elérni, száguldásnak tűnik. Az alagutakon keresztül vezető autóút egyébként teljesen ok, csak elég sok a körforgalom az alagutak között. Ott arra kell figyelni, hogy hiába kétsávos a körforgalom, a belsőből lazán eléd kanyarodnak a kihajtónál.
Szóval végre félértünk a parkolóig, ahol természetesen elkezdett esni az eső. Bementünk a kávézóba, a kedvenc és minden ilyen helyen elérhető, ugyanattól a beszállítótól származó citromtortámat elfogyasztottam. Mire végeztem, pont kisütött a nap. Indulhatott a csúcstámadás.
2,8 km 
séta felfelé, mivel végig kövezett úton mentünk, 45 perc. Hát igen, ha jó az idő. Az elején még helyenként sütött a nap és nem esett. A kilátás fenomenális volt, bármerre is néztünk. Mondhatni simán felértünk 1775 méterig, a Casa da Abrigo menedékházhoz. Előtte volt egy olyan szakasz, ami a nyílt gerincen ment át, na itt Zozónak fognia kellett a kezemet, mert úgy éreztem, hogy lefúj a szél. A menedékháztól felfelé az 500 méter volt a legkeményebb. Itt elkezdett esni, iszonyúan fújt a szél helyenként. Körbe már semmit sem láttunk, szerencsére magunk elé igen. A vége előtt pár lépcsővel megint kézfogásos segítségre volt szükségem, ott majdnem azt mondtam, hogy elegem van és nem megyek tovább. A kezem iszonyúan fázott, a nadrágom vizes volt, de akkor még azt annyira nem is éreztem. Végre felértünk, ahol kapaszkodni kellett a korlátba úgy fújt a szél. Látni semmit nem láttunk tejködben/felhőben voltunk, de felértünk 
Visszaküzdöttük magunkat a menedékházig, ahol némi meleg tea és kávé segített. A házban
12 fok volt, az ajtaja nyitva volt. Kinn nem tudom mennyi lehetett, de a csúcson ahogy fújt a szél, nem éreztem az arcom egyik oldalát. Ahogy végre kávézgattunk, egyszer csak észrevettem egy mini meztelen csigát a mutatóujjamon. Nem akarom tudni hogy került oda Amúgy az egyik őshonos állat Madeirán, mert kb. még madarak vannak ezen kívül, nagyon szegény az állatvilága.
Lefelé végig esett az eső, de már mindegy volt, mert visszafelé mentünk. Látni semmit nem láttunk, csak közelre. Voltak jó fák itt is.
A kocsiban átöltözés, mert ma végre hoztunk száraz ruhát, majd útnak indultunk. Santana városkán keresztül vitt az út a csúcs felé, itt vannak tipikus, régi madeirai házak, azokat megnéztük. Enni a szieszta miatt itt megint nem tudtunk, kicsit melegedtünk helyette 
a napon.
A Google mapset nézegetve találtam még hazafelé egy látnivalót, Sao Jorge település strandján egy romot. Egy régi cukornád-malom maradványai láthatók a parton, pár lakóház és egy kiépített medencés strand, étterem, illetve egy hegyi patak is beletorkollik itt az óceánba. Egy darabig csak bámultuk a hatalmas hullámokat, majd körbesétáltunk.
Ez a hely előlépett a legjobb maderai helyemmé, az egyik parti házba teljesen beleszerettem (biztos azért, mert macska is volt a kapu oszlopán:) ). Közben kerestük az étterem értékelését, de a net először kicsit akadozott. Miután láttuk, hogy 4,6, úgy döntöttük kipróbáljuk. Nagyon megérte, a legjobb hely volt, ahol ettünk.
Már csak haza kellett vezetni a sötétben egy laza 45 perces, hegyi, kanyargós, szűk szerpentinen. De visszaértünk a szállásra rendben.