Ma reggel nehezen sikerült felkelni, de muszáj volt, mivel a tegnap este leszervezett kirándulás miatt 6:30-7:00 között érkeztek értünk. Lett belőle negyed nyolc, de sebaj, addig hallgattuk a fél órás esőt. Ma egy másik szigetre mentünk át, Nusa Penidára, ahol viszont egyáltalán nem esett ma. Szerencsére.
Kb.fél órás autóúttal átmentünk Sanurba, a kikötőbe, ahonnan egy gyorsabb hajóval átvittek minket a célszigetre. A hajót alacsonyakra tervezték, volt ahol én sem tudtam kiegyenesedni, nemhogy Zoli. Kb. 50 perc alatt át is értünk. Kiszállás után némi vásárlási lehetőség, majd egy eredetileg pakisztáni, de most Dubaiban élő párral autóba ültünk az első megálló felé.
Bali egyelőre nekem India és Thaiföld keveréke, ezt a mai nap is megerősítette. Nem tukmálnak annyira, mint Indiában, meg kevesebb a szemét is, de a többi ismérv, pl. villanyvezetékek kuszasága, az úton átrohanó patkány az azért itt is jellemző. Én bírom ezt a világot, ahol sokkal lazábban kezelik a dolgokat, mint otthon. És sok minden jó úgy, ahogy van.
A sofőrünk nagyon jól, de elég vadul vezetett, mondta, hogy naponta megteszi ezt az utat. Hát, nem irigylem. Az út két sávos, de a sávok olyan szélesek csak, mint nálunk egy biciklisáv, sőt, azok talán még szélesebbek. A magyar kátyúk ezekhez képest semmik. Szóval ez szembe jövő autót elengedni erős kihívás volt esetenként.
Az első hely, ahol megálltunk kb 45 perces autóút után kb. fél órára, az két strand volt, a Diamond és az Atuh. Fentről gyönyörű kilátás, mindenki ezerrel fotózott, mi is persze. Nekiindultunk, hogy lemegyünk a Diamondra, de elég durva lépcső vezetett le, amit nem jártunk volna meg fél óra alatt, így visszafordultunk. Társaink lementek, valóban más nem is fért bele az idejükbe.
Mi az Atuhra mentünk le, nem volt őszinte a mosolyunk mire leértünk. A lépcsők volt, hogy 10, volt, hogy 50 cm magasak voltak. Gyorsan csobbantunk, fotóztunk, aztán vissza is kellett másznunk. 30+ fokban, kb. 90% páratartalommal nincs is jobb ennél. Mikor felértünk a kiinduló pontra láttam meg, hogy a másik beach felett lenne Zipline, de már sajnos az sem fért bele, pedig elég para lett volna.
A harmadik állomás a Treehouse volt, ami gyakorlatilag egy lombház nem messze az előző
strandoktól, szép kilátással. A kötelező fotókörök után egy erősen felejthető ebédet kaptunk, ami benne volt a túrában.
Újabb lélekvesztő és ebédet kirázó autóút és elértük a Kelingking kilátópontot, ami nemrég híressé is vált, nemcsak a T-Rex formájú szikla miatt, hanem azért is, mert leállították a strandra lemenő, kínaiak által építendő üvegfelvonó építését a hatóságok. Egy daru és a fémelemek még ott vannak, illetve a torony eddig felhúzott része is. A majom, a nem annyira finom gyümölcsös jégkrémem maradékát megkapta ajiba.
Az utolsó állomás a Broken Beach volt. Itt is fotózás, kilátásban gyönyörködés volt a program. A sofőrünk nagyon cuki volt, ő csinált rólunk jópár képet, de közben az én telefonom mellett a sajátjával is készített, magának.
I
nnen egy még vadabb vezetéssel irány a kikötő, ugyanis késésben voltunk, hogy elérjük az ötkor Balira visszainduló hajót, csak sikerült, párszor mondjuk letolta volna legszívesebben az útról az előttünk kevésbé dinamikusan vezető autót.
Hazafelé a hajóút rövidebbnek tűnt, aztán sofőrkeresés, pontosabban ő minket, ugyanis mindenki csinált rólunk fotót és továbbküldte azt a következő embernek – az utazásszervező a Bali sofőrnek, ő meg a nusa penidainak.
Szerencsére a gyűjtőfuvarból mi szálltunk ki elsőként. A hotelben felfedeztük az emeleti medencét, onnan jött a tegnapi vízesés, nyolcig kimaxoltuk azt. Majd elindultunk vacsorázni, mert a mai eléggé kalóriadeficites nap lett. Az első indonéz éttermet amit neten kinéztem nem mertük bevállalni, a másodikat már igen. Soknak tűnt, amit rendeltünk, de végül Zolinak majdnem kevés is lett. Mindezért összesen kb. 3400Ft-ot fizettünk.
Levezetésnek beültünk egy koktélbárba, ahol élőzene volt, kicsit hallgattuk, majd motorosok által lépten-nyomon fuvart ajánlgatva hazasétáltunk.
In English:
This morning it was hard to get up, but it had to be done since they were coming to pick us up between 6:30 and 7:00 due to the trip organized last night. It ended up being quarter to eight, but no matter, we listened to the half-hour rain until then. Today we went to another island, Nusa Penida, where it didn’t rain at all today. Luckily.
After about a half-hour car ride, we went to Sanur, the port, from where a faster boat took us to the destination island. The boat was designed to be low, in some places I couldn’t even stand up straight, not even Zoli. We arrived in about 50 minutes. After getting off, there was some shopping opportunity, then we got into a car with a couple who were originally Pakistani but now live in Dubai, heading to the first stop.
For now, Bali feels to me like a mix of India and Thailand, and today confirmed that again. They don’t push things on you as much as in India, and there’s less trash, but other characteristics, like the tangled electric wires and the rats running across the road, are typical here as well. I like this world where things are handled much more loosely than at home. And many things are good just the way they are.
Our driver drove very well but quite wildly; he said he makes this trip daily. Well, I don’t envy him. The road has two lanes, but the lanes are only as wide as a bike lane back home, or maybe even narrower. Compared to this, Hungarian potholes are nothing. So, letting oncoming cars pass was quite a challenge at times.
The first place where we stopped after about a 45-minute drive for roughly half an hour was two beaches, Diamond and Atuh. From above, there was a beautiful view, everyone was taking photos like crazy, and of course, we were too. We set off to go down to Diamond, but there was a pretty steep staircase leading down, which we wouldn’t have made in half an hour, so we turned back. Our companions went down; indeed, that was all the time they had.
We went down to Atuh; our smiles weren’t honest by the time we got down. The steps were sometimes 10 cm high, sometimes 50 cm. We quickly took a dip, took photos, and then had to climb back up. In 30+ degrees Celsius and about 90% humidity, there’s nothing better than this. When we reached the starting point, I saw that there was a zipline above the other beach, but unfortunately, we didn’t have time for that either, although it would have been quite intense.
The third stop was the so called Treehouse, which is basically a treehouse not far from the previous beaches, with a nice view. After the obligatory photo sessions, we had a rather forgettable lunch, which was included in the tour.
Another nerve-wracking and appetite-suppressing car ride and we reached the Kelingking viewpoint, which recently became famous not only because of the T-Rex-shaped rock but also because the authorities stopped the construction of a glass elevator to the beach, which was to be built by the Chinese. A crane and metal parts are still there, as well as the partially built tower. The monkey got the remains of my not-so-delicious fruity ice cream as a gift.
The last stop was Broken Beach. Here, the program was also about taking photos and enjoying the view. Our driver was very cute; he took quite a few pictures of us, but at the same time, he also took some with his own phone next to mine, for himself.
From here, with an even wilder drive, we headed to the harbor because we were running late to catch the 5 o’clock boat back to Bali, but we made it, although a few times our driver would have gladly pushed the car in front of us, which was driving less dynamically.
On the way back, the boat trip seemed shorter, then came the search for a driver, or rather he was looking for us, because everyone was taking photos of us and forwarding them to the next person – the travel organizer to the Bali driver, and he to the Nusa Penida driver.
Fortunately, we were the first to get off from the shared ride. At the hotel, we discovered the upstairs pool, from where yesterday’s waterfall came, and we maxed it out until eight. Then we went out for dinner, because today turned out to be quite a calorie-deficit day. We didn’t dare try the first Indonesian restaurant I found online, but we did try the second one. What we ordered seemed like a lot, but in the end, it was almost not enough for Zoli. We paid about 3400 HUF in total for all this.
To wind down, we sat in a cocktail bar where there was live music, listened for a bit, then walked home while motorbike drivers kept offering rides at every step.