A mai nap ismét futással indult, míg Zozó aludt, addig futottam egy kis kört Ubudban. Itt az utcák elég forgalmasak, van jópár főút, a mellékutcák meg sokszor zsákutcák, így a forgalomban tudtam futni, ami viszont reggel 8 előtt nem volt vészes. Mások is itt futottak.
A szállásra visszaérve kis úszás, hogy lehűljek, majd megreggeliztünk, ma majom incidens nélkül. Viszont a tegnapi gyík, aki olyan jó 25 cm simán sétálgatott a napágyaink körül.
Elindultunk, hogy szerezzünk egy motort, amit az utcánkban sikerült is. A szomszédos zöldséges nénitől meg vettünk másfél literes, műanyag flakon benzint is bele. Az út sima volt, néha ugyan erősen kapaszkodtam, mert vagy túl gyorsnak tűnt az 50km/h, vagy egy lejtőn csúsztam rá Zolira.
Az első állomás egy templom volt, a Gunung Kawi Tampaksiring, ami egy kisebb komplexum volt. Többször próbáltak nekünk szárongot eladni, de szerencsére résen voltam és nem vettünk, sem 1 euroért, sem 2 dollárért. A templom bejáratnál kaptunk, én ugyan vittem direkt hosszú ruhát, de kaptam rá egy sárga övet. Sok- sok lépcső vezetett le a templomhoz, mellette ajándékboltokkal. Ahogy leértünk először egy sziklába vésett templomot láttunk még. Továbbhaladva az itt jellemző oltár és imádkozásra használandó egységek, majd újabb sziklába vájtak. Mindez hihetetlen környezetben. Lementünk a patakhoz, mert szent víz folyt benne, meg is mártóztunk ott.
Vezetett felfelé a sziklán lépcső, ott is volt még sziklatemplom illetve eszméletlen kilátás. Visszafelé nem volt vidám felmászni a lépcsőkön, csurom vizesek lettünk, mire felértünk, meg is mosolyogtak minket a helyiek.
A következő hely a Pura Tirta Empul templom lett volna, azonban eltereltek minket, nagyon technikásan, mint később azt realizáltuk, az Agrowisata dewata kávé kóstoló és pénzköltő egységbe. Mellénk csapódott egy motoros, elkezdett beszélgetni, majd leterelt minket egy utcába, hogy ott a templom parkolója. Ott állt egy srác, aki mondta, hogy nem az a parkoló, de ne is menjünk most mert várnunk kellene min. fél órát, mert a helyieknek van most rituálé a templomban. Megmutatta a térképen, hogy hol töltsük el az időt, mert az ünnep alkalmából ingyen kapunk kávét. Hiába vagyunk már rutinosabbak, jól sikerült a meggyőzés, mert odamotoroztunk a megadott helyre. Klasszik képlet, kapsz egy kísérőt, aki végigvezet a kerten, mutogatja a növényeket, majd a cibetmacskákat – itt is volt kettő -, végül ingyen kapsz kóstolót. Igazából nem volt rossz élmény és vásároltunk is egy kókuszos kávét, a kopi luwak nem igazán jött be nekünk, vagyis semmi extra.
Utána persze simán bejutottunk a templomba, ahol itt is felöltöztek, én is kaptam szárongot a ruhámra. Ebben a templomban is van lehetőség tisztító szertartásra, de nem éreztük a hívást, egyikünk se. Csak körbenéztünk. Nekem az előző, kevésbé felkapott hely sokkal jobban tetszett.
A parkoló felé észrevettünk egy “apró” pókot, közelebbről nem barátkoznék vele, az tuti. Később a vízesésnél volt egy még nagyobb..
Bár elsőre nem volt a tervben, de időközben megláttam, hogy nem messze van az Ulu Petanu waterfall, mivel pár perc plusz volt csak, így megnéztük azt is. Itt is lépcsőn kellett lemenni, medence rituális fürdéshez, vízesés, oltár, minden volt.
Volt egy barlang is, ahová befizettük a külön belépőt és végigmentünk volna rajta, 150 M hosszú volt. Nekem nem volt komfortos, így kb. félúton kijöttem. Zoli végigment, de miközben vette fel a Blair Witch Project 58-at, bevágta a fejét, annyira, hogy kértünk lentebb némi elsősegélyt. Szerencsére csak horzsolás, de azért nem nézett ki jól.
Visszafelé a motoron elkezdett cseperegni, de megbeszéltük, hogy úgy is csurom vizesek vagyunk, nem vesszük fel az esőkabátot. Nem is kellett, mert eső nem lett belőle. Ja, én a vízesésnél megmártóztam, de csak videó készült róla.
Mivel ma csak reggeliztünk, meg egy maréknyi édesburgonya chipset ettünk, erősen éhesen értünk haza. Zozó kinézett egy indonéz helyet – Compound Warung, ami megint csak szuper választás volt, attól eltekintve, hogy túl sokat ettem 
Egy udvarba kellett bemenni, ahol az út közepén nyuszik feküdtek, voltak papagájok kalitkában, ki volt írva, hogy legyünk csendesek, mert itt laknak, és legbelül volt az étterem.
In English:
Today started again with a run while Zozó was sleeping, I ran a small loop in Ubud. The streets here are quite busy, there are quite a few main roads, and the side streets are often dead ends, so I had to run in the traffic, which wasn’t too bad before 8 in the morning. Others were running here too.
Back at the accommodation, a little swim to cool down, then we had breakfast, today without any monkey incidents. However, the lizard from yesterday, about 25 cm long, was casually walking around our sunbeds.
We set off to get a motorbike, which we managed to get on our street. We also bought a one and a half liter plastic bottle of gasoline from the neighboring greengrocer lady. The road was smooth, although sometimes it was quite a struggle because either 50 km/h seemed too fast, or I slid onto Zoli on a downhill.
The first stop was a temple, Gunung Kawi Tampaksiring, which was a smaller complex. Several times they tried to sell us sarongs, but fortunately, I was alert and we didn’t buy any, neither for 1 euro nor for 2 dollars. At the entrance of the temple, we were given sarongs; I had brought a long dress on purpose, but I was given a yellow belt to wear over it. Many steps led down to the temple, alongside souvenir shops. When we reached the bottom, the first thing we saw was a temple carved into the rock. Moving further, there were the typical altars and prayer units used here, then more rock carvings. All of this was in an incredible setting. We went down to the stream because it contained holy water, and we even dipped ourselves there.
There was a stairway leading up the rock, where there was another rock temple and an amazing view. Climbing back up the stairs was not cheerful; we got soaking wet, and when we reached the top, the locals smiled at us.
The next place was supposed to be the Pura Tirta Empul temple, but we were diverted, very skillfully, as we later realized, to the Agrowisata Dewata coffee tasting and money spending unit. A motorcyclist came with us for a while, started a conversation, then led us down a street to the church parking lot. There was another guy who said that wasn’t the parking lot, but we shouldn’t go there now because we’d have to wait at least half an hour since the locals were having a ritual in the church. He showed us on the map where to spend the time because, for the occasion of the celebration, we’d get free coffee. Even though we’re more experienced now, the persuasion worked well, and we rode to the given place. Classic setup: you get a guide who takes you through the garden, points out the plants, then the civet cats—there were two here too—and finally you get a free tasting. Honestly, it wasn’t a bad experience, and we also bought a coconut coffee; the kopi luwak didn’t really appeal to us, nothing special.
Afterwards, of course, we easily got into the church, where they also dressed up; I was given a sarong to wear over my clothes. This church also offers a purification ceremony, but neither of us felt called to it. We just looked around. I liked the previous, less popular place much more.
On the way to the parking lot, we noticed a “tiny” spider; I definitely wouldn’t get closer to it. Later, by the waterfall, there was an even bigger one…
Although it wasn’t planned at first, I saw in the meantime that the Ulu Petanu waterfall wasn’t far away, and since it was only a few extra minutes, we checked it out too. Here, we also had to go down stairs; there was a pool for ritual bathing, a waterfall, an altar, everything.
There was also a cave, for which we paid a separate entrance fee and planned to walk through it; it was 150 meters long. I wasn’t comfortable, so I came out about halfway through. Zoli went all the way, but while filming Blair Witch Project 58, he hit his head so hard that we asked for some first aid down below. Fortunately, it was just a scrape, but it didn’t look good.
On the way back on the motorbike, it started drizzling, but we agreed that since we were already soaking wet, we wouldn’t put on the raincoat. It wasn’t necessary anyway, because it didn’t turn into rain. Oh, I dipped into the waterfall, but only a video was made of it.
Since we only had breakfast today and ate a little portion of sweet potato chips only, arrived home very hungry. Zozó picked out an Indonesian place – Compound Warung – which was again a great choice, except that I ate too much We had to go into a courtyard where rabbits were lying in the middle of the path, there were parrots in cages, and a sign said to be quiet because they live here, and the restaurant was at the very back.