A mai nap a tegnapi blog megírásával indult, tegnap kissé elfáradtam estére. Megreggeliztünk, majd útnak is indultunk. Mára a Tegallalang rizsföldeket néztem ki célpontnak. Láttam neten, hogy lehet zipline-on csúszni, de mindenhol csak a hosszú szoknyás hintázást promotálják, amit mindenki is csinál. Azt tudtam, hogy én biztosan nem akarok olyat, viszont csúszni meg igen. Röpke kb. félórás út után megérkeztünk robogóval a helyszínre, ami nem volt egyértelműen feltüntetve, hogy pontosan hol is kell lemenni, egy szimpatikus parkolóban leraktuk a motort – kb. 10 méterenként ki volt írva, hogy rizs terasz, ingyenes parkolás. A bejáratnál belépőt kellett vegyünk, kettőnknek 100eIDR, azaz 2.000Ft volt. Ezzel lemehettél és sétálhattál a teraszokon. Szerencsénkre az esőt ma is megúsztuk, sütött végig a nap és persze a páratartalom sem volt kevés.
A völgy aljában egy patak csordogált, hidakon lehetett a két oldal között közlekedni. Először átmentünk a túloldalra, ahol elfogyott egy citromos Bintang, majd megkérdeztem a ziplinet, mert ott pont volt. 
Valamiért nem volt szimpi. Láttam, hogy van szemben is, mondtam Zolinak, hogy menjünk át és majd max. csúszom ott.
Így is lett, mire felértünk a másik oldalon, csorgott rólunk a víz, így álltunk sorba a zipline-hoz. A kislány ránézett Zolira és mondta, hogy súlykorlátos a csúszás, le is mérte, hogy nem fér bele. Aztán megkért engem is, hogy álljak rá a mérlegre, hogy elérem-e a 110 kilót. Jól esett 
Még egy sort problémázott a belépőnkön, de végül csak adott jegyet. Felmentem, hogy a beülőt megkapjam, majd jó pár percet várni kellett, hogy induljunk. A papucsot letettem, a telefont vittem, mindkét irányba van videóm. Szuper volt, de sajnos fél perc volt oda és vissza is. Bármennyit tudtam volna menni.
Ezek után azonban a parkoló felé vettük az irányt, ami egy étteremhez tartozott. Közben ellenőriztem, hogy jó az értékelése és van medencéje is, ami hellyel-közzel, de a teraszokra néz, hát beültünk enni. Evés után fürödtünk a medencében, ahol egy francia kisfiú teljesen rám tapadt, csak ott jött be ahol én voltam, ott játszott. És 
közben cuknin magyarázott is néha, hiába mondta neki Zozó a saját nyelvén, hogy nem beszélünk franciául.
Egy idő után útnak indultunk a következő célpont felé, de szerencsére a Google mapsen találtam egy pici kitérővel egy templomot, amit megnéztünk, a Pura Gunung Kawi Sebatut. Belépő kb. 2000Ft kettőnknek. Kaptunk szarongot is ismét. Itt is lehetett volna megtisztulás szertartást végezni, de még mindig nem éreztük a hívást rá, bár itt kb. összesen volt 3 ember rajtunk kívül a templomban. Az egyik része – lásd a képen – különösen megfogott.
A Mason elefánt parkba vitt innen az utunk. Itt Szumátráról, rossz körülmények közül mentett 24 elefánt van. Lehetett volna mindenfélét is velük, safarizni, stb, de végül az etetést vállaltuk be. Először félelmetes volt egy ekkora állat mellett közel állni, de aztán a végére belejöttem. Eddig ide volt a legdrágább a belépő, 395eIDR, cc. 7850Ft.
A szuvenír shopban megkérdeztem a kislányokat, hogy érdemes-e elmenni a Delodsema faluba, amit a térképen csak tradicionális falunak láttam. Mondták, hogy igen, sőt felajánlották, hogy megmutatják azt, épp végzett 
az egyikük és két percre volt a parktól. A falun végül csak áthaladtunk, az út nagyon vicces volt, mert a szintkülönbség úgy lett megoldva, hogy kb. 10 méterenként volt egy erős lejtő, szóval én csak pattogtam hátul a motoron. Elvitte minket egy bambuszerdőbe a kislány, ahová 10eIDR belépőt kértek. Nem tudtuk hová megyünk, fentről az látszott, hogy dzsungel, meg mondták, hogy van valami étterem is, de az már zárt, meg oda eleve nem terveztünk menni. Szóval lelépcsőztünk a Semara Ratih nevű helyre, itt is voltak teraszok, lenn egy patak, illetve megmerítkezési lehetőség is. Ismét sikerült véletlenül egy olyan helyet találni, ami a nap legjobbja lett.
Hazafelé vettük az irányt, mert már késő volt és nem mindenáron akartunk sötétben, ki tudja milyen utakon vezetni. Simán hazaértünk szerencsére.
Ahogy készültünk vacsorázni ki akartam menni az erkélyre és csak annyit láttam a szemem sarkából, hogy valami mászik a teraszajtón. Egy, a tenyeremnél nagyobb gekkó mászott ott, sajnos megörökíteni nem tudtam. Ma az elefántparknál megint láttunk nagyon durva pókot. Mennyire el vagyunk szokva a természettől, vagy csak az 
egzotikusabb állatok nem komfortosak?
Ma én választottam helyet, a Puspa’s Warungban voltunk, kb. 350eIDR~7eFt-ot fizettünk, de volt benne dupla előétel, italok és desszert is, Zoli kicsit éhes volt 
Ez egy helyi kis étterem, abszolút autentikus és nagyon finom is volt, maximálisan frissen készült minden. Mivel vacsi előtt picit esett, hazafelé békák kísértek minket vissza a szobához.
In English:
Today started with writing yesterday’s blog, as I was a bit tired by the evening yesterday. We had breakfast and then set off. For today, I chose the Tegallalang rice fields as the destination. I saw online that you can go ziplining, but everywhere they only promote the long skirt swinging, which everyone does. I knew for sure that I didn’t want to do that, but I did want to zipline. After a quick roughly half-hour ride, we arrived at the location by scooter, which wasn’t clearly marked where exactly to go down. We parked the scooter in a nice parking lot – every 10 meters there were signs saying rice terrace, free parking. At the entrance, we had to buy tickets, 100,000 IDR for the two of us, which is about 2,000 HUF. With this, you could go down and walk on the terraces. Luckily, we avoided the rain again 
today; the sun shone all day, and of course, the humidity was not low.
At the bottom of the valley, a stream was trickling, and it was possible to cross between the two sides via bridges. First, we went over to the other side, where a lemon-flavored Bintang was finished, then I asked about the zipline because there happened to be one there. For some reason, it didn’t seem appealing. I saw there was one on the opposite side too, so I told Zoli that we should go over there and I could just ride it if needed.
That’s what happened; by the time we reached the other side, we were dripping wet, so we stood in line for the zipline. The little girl looked at Zoli and said that the ride had a weight limit, then measured him and said he didn’t qualify. Then she asked me to step on the scale to see if I reached 110 kilograms. It felt good She had a bit of trouble with our tickets, but eventually, she gave us the passes. I went up to get the harness, then had to wait quite a few minutes before we could start. I took off my slippers, took my phone, and I have videos going both ways. It was great, but unfortunately, it only lasted half a minute each way. I could have gone any amount of times.
After this, we headed toward the parking lot, which belonged to a restaurant. Meanwhile, I checked that it had good reviews and also had a pool, which somewhat overlooked the terraces, so we sat down to eat. After eating, we swam in the pool, where a little French boy completely stuck to me; he only came into the pool where I was and played there. And meanwhile, he cutely explained things sometimes, even though Zozó told him in his own language that we don’t speak French.
After a while, we set off towards the next destination, but fortunately, I found a small detour on Google Maps to a temple that we visited, the Pura Gunung Kawi Sebatut. The entrance fee was about 2000 HUF for the two of us. We were given sarongs again. Here, one could also perform a purification ceremony, but we still didn’t feel called to do it, although there were only about three people in the temple besides us. One part of it – see the picture – particularly caught my attention.
Our next stop was the Mason Elephant Park. Here, 24 elephants live, rescued from Sumatra where they were kept in poor conditions. There were various activities available with them, like safaris, etc., but we ended up choosing to feed them. At first, it was scary to stand close to such a large animal, but by the end, I got used to it. So far, this was the most expensive entrance fee, 395,000 IDR, approximately 7,850 HUF.
In the souvenir shop, I asked the girls if it was worth visiting the Delodsema village, which I had only seen on the map as a traditional village. They said yes, and even offered to show it to us since one of them had just finished work and it was only two minutes from the park. We only passed through the village in the end; the road was very funny because the elevation changes were managed by steep slopes about every 10 meters, so I was just bouncing on the back of the motorbike. The girl took us to a bamboo forest where they charged a 10,000 IDR entrance fee. We didn’t know where we were going; from above, it looked like jungle, and they said there was a restaurant too, but it was already closed, and we hadn’t planned to go there anyway.
So we went down to a place called Semara Ratih, which also had terraces, a stream below, and a place for bathing. Once again, we accidentally found a place that turned out to be the best of the day.
We headed home because it was already late, and we didn’t want to drive on who knows what kind of roads in the dark at all costs. Fortunately, we got home easily.
As we were getting ready for dinner, I wanted to go out on the balcony and just caught out of the corner of my eye something crawling on the terrace door. A gecko larger than my palm was crawling there, unfortunately, I couldn’t capture it. Today, near the elephant park, we saw a very intense spider again. How much have we become unaccustomed to nature, or are only the more exotic animals uncomfortable?
Today I chose the place; we were at Puspa’s Warung, paid about 350,000 IDR (~7,000 HUF), but it included a double appetizer, drinks, and dessert too, Zoli was a bit hungry This is a small local restaurant, absolutely authentic and very delicious, everything was freshly made to the max. Since it rained a little before dinner, frogs accompanied us back to the room on the way home.