Ma reggelre a kedvenc kék szemű cicám telepedett le a teraszunkra. Nem zavartatta magát, nyugodtan aludt, míg olvastam mellette, az ismét kintről szerzett kávémmal.
Reggeli, majd vissza kellett vinni a motort, viszont kértem Zolit, hogy dobjon el előtte a Bintang szupermarketbe, mert szeretnék ott szétnézni. Elsőre elmentünk mellette, vissza kellett fordulnunk, hogy megtaláljuk. Én bementem, ő visszavitte a motort, hogy leadja. A szupermarket egy otthoni Tesconak felel meg kb, minden is van, az alsó szint az élelmiszer, a felső emeletén volt ruhanemű, Bali ajándékok, játékok, a felső rész nekem a régi Skálára hajazott. Kicsit szürreális volt 30 fokban, 90% páratartalom mellett az egzotikus élelmiszereket nézegetve a Last Christmast hallgatni a hangszórókból.
Bevásárlás után gyalog indultam vissza, kb. 2 km-re lakunk ettől a helytől, Zoli mondta, hogy hívják egy grabet, de én sétálni akartam. Egyrészt a mozgás, másrészt amiatt, hogy így azért ha valami felkeltette a figyelmem, betérhettem abba a boltba.
Több árus is az átadott készpénzt – mert persze elég sok helyen nem lehet, csak azzal fizetni – nekiütögette az árujának, vagy környékének, pl. ruhaboltban a fogasnak, hogy szerencsét hozzon nekik. Meg talán nekem is.
Beültem egy smoothiera a Lazy Cats nevű helyre, ahonnan a kilátás egy újabb óriási fára nézett, meg egy templomra. Persze lehetett látni az ázsiai villanyszerelő szakma csodálatos alkotását is, ember legyen a talpán, aki abban a kábelrengetegben bármit is megtalál.
Egyre nőtt a forgalom, ahogy haladtam, a képen a legjobb rész, dzsungel körülötted, a forgalom meg dübörög.
Zoli kért meglepit, így kézműves, mindenmentes kókuszfagyit vittem neki. Lementünk a medencéhez, én úsztam egyet, miközben az eső elkezdett cseperegni, de gyorsan el is állt. A hotel medencéje kb. 17m*6m, mégsem sikerült a velünk együtt fürdőző, 3 fős holland családnak megugrani azt, hogy hagyjanak nekem szabadon egy sávot úszni. Próbáltam kikerülni őket, de nem működött, rájuk kellett szólnom.
Két helyi nevezetesség a listámon volt még mára, az ubudi királyi palota és a Water Palace, ami Saraswati istennő temploma. Zoli pihenésre vágyott, így elsétáltam a kb. 15 percre lévő helyekre, majdnem egymás mellett vannak.
A királyi palotába simán besétáltam, nem tudom kellett volna belépőt venni vagy sem – közben megnéztem, nincs belépő. Egy jó része le van zárva, mivel a királyi család a mai napig itt lakik, amit lehetett, azt körbesétáltam és megnéztem.
Innen nem messze van a Water Palace, ide volt 45eIDR belépő, amit meglepő módon lehetett kártyával is fizetni. Fel kellett venni mindenkinek egy krémszínű, alul lótuszvirággal díszített szárongot és egy lila felsőt is itt. A férfiak fejdíszt is kaptak. Minden lila színűre volt díszítve, Saraswatit meg gyakran ábrázolják lótuszon. A két medencében épp valami színpadszerűt raktak össze, kicsit építési terület jellegű volt ezáltal. Azért rénszarvasok és Boldog Karácsonyt felirat az volt.
Volt egy trónus, aminek a megörökítéséhez megkértem egy szőke lányt, ő is engem, de mondta, hogy neki nincs királya, így trónon ülős képet nem szeretne. Mondtam nekem van, csak otthon 
Oldalt a hindu mitológia szereplőinek szobrai voltak, pl. Arjuna, Siva. Elég kis rész volt csak látogatható, sok időt nem lehetett ott tölteni.
Közben Zoli jelentkezett, hogy éhes. Mivel Szenteste volt, hatalmas karácsonyi vacsit terveztünk, jaa, nem. Megbeszéltük, hogy egy óra múlva találkozunk az egyik, már kipróbált étteremben. 
Odasétálva Hugiéknak tartottam a karácsonyi reggelihez úti dokumentumfilmes beszámolót Viberen. A hét óra eltolódás néha megzavar, hogy otthon meg lehet alszotok, mikor én már ebédelek pl.
Ismét a Compound Warungban mentünk, nem unjuk még az indonéz kaját, sôt. Most ügyesen választottam és befért még egy avopresso is, vagyis egy latte avocado 
a kedvencem azért nem lesz. Hazasétáltunk, hogy rápihenjünk az esti bulira.
Pár órával később átmásztunk a kerten, hogy a főbejárat felőli utcán kinézett “bulihelyre” menjünk. Túl hangosnak ítéltük, így továbbmentünk, egy másikat keresve. Már jócskán túl haladtunk a még nyitva lévő helyeken is, mikor a térképre ránézve rájöttünk, hogy ma már másodszor megyünk el egy keresett hely mellett. Ahelyett, hogy visszamentünk volna, elindultunk a hátsó úton, ott is volt nyitva lévő bár előző este. Meg is találtuk, az El Toro nevű. Beültünk és először a balinéz együttes által élőben hallgattunk pár karácsonyi dalt, pl. Jingle Bells, majd volt pár rock, pl. Highway to hell. A Dancing queen-re már mi is táncoltunk, nagyon cukik voltak, mert már annak is nagyon örültek, hogy beültünk, nemhogy még táncolunk is. Meg is lettünk videókon örökitve, vártam, hogy az instán felbukkanunk, de még nem.. Aztán a pasik félmeztelenre vetkőztek és kezdődött a Rage Against The Machine ikonikus száma.
Szerencsére közel lakunk, innen már csak hazasétáltunk aludni. Boldog karácsonyt Mindenkinek!
In English:
By this morning, my favorite blue-eyed cat had settled on our terrace. It didn’t bother at all, slept peacefully while I was reading beside it, with my coffee again brought from outside.
After breakfast, we had to take the motorbike back, but I asked Zoli to drop me off at the Bintang supermarket beforehand because I wanted to have a look around. At first, we passed it, had to turn back to find it. I went inside, he took the motorbike back to return it. The supermarket is roughly equivalent to a Tesco at home, it has everything; the lower level is food, the upper floor had clothing, Bali souvenirs, toys, the upper part reminded me of the old Skála. It was a bit surreal to listen to Last Christmas playing from the speakers while looking at exotic foods in 30 degrees and 90% humidity.
After shopping, I started walking back, we live about 2 km from this place, Zoli suggested to call a Grab, but I wanted to walk. On the one hand for exercise, on the other hand because if something caught my attention, I could pop into that shop.
Several vendors tapped the cash handed over to them—because, of course, in quite a few places you can only pay with cash—on their goods or nearby objects, like a coat rack in a clothing store, to bring them luck. And maybe for me too.
I sat down for a smoothie at a place called Lazy Cats, where the view overlooked another huge tree and yet another temple. Of course, you could also see the wonderful creation of the Asian electrician trade—good luck to anyone who can find anything in that tangle of cables.
Traffic grew heavier as I went along; in the picture, the best part: jungle all around you, and the traffic roaring.
Zoli asked for a surprise, so I brought him a handcrafted, allergen-free coconut ice cream. We went down to the pool; I swam a bit while the rain started to drizzle but quickly stopped. The hotel pool is about 17m by 6m, yet the three-person Dutch family swimming with us couldn’t manage to leave me a lane to swim freely. I tried to avoid them, but it didn’t work—I had to tell them off.
Two local landmarks were still on my list for today: the Ubud Royal Palace and the Water Palace, which is the temple of the goddess Saraswati. Zoli wanted to rest, so I walked to the places about 15 minutes away, almost next to each other.
I walked straight into the royal palace; I’m not sure if I was supposed to buy a ticket or not—meanwhile, I checked, and there was no entrance fee. A large part is closed off because the royal family still lives there today, but I walked around and looked at everything I could.
The Water Palace is not far from here, the entrance fee was 45,000 IDR, which surprisingly could be paid by card. Everyone had to put on a cream-colored sarong decorated with a lotus flower at the bottom and a purple top here. The men also received headpieces. Everything was decorated in purple; Saraswati is often depicted on a lotus. They were setting up something like a stage in the two pools, so it looked a bit like a construction site. Still, there were reindeer and a “Merry Christmas” sign.
There was a throne, and to capture a photo on it, I asked a blonde girl, and she asked me too, but she said she didn’t have a king, so she didn’t want a photo sitting on the throne. I said I have one, just at home
On the side, there were statues of figures from Hindu mythology, like Arjuna, Shiva. Only a small part was accessible, so you couldn’t spend much time there.
Meanwhile, Zoli reported that he was hungry. Since it was Christmas Eve, we planned a huge Christmas dinner, oh no, we didn’t. We agreed to meet in an hour at one of the restaurants we had already tried. On the way there, I gave Hugi (my sister) and her family a travel documentary report for Christmas breakfast on Viber. The seven-hour time difference sometimes confuses me, like when you can still be asleep at home while I’m already having lunch, for example.
We went again to Compound Warung; we’re not tired of Indonesian food yet, on the contrary. This time I chose cleverly and even managed to fit in an avopresso, or an avocado latte honestly, it won’t be my favorite. We walked home to rest up for the evening party.
A few hours later, we climbed over the garden to go to the “party spot” we had spotted on the street by the main entrance. We found it too loud, so we moved on, looking for another place. We had already passed quite a few places that were still open, when we looked at the map and realized that this was the second time today we had passed by a place we were looking for. Instead of going back, we took the back road, where there was also a bar open the previous evening. We found it, called El Toro. We sat down and first listened live to a Balinese band playing a few Christmas songs, like Jingle Bells, then some rock songs, like Highway to Hell. We even danced to Dancing Queen; they were very cute because they were already very happy we sat down, let alone that we danced. We were even recorded on video; I was waiting for us to pop up on Instagram, but not yet… Then the guys took off their shirts, and the iconic song by Rage Against The Machine started.
Fortunately, we live nearby, so from there we just walked home to sleep. Merry Christmas to everyone!