Ma volt az első reggelink a “szuper” hotelben..túl kedvesek a pincérek, zaklatnak folyton, hogy mit kérsz, ízlik-e, amint kiürül előtted egy eszköz már el is viszik azt abban a pillanatban. Amúgy a reggeli jó volt, bár ebédnek is beillett volna, mert volt sokféle főtt étel is, persze az indonéz meg az indiai vonalat követtem javarészt. Az indonéz kaják majdnem a földön voltak, illetve egy alacsony emelvényen és jó nehéz volt az egyen-edények fedője. Zoli fel is tette a kérdés hogy egyedül hogy lehet szedni azokból, hát nagyjából sehogy 
volt egy kókusztejes, banános édesség, de sós is volt egyben, na, az bejött nekem.
Reggeli után elindultunk – a reggelit szigorúan kipihenve -, motort keresni, hogy béreljünk. Elkezdtünk lefelé sétálni a fő út mentén, mert rémlett, hogy láttam egyet. Hát nem találtuk, közben erősen esni kezdett, persze esőkabát nem volt nálunk. Beálltunk egy csempebolt fedett előtere alá, többekkel együtt. Amíg az eső csillapodására vártunk 
megkérdeztem a külföldieket, honnan van motorjuk, adtak is egy kontaktot. Mire elkezdtem neki írni, pont elsétáltunk egy kölcsönző mellett. Ez egy papucs, ruha, táska-bolt volt, ahol kiadnak motort is bérbe. Kicsit alkudoztunk, aztán egy sokkal kényelmesebb, nagyobb motort kaptunk, mint Ubudba, 3 napra 350eIDR-ért, ami 7eFt.
Visszamentünk a hotelbe az esőkabátokért. Mára strandlátogatásokat terveztem be, az első cél a Pantai Pandawa volt. Az odaút sima volt, a strandra egy nagy kapun keresztül lehetett bejutni, ami olyan volt mint a régi autópálya kapuk, csak persze díszes és kőből. A belépő 50eIDR volt kettőnknek, mert Pandawa fesztivál is volt. Karácsony és újév között minden napra volt valami kulturális program: táncelőadás, koncert, ilyesmik. Fenn készítettünk pár fotót, majd leereszkedtünk a partra. Itt szinte mindenhol sziklás a part, mármint a strand maga az homokos és sík, csak a sziklák után található. Zoli bement a vízbe, ahol tilos az úszás táblák kinn voltak végig, mert elég durván hullámzott a víz. Nem véletlenül szörfparadicsom ez a rész. Én is kedvet kaptam hogy bemenjek, de nem jutottam messzire, mert a víz ledöntött simán a lábamról, aztán meg annyira 
röhögtem, hogy fel sem bírtam állni nagyon, de végül Zoli segítségével sikerült kimenni a biztonságos törölközőre. A parton ülve figyeltük ki és milyen insta-fotót vagy videót készít.
Elkezdett esni az eső rendesen, de 10 percig tartott kb, utána megnéztük a Love Stone parkot, ami 3 szoborból állt, delfin, szív és egy tengeri csillag. Ja meg volt egy festett fal is. Tovább sétálva elértük a fesztivált, ahol egy színpadon kulturális program folyt, volt pár néző is, illetve volt vagy 4 kiállító, egy ásványvizes, egy bank, ami megmaradt. Az út másik oldalán meg ételstandok. Vettünk Zolinak egy potato-dogot, ami lángostésztába forgatott hasáb volt kisütve.
Megnéztük volna a Pantai Tanah Barak strandot is, a Pandawatól csak gyalog mehettünk volna át, nem engedett motorral át az őr, azt hittem kicselezzük, ha körbemegyünk, de sajnos le volt zárva az út, így nem jutottunk oda le,
A hármas számú cél a Pantai Melasti Ungasan volt. Hasonlóan nézett ki, mint az első, itt is jó nagy hullámok voltak. Van itt egy kis kiálló földnyelv, ami a Maps szerint Bali legdélibb pontja, kisétáltunk oda. Ezen a szakaszon vannak beach clubok is, a Tropical Temptation nevűbe bementünk. A földszinten franciaágy méretű matracok voltak, meg medence, az ottlét 3M IDR- től indult, ami 60eFt. Az emeleten fogyasztás-függően lehetett tartózkodni, ott nem volt limit, csak dress code, meg alá kellett írni egy nyilatkozatot is. Rendeltünk nekem egy koktélt, Zolinak csak sört -mert ugye vezetett -, és egy pizzát. Nem tudom, hogy nagyon éhesek voltunk-e már azért, de az egyik legjobb pizza volt, amit mostanában ettem. Mindezért fizettünk kb. 560e IDR-t. Közben hallgattuk a DJ-t, bámultuk a tengert, volt egy hangulata.
Hazamotoroztunk, majd rögtön a medencéhez mentünk, és mielőtt bementem volna, próbáltam kimosni a fürdőruhámból a homokot. ahol úsztam 10 hosszt, talán ez a medence valóban megvolt 50m. Egy kisfiú rárögzített mellénnyel be volt dobva a 130m mély medencébe, mindig kacagott, mikor elúsztam mellette, néha fogócskázni is 
próbált velem. Az anyja kinn ült a napágyban, ő meg szórakoztatta magát a vízben.
Felmentünk a szobába, ahol kezdődött a móka, ugyanis hiába dugtuk be a kártyát, világítás nem volt. Pár perc próbálkozás után felhívtam a recit, akik mint egy jó IT feltették az alap kérdéseket: betettük a kártyát, a master kapcsoló fel van kapcsolva, stb. Miután mindenre igen volt a válaszom, mondta, hogy küld egy embert. Meg is érkezett pár perc múlva és nekiállt szerelni, de nem járt sikerrel. Később visszahívtak, hogy több óra megjavítani, mert valami kábelprobléma van – ezt a szerelősrác mondta, így adnak új szobát. Nem örültünk neki, mert össze kellett pakolni, de végül más opció hiányában távolabb költöztünk a lifttől. Majdnem ugyanolyan a szoba, csak itt üveg az erkély korlátja és van kültéri klíma, azaz, ha azt bekapcsoljuk nem lehet megmaradni a teraszon. Majd elpanaszolom nekik kicsekkoláskor 
Este a hagyományok miatt (2018, Saigon) pizzériában karácsonyi vacsoráztunk Zoli kívánságára, a Pizzeria Italia II-ben, ami 13 perc sétára volt tőlünk. Kérdés volt, hogy gyalog vagy mocival menjünk, előbbi mellett döntöttünk. Hát, este kilenckor is kiválóan le lehet itt izzadni. Diavola pizza és Aglio e Olio volt a menü, 339e IDR-ért.
In English:
Today was our first breakfast at the “super” hotel… the waiters are too kind, constantly bothering you about what you want, if you like it, and as soon as a utensil in front of you is empty, they take it away at that very moment. Otherwise, the breakfast was good, although it could have passed for lunch too, because there were many kinds of cooked dishes as well, of course, I mostly followed the Indonesian and Indian lines. The Indonesian dishes were almost on the floor, or rather on a low platform, and the lids of the uniform pots were quite heavy. Zoli even asked how one could take from those alone, well, pretty much no way There was a coconut milk and banana dessert, but it was also savory at the same time, well, I liked that.
After breakfast, we set off – strictly well rested from breakfast – to look for a motorbike to rent. We started walking down along the main road because I vaguely remembered seeing one. Well, we didn’t find it, meanwhile it started raining heavily, of course, we didn’t have raincoats with us. We took shelter under the covered entrance of a tile shop, along with several others. While waiting for the rain to ease, I asked the foreigners where they got their motorbikes from, and they gave me a contact. Just as I started writing to him, we happened to walk past a rental place. It was a flip-flop, clothes, and bag shop that also rents out motorbikes. We bargained a bit, then got a much more comfortable, bigger motorbike than the one in Ubud, for 3 days at 350,000 IDR, which is 7,000 HUF.
We went back to the hotel for the raincoats. For today, I planned beach visits, the first destination was Pantai Pandawa. The journey there was smooth, and you could enter the beach through a large gate, which looked like the old highway toll gates, only of course ornate and made of stone. The entrance fee was 50,000 IDR for the two of us because there was also the Pandawa festival. Between Christmas and New Year’s, there was a cultural program every day: dance performances, concerts, things like that. We took a few photos up there, then descended to the shore. Here, almost everywhere the shore is rocky, I mean the beach itself is sandy and flat, only after the rocks. Zoli went into the water, where swimming was prohibited, signs were posted all along because the water was quite rough. It’s no coincidence that this area is a surfing paradise. I also felt like going in, but I didn’t get far because the water easily knocked me off my feet, then I laughed so much that I could hardly stand up, but eventually, with Zoli’s help, I managed to get out to the safe towel area. Sitting on the shore, we watched the people what kind of Instagram photos and videos they make.
It started raining properly, but it lasted about 10 minutes, then we checked out the Love Stone park, which consisted of 3 statues: a dolphin, a heart, and a starfish. Oh, and there was also a painted wall. Continuing our walk, we reached the festival, where a cultural program was ongoing on a stage, there were a few spectators, and there were about 4 exhibitors, one bottled water, one bank, which remained. On the other side of the road were food stands. We bought Zoli a potato dog, which was a fried stick wrapped in dough similar to langos.
We would have liked to see the Pantai Tanah Barak beach as well, but from Pandawa we could only go there on foot; the guard didn’t allow us to pass with a motorbike. I thought we could outsmart him by going around, but unfortunately the road was closed, so we couldn’t get there.
The third destination was Pantai Melasti Ungasan. It looked similar to the first one, with big waves here too. There is a small protruding peninsula, which according to Maps is the southernmost point of Bali, so we walked out there. There are also beach clubs along this stretch; we went into one called Tropical Temptation. On the ground floor, there were mattress beds the size of double beds and a pool. Entry started at 3M IDR, which is about 60,000 HUF. On the upper floor, you could stay depending on your consumption; there was no spending limit, only a dress code, and you had to sign a declaration as well. I ordered a cocktail, Zoli just a beer—because he was driving—and a pizza. I don’t know if we were very hungry already, but it was one of the best pizzas I’ve had recently. We paid about 560,000 IDR for all this. Meanwhile, we listened to the DJ and stared at the sea; it had a nice atmosphere.
We rode back home, then went straight to the pool, and before I got in, I tried to wash the sand out of my swimsuit. I swam 10 lengths, maybe this pool really was 50 meters. A little boy with a life vest was thrown into the 130m deep pool; he always laughed when I swam past him and sometimes tried to play tag with me. His mother was sitting on the sunbed outside, and he was entertaining himself in the water.
We went up to the room where the fun began, because despite inserting the card, there was no lighting. After a few minutes of trying, I called the reception, who, like good IT people, asked the basic questions: did we insert the card, is the master switch turned on, etc. After I answered yes to everything, they said they would send someone. A few minutes later, someone arrived and started fixing it but was unsuccessful. Later, they called back saying it would take several hours to fix because of some cable problem – this was what the repair guy said, so they gave us a new room. We weren’t happy about it because we had to pack up, but in the end, having no other option, we moved farther from the elevator. The room is almost the same, only here the balcony railing is glass and there is an outdoor air conditioner, meaning if we turn it on, it’s impossible to stay on the terrace. I’ll complain about this when we check out
In the evening, due to tradition (2018, Saigon), we had Christmas dinner at a pizzeria at Zoli’s request, at Pizzeria Italia II, which was a 13 minute walk from us. The question was whether to go on foot or by scooter; we chose the former. Well, even at nine in the evening, you can sweat a lot here. The menu was Diavola pizza and Aglio e Olio, for 339,000 IDR.