2018.12.15.
Itt minden boltban, étteremben, házban van oltár. Ahogy készültünk reggelizni majdnem nekimentünk az ajtóban egy széken állva imádkozó kishölgynek, aki miután azt befejezte végül hozta nekünk a reggelit. Nem gondoltam volna, hogy Vietnámban tojáson és rizsen fogok élni, de már itt kezdődött a tojásos reggeli.
Utána hívtunk egy Grab-et, hogy elvigyen Linh-hez. A taxis nem találta a címet, így Linh-nek ki kellett jönnie értünk, de végül sikeresen eljutottunk hozzá. Egy szuper faházban él, kerti tóval, halakkal,
bonsaiokkal, nagyon megnyugtató az egész környezet. Van egy Nao nevű kutyája és egy Miki nevű vörös macskája is.
Némi akklimatizálódás után bementünk a városba szétnézni. Először egy vega étterembe mentünk, amit Linh ajánlott, jó is volt nagyon. Itt ettük az első mango sticky ricet (ragacsos rizs mangóval). Szokás szerint, ha mi várost nézünk az egyenlő sok-sok km gyaloglással, ez most is megvolt. Megnéztünk két tavat, pagodákat. A város egy nagy része le volt zárva, ahol különféle performanszokat láthattunk: gyerek-divatbemutatót (kb. 4-5 éveseket), tinédzserlány 
táncshowt például. Késöbb jelentkezett Linh, hogy már a feleségével együtt bejönnek a városba meccset nézni. Aznap volt ugyanis egy ázsiai kupadöntő Vietnám-Malajzia között. Itt még nem sejtettük, hogy ennek milyen jelentősége lesz.
Elindultunk a megadott helyre, ami az egyik barátjuk sörözője volt. Jó egy óra séta után meg is érkeztünk. Kis családias hely, ahol Zozó megtalálta a TOP2 hamburgerét 
A meccset megnyerte Vietnám, aminek következtében az amúgy is nem kevés motorral rendelkező 10 milliós főváros egy motoros felvonulássá változott át, az utat átvették a vietnámi zászlós, fejkendős ünneplő felvonulók. Ez 
egy maximum fél órás dolognak hangzik, de órákon át csak jöttek és jöttek a motorosok, ellehetetlenítve a közlekedést.
Elmentünk gyalog egy központi térre, ahol egy kávézóból fentről is láthattuk a felvonulást, ünneplést, majd az operánál a lépcsőkön ülve néztük azt tovább. Onnan már hazafelé vettük az irányt. Linh-ék motorral voltak, mi gyalog, a hazaút hozzájuk 5 km volt az ünneplő motoros tömeg mentén és egy 2 km hosszú hídon át, ahol a korlát helyenként kb. a térdünkig ért. Útközben az egyik motorostól kaptunk egy nagy vietnámi zászlót is, amit Zozó vígan lobogtatott hazafelé, Linh-ék is jót derültek rajta, illetve útközben mindenki nagyon örült nekünk emiatt.