2018.12.30.
Vasárnap este fél hétkor indult haza a gépünk. Reggel kilenckor ébresztett Zozó, hogy akkor indulnunk kellene, ha még akarunk egy utolsó várásnézést. Linhék még aludtak, mi elindultunk a városba, megnézni a Ho Chi Minh mauzóleumot. Előtte a neten azt olvastam, hogy amikor meghalt a nagy vezér az volt a kérése, hogy égessék el és a hamvait szórják szét északon, középen és délen. Ehhez képest bebalzsamozták, építettek neki egy hatalmas mauzóleumot és naponta ezrek látogatják.
Olvastam, hogy korán érdemes odamenni, mert kígyózó sorok lesznek. Nehéz volt elhinni, végül volt sor, de csak kicsit kígyózott. Iskolás gyerekcsapatok is voltak egyenruhában, nekünk nagyon örülve, különösen Zozónak, aki óriás volt közöttük – amit nem értettem, hogy miért pont vasárnap viszik őket csoportosan a nagy
vezért megnézni.
Biztonsági kapun áthaladás, kamera leadás után vezetett és ellenőrzött sorokban kellett haladnunk a mauzóleumhoz. Útközben hallhattuk (volna, ha elég hangos lett volna) az instrukciókat, illetve ki voltak téve táblát, pl. hogy tilos rágózni – ez biztos valami imperialista dolog lehet, hogy ennyire tiltották..
Maga a mauzóleum meglátogatása kb. 5 perc volt, mert betereltek, sapkát, kapucnit le, síri csendben kellett végigmenni az üvegkoporsó körül, végig katonák álltak őrt és rád szóltak, ha valami nem megfelelőt csináltál.
A mauzóleum épülete körül van egy park, illetve egy egy pilléres pagoda is, azt megnéztük, majd úgy döntöttünk, hogy a múzeum nem érdekel annyira minket, így azt kihagytuk. Mivel a reggeli kimaradt, így ahogy újra átsétáltunk a régi negyedbe, a tegnapi útvonalon egy cukrászdát találtunk, ahová beültünk. Az egész olyan volt, mint egy habos álom, rózsaszín berendezéssel, megfelelő zenével, csodaszép sütikkel. Igazi csajos hely volt.
Az utolsó ajándékok beszerzése után vissza Linhékhez, bepakolás és irány a reptér, ahol várt ránk egy 8,5 órás Hanoi-Doha repülőút, 2,5 óra szünettel, majd kb. 5,5 óra Doha-Budapest út. 31-én hajnalban érkeztünk vissza Budapestre.
