Wallaby, azaz a combos nyúl esete

20240807_130225Ma csak a közelben terveztünk kirándulni, kinéztem első úticélnak Untertauern vadas- és szabadidőparkját. Kb. 10 perc autóútra volt, útközben még beszereztük, mint szállító a DM-ből a kért termékeket. Jópár pisztrángos tó volt a parkban, ahol lehetett volna horgászni és a zsákmányt elvinni is. Volt egy kellően hideg vizű fürdőtó is, ahol pár gyerkőcön kívül más nem merészkedett a vízbe, a szülők az árnyékban üldögéltek – nem mondom, hogy hűsöltek, mert azért nem volt annyira nagyon meleg a levegő.

Pár perces sétával egy vízesést találtunk, a vadasparki részen volt egy combos nyúl, alias wallaby (Benett-kenguru) két nyúl társaságában, őzek és szarvasok, az elmaradhatatlan alpakka és szamarak. Az egész terület egy hegyi patak mellett van, ami sokkal hidegebb, mint a fürdőtó, Zozó benne állt pár percig, majd miután kijött, közölte, hogy nem érzi a lábfejét.20240807_132804

Innen tovább Obertauernbe vezetett az utunk, eredetileg felvonózási céllal. Azonban mire odaértünk, elkezdtek gyűlni a felhők, és tűpontosan, ahogy az időjárás előrejelző írta, 10 percen belül elkezdett esni. Maga a falu egy szellemfalu volt, látszik, hogy egy síparadicsom, mert most szinte semmi nem volt nyitva, a szállodák egy része sem. Télen biztosan pezsgő élet van, most egy kicsit kiábrándító volt.

20240807_140104Odafelé elhaladtunk a Johanneswasserfall mellett, visszafelé megálltunk. A tehenek után először egy direkt rozsdás designú skywalk kilátót láttunk meg, ami azt hittük a vízesésre néz. Majd mivel láttam, hogy a korábban látott két színes dzsekis ember eltűnt, rájöttem, hogy valószínű van még itt látnivaló. Lett is volna, maga a vízesés pl. illetve ahogy lejutunk az aljába. Jó kis létrás-mászós lett volna, ha nem kezd el esni az eső. A sáros köveken és fémlétrán való mászás esőben nem annyira vicces, így én kb. félig mentem le, a fiúk addig sem, mivel visszafordultam és mondtam nekik, hogy majd legközelebb. Mire az autóhoz visszamentünk, kicsit el is áztunk. Szegény tehenek is a ritkás fenyők alá próbáltak beállni védelmi céllal.

Mindez délután négykor volt, ami azért fontos, mert Radstadtban nem találtunk (a golfklubbon kívül) nyitva lévő éttermet. Bementünk egy helyre, ahol mindenki evett – pincérnő és a szállóvendégek, de közölték, hogy a konyha zárva van :) Így hazajöttünk20240807_151335 kivárni a nyitvatartási időt.

Már az előző napokban kinéztem Flachauban egy steak éttermet, ami nekem azért volt jó, mert külön vega szekció volt. Zozó rájött, hogy kár belé a steak, mert nem tudja értékelni azt. A pincérnő kérdezte tőle, hogy kéri, amikor a medium well-t mondta, mintha kicsit 20240807_181819fennakadt volna a szeme. A szalvétán, ahol le volt írva minden fázis, hogy mit jelent, láttuk, hogy a következő fokozatra – welldone – már azt írják, hogy egyél inkább csirkét.

A holnap már a hazaúté, de ha még belefér és az időjárás is ok, kirándulhatunk.

 

Comments are closed