Ma újra Geeta tanított, azonban nem volt meglepetés, hacsak az nem számít annak, hogy rögtön ülő pránajámával kezdtünk. Nyitott szemmel, emelt fejjel végeztünk brahmarit többek között, majd kitértünk a shitali és shitkali pránajámára is. Gyakorlással folytattuk, sirsászanával, azonban előtte Geetaji kiemelte a szem relaxáltságának fontosságát, azaz, hogy ha szemproblémád van (de ha nincs, akkor se) ne növekedjen a nyomás a szemben fejenállás közben. Erre kaptunk technikákat is.
Fejenállás közben észrevette, hogy többen nem csinálták azt, közülük kiemelt négy embert, akiket felhívott a színpadra. A következő kb. másfél óra azzal telt, hogy korrigálták a testüket, azaz olyan új irányokat, pózokat fedeztettek fel velük, amikről a gyakorlók nem is tudták eddig, hogy léteztek. Ismét és újra és újra bizonyítást nyer, hogy terápiát nem lehet csak úgy tanítani, sok-sok év, sok tanítvány és gyakorlat szükséges hozzá.
Ez után jó kis álló, sokáigkitartós csavarások következtek – parivritta trikonasana, parsvakonasana és ardha chandrasana, majd most csak egy 13 perces sarvangasanával és egy egy perces savasanával zártunk.
Ma meglepi ebéd volt, a hely aki szállítja az ebédet a Little Italy, így ma pizza, pasta és rizotto volt meg európai süti. Elég fura volt mindenesetre itt ilyet enni.
A délutáni program a My Guruji nevet kapta, lehetett jelentkezni, hogy személyes történeteket meséljenek el Gurujihoz kapcsolódóan. Olyan sokan jelentkeztek, hogy egybetették a neveket és húztak belőle, hogy ki mondhatja el amit szeretne. A legjobb sztori számomra az utolsó volt, amikor is elmesélte a gyakorló, hogy tanított, benne volt ardha chandrasanában, mikor megjelent mellette Guruji, aki elkezdte instruálni (nem emlékszem pontosan az instrukciókra, de nem is ez a lényeg) stabilizáld az álló lábad, válasz okay, húzd fel a térdkalácsod, válasz okay, nyújtsd ki a karod, a válasz okay, erre Guruji ráförmedt, hogy ne válaszolja mindenre azt, hogy okay, válasz: okay 
Majd valaki más közben szólt Gurujinak, hogy mennie kell, mire az ő válasza: okay. Ezután visszaszólt az gyakorlónak, hogy látod, ez fertőző. Persze mindez élőben és angolul élvezetes volt és jót kacagtunk rajta.
Ma délután Sushamával (akinél két éve voltunk gyakorolni külön is) megbeszéltük, hogy elvisz minket autóval, így megúsztunk egy fél órás izzadós, hányósrázós utat. Ja, tegnap egy üvegtábla leesett a buszon és egy nőnek a karját felsértette, de szerencsére nagyobb baja nem lett. Miután tegnap mutattam neki, hogy milyen poharat szeretnék venni, így elvitt minket egy helyre, ahol azt kézzel készítik. Olyan helyre mentünk, ahová egyedül nem hiszem, hogy be mertem volna menni, pedig egyébként nagyon szimpatikusak voltak maguk a kézművesek, de a körülményeik, háát. Kézzel készültek az egyes fázisok: a rézlapok kivágása, tűzzel formázása és minta belekalapálása is. Ehhez képest az áruk nem volt sok. A bolt, ahol voltunk a műhely fölött volt közvetlenül, ahová a műhelyen keresztül egy szűk kis lépcsőn kellett felmenni. Ebben a városrészben volt régen Pune központja, sok régi favázas, de kő alapú házat láttunk itt, eléggé elhanyagolt állapotban, pedig felújítva gyönyörűek lennének.
Megnéztünk egy Ganésha templomot is és kiderült, hogy a sok istent ők sem ismerik fel mindig egyértelműen. Ezután mi még maradtunk kicsit szétnézni, egy boltot kerestünk, amihez egy indiai jól szituált úrtól kaptam egy felajánlást, hogy mivel közel van a keresett hely, öt percre, így elvisz a motorján. De mivel Taniával voltunk és ketten nem fértünk el egy robogón még pluszban, így riksáztunk. Pedig milyen lett volna a punei forgalomban kipróbálni egy öt perces motoros utat. Ő is megkérdezte honnan jöttünk és kiderült, hogy pár hónapja járt Európában. Sushama egyébként mondta, hogy ő sofőrrel jár, nem vezet ebben az őrült forgalomban.
Hazafelé még egy Vaishali dosa vacsi belefért, úgy járok itt is, mint otthon, ott mindig paneert eszek fokhagymás naannal, itt pedig dosát. Annyira jó lenne, ha elérhető lenne otthon is.
Az étterem az FC Road másik oldalán van, mint ahol lakunk. Ez egy este nagyon forgalmas kitudja hány sávos út, ahol halált megvető bátorsággal lehet csak átkelni, mert ugyan van zebra, de semmit nem számít, lámpa nincs, de minek is. Már egész rutinosan fedezzük fel a forgalomban lévő réseket, hogy áthaladjunk a túloldalra.