Ma Geetaji tanított, így végre alkalmam nyílt személyesen tőle is tanulni. Egy kisebb felvezetés után, melyben értelmezést kaptunk tőle a jáma-nijáma témakörből, a samadhi fogalmáról megkezdtük az ászanagyakorlást is. Kezdő típusú – legalábbis a szillabusz szerint – ászanákat gyakoroltunk, pl. trikonasana, virabhadrasana 1-2, parsvakonasana hosszabb kitartásokkal és magyarázattal. A kezdő ászanák végzése közben azért hallottam egypár nyögést a teremben, és ismét bebizonyosodott, hogy ezek az ászanák, melyeket a kezdőknek elsőként tanítunk, mindig tudnak újat tartogatni. Én például ezért szeretek elmenni 1-2 szintű órára is, mert ott is sokat lehet tanulni, mindig van egy új értelmezés, megközelítés, ami a saját gyakorlásban ad egy újabb lendületet. Abhi és Raya volt a demoalany, ők mutatták be magukon vagy egymáson, hogy mikor mit kellene csinálnunk. Lendületesen, óriási hévvel vezette Geeta a gyakorlást, gyorsan elröppent az idő. Némi szünet után pránajámát gyakoroltunk, fekvőt, majd ülőt.
A mai ebéd már nem ízlett, minden kókuszos volt, így legközelebbre biztosan nem rendelnék minden napra ebből. Egyébként annyira laktató, hogy estére nem is éhezünk meg, csak minden nap ugyanaz – persze, nem, csak úgy tűnik: chapati, papadam, pickles, raita, kétféle sabji, rizs, édesség. Mindig variálják, pl. ma petrezselymes volt a chapati és kókuszosak a zöldségek, a raita gránátalmás, de már elég. Vagy lehet holnap jobb lesz újra?
A délutáni szekciót Birjoo Mehta vezette, akinél Krakkóban voltam már egyszer tanulni. Ő egyébként Mumbaiban tanít. Kerekasztal beszélgetés volt, ahová az intézet egy senior tanárát kértek fel, egy olyan hölgyet, aki a ’60-as évek óta gyakorol Gurujival, Manousot, aki a ’70-es évek óta, és így tovább, illetve tanítványt, képzés alatt állót, tanár, vizsgáztatót a világ minden tájáról. Mindenki elmondhatta a véleményét, az érzéseit, a gondolatait az egész rendszerről. Volt egy-két érdekes megnyilvánulás, amivel nem tudtam azonosulni, de mindenképpen érdekes volt kitekintést nyerni a világ több tájára és visszafelé az időben a régi emlékeket felidézve megismerni a kezdeteket, hogy miből hová fejlődött az Iyengar metódus. Holnap ezt folytatjuk.
Hazafelé betértünk a Charu’sba, kipróbáltam a potato wadat és egy újabb kedvenccel gyarapodott az indiai ételek gyűjteményem, sajnos a fotó nem lett róla jó (a közelebbi étel). A Hotel Chetak aljában kiállít most az intenzív ideje alatt egy eszközös-jógaruhás beszállító, akire nem mondanám, hogy Made in India, nagyon profik, szépen megmunkáltak az eszközei, a ruhái is jó minőségűnek tűnnek. Drágább is, de európai mércével még mindig nagyon-nagyon olcsó. Őket is meglátogattuk, hogy Tania megvehesse a rózsaszín shortját 