Jóga, chai, dosa, chai, jóga

Négy óra alvás után kipattantam az ágyból (najó, majdnem) és bementem a reggel hetes órát megfigyelni. Intermediate II. szintű, Rajlaxmi tartotta. Jó látni, ahogy haladnak hétről hétre, pózról pózra az órákon. Ez után Claire, Maria és Jane társaságában keresztülvágtunk a parkon és egy utcai teaárusnál ittunk egy chait, mely ott előttünk, helyben készült.

Photo 2016. 07. 15. 12 40 32Felfrissülve visszatértünk a saját gyakorlásra, mely délben ért véget. Claire-t elkísértem szabóhoz, vásárolt egy szárit és ahhoz mentünk felsőt és alsószoknyát varratni. Előtte kedvenc masala dosámat ebédeltük, kár, hogy Pesten nincs dél-indiai étterem, tuti törzsvendég lennék.

A szabóhoz cipő nélkül kell bemenni, ők is mezítláb vannak. Kaptunk széket a várakozáshoz, ugyanis az anyagot Photo 2016. 07. 15. 13 13 02odahozták helybe, amiből készül majd a ruha. Egy kb. 3*3 méteres trafikról beszélünk, azonban felkészülten számítógépes számlázó rendszerből kapta Claire a számlát.

Egy forgalmas út mentén sétáltunk (Fergusson Road), mely tele van mindenféle boltokkal. Az egyikben Ganesha szobrot találtam, mondtam a (hozzám képest) kislánynak, hogy nem kell becsomagolni. Erre leül a földre és elkezd dobozokat válogatni. Mégegyszer mondom, hogy nem kérek csomagolást. Meg sem hallja, itt már feladtam. Kb. tíz perc alatt sikerült kiválasztani a tökéletes méretű dobozt, majd utána számlát kezdett írni. Igazából csak az volt  a bajom, hogy közben a szúnyogok felzabálták a lábszáram..

Photo 2016. 07. 15. 14 36 32Nézelődtünk, majd egyszercsak megláttam egy chai feliratot. Nem mondtam Claire-nek, mert reggel már ittunk egyet, de mire ezt végiggondoltam rám nézett és megkérdezte iszunk-e? majd megbeszéltük, hogy mindketten bármikor rávehetők vagyunk egy chai elfogyasztására. A chai vagy masala tea egy fűszeres, tejjel és vízzel készült forró tea, általában vastag üvegpohárban szervírozva (mint régen nálunk a kávéspoharak). A pincérfiú itt elkezdte ajánlgatni a mögöttünk látható lila kancsót, nem teljesen értettem, de valószínű megvételre, pont ilyenre vágyom :) A hely egyébként nagyon kis üde színfolt volt, nyugati stílusú dekorációval.

A chai után hazasétáltunk, majd délután újra remedial órán voltunk megfigyelni, este pedig pránajámát gyakoroltunk Navaz vezetésével, folytatva a múlt heti ujjay 1-4 és brahmari gyakorlást.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Comments are closed