Újabb pihenőnap

2019.12.21.

IMG_1132Aki ismer biztosan meglepődik, hogy hogyhogy megint pihenőnapot tartottunk. Igazából így alakult. Reggel én kb. öt óra alvás után már ébredtem magamtól. Jóga után kicsit még visszafeküdtem, majd Zozóval lementünk a partra a nagy szél miatt a hullámok reményében. Úgy volt, hogy Gyöngyiék is csatlakoznak. Végül elkerültük egymást, mert mi viszonylag rövid ideig voltunk a parton, nem voltal hullámok, illetve nem vittünk le napkrémet sem és nem akartam leégni.

Feljöttünk átöltözni és pénzt venni magunkhoz a reggeli-ebédként szolgáló táplálék beszerzéséhez. A kajapiacra menet megnéztük a sarkon lévő szállodát, Gyöngyi hívta fel rá a figyelmünket, erkélyszerűen kilóg a tetőmedencéje, kissé félelmetes lehet ott fenn. Később rákerestünk, dupla annyiba kerül egy éjszaka, mint ahol mi megszálltunk..

Ez után ismét pihi következett, részben a mi szobánkban, majd Gyöngyiéknél, ahol egy filmnézés közben sikeresen elaludtunk újra. Ébredés IMG_1148után újra part, immáron teljes létszámban. Megérkeztek nagyjából a hullámok is és a dagály is. A parton nemcsak nekünk jutott eszünkbe jógafotókat csinálni egy ázsiai csajszit a barátnője fotózott.

Hazafelé még betértünk a nem messze lévő utazási irodához – ez gyakorlatilag egy pultot jelent sok prosival – már két napja egyeztettem a csajszival, hogy mennénk még egyet kirándulni. Ma sikeresen lealkudtuk és lebeszéltük a hétfői szigettúrát. Józsi odaállt mellém, magyarul mondta, én meg fordítottam. Jó taktika volt, kaptunk a már alkudott árból további kedvezményt.

Hazaérkezés és átöltözés után a “kedvenc” éjszakai piacunk következett. Míg vártunk az egyik standnál nagy durrogás, azt hittem petárdáznak, de tüzijáték volt. Hogy miért az nem derült ki számunkra.

Hazafelé bámészkodtunk még egyet újra a Bangla Roadon. Volt olyan hely, ahol minden este más kosztümben táncolnak – picit mozognak inkább – a csajok: stewardess, nővérke, rendőrruha, ezeket láttuk eddig. Ma viszonylag korán hazaértünk, nagyon elfáradtunk a semmit tevésben :)

A többiek a parton kérdezték, hogy mit fogok ma írni, mert hogy semmi nem történt, azért csak összejött egy rövidke bejegyzés..

 

Comments are closed