2018.12.23.
Ma reggel a foglalt szállásra kellett mennünk reggelizni, a változatosság kedvérét tojást ettem. Majd reggeli után szóltak a hotelben, hogy ma átköltözünk a foglalt szállásra. Egyikőnk sem értette ezt, amikor a tegnapi kiscsaj magyarázta miért kell másik hotelbe mennünk. Itt eszembe jutott Geeta Iyengar egyik mondása, miszerint az elme flexibilis kell, hogy legyen, a test lehet merev. Ázsiában ez különösen igaz, szó nélkül összepakoltunk és megbeszéltük a foglalt hotellel, hogy átviszik a cuccainkat, míg mi elindultunk a várost felfedezni.
Először megnéztük a Cong Caphe-t, mely egy lánc, Há és a barátnője ajánlotta, kommunista belsőre kialakított kávézó. Kókuszos kávét kértem, direkt kérdeztem, hogy ez ugye meleg, majd kaptam egy nagy pohárban jegeskávét, kókuszjégkásával. Nagyon jó volt, csak lefagyott tőle az agyam..
Tegnap a neten megvettem a Saigon Skydeck felhőkarcolóba a jegyünket, ez után oda indultunk
el gyalog. Vietnám jelképe a lótuszvirág, az ihlette a felhőkarcolót is. A 49. emeleten van a kilátó, ahonnan 360 fokos panoráma nyílik a városra. Szmog vagy köd volt részben, valószínű inkább az előbbi, de azért volt némi panoráma. Itt is karácsonyi zene szólt, a Last Christmast szerintem már 100x halottuk idén legalább, illetve volt egy Télapó szán is ruhával, melyet kihasználtunk mi is fényképezésre.
A Skydeck után az Újraegyesítési Palota mellett haladtunk el, ahová végül nem mentünk be. Zozó az út mentén evett egy újabb bánh mi szendvicset, de ez sem nyerte el igazán a tetszését, én egy mangó-banán smoothiet ittam. Továbbmentünk a Vietnámi Háborút bemutató múzeumba, ahol eltöltöttünk pár órát. Fordított sorrendben kezdtük el a kiállítást nézni, így rögtön azzal szembesültünk, hogy a világ országainak kb. háromnegyede kiállt a háború beszüntetése mellett, tüntetések voltak világszerte, köztük
Magyarországon is több helyen. Miután az amcsik által használt vegyi fegyverek (agent orange) több generációra kiható következményeket bemutató részt végignéztük, amelynek a végén két, ennek következtében sérült ember árult kézműves dolgokat, én az erőszakos képeket tartalmazó részt már kihagytam. A legvégén még bemutattak börtöncellákat és kínzási módokat, és kiderült, hogy ahová Saigonból megyünk Phu Quoc sziget, ott szintén volt egy nagy börtönkomplexum. A 
kiállításon bemutatták Robert Capa képeit is, volt egy rész, ami a háborúban meghalt fotósokról szólt.
A múzeumban találtunk egy vega étterem prosit, ahová a tárlat megnézése után elmentünk. Alig találtuk meg, egy szinte sikátoron kellett bemenni, viszont ahogy beértünk egy nagyon kellemes atmoszféra fogadott, szuper tisztaság, a konyhában a padlóról enni lehetett volna, kesztyűben dolgoztak, stb. Az étlap ugyan vietnámi volt csak, de angolul beszéltek, így rábíztuk magunkat az ajánlásukra. Nagyon jó volt, a végén kértünk még igazi vietnámi csöpögtetett kávét is, amit nem tudtuk, hogy így fognak szervírozni, Zozó felemelte a tetejét, hogy mi az. Erre odajöttek és szóltak, hogy várjunk türelemmel, kb. 10 perc múlva lesz kész a kávénk, addigra csöpög le – két „vidéki” elmegy a fővárosba inni egy presszót. Fizetéskor adtak (volna) egy cserepes rozmaringot is ajándékba – a hely neve Garden Chay volt, azaz vegetáriánus kert– de mivel repülünk még többet, így nem hoztuk azt el.
Mivel a környéken voltunk, és még sötétedésig volt idő elindultunk a saigoni Notre Dame-ot megnézni.
Nem engedtek be, csak ha misére mentünk volna, azt nem vállaltuk be, főként nem vietnámi nyelven, így csak kívülről néztük meg, az is fel volt jórészt állványozva felújítás miatt. Annyira cukik, ahol felújítanak, mindenhol kiírják, hogy elnézést a kellemetlenségért (angolul). A bazilika mellett van a központi posta épülete is, amit felfedeztünk. Ez Saigon legrégebbi épülete, egy hatalmas Ho Si Minh festménnyel az egyik falon. Egyébként egy működő posta.
Hazafelé betértünk a Ben Thanh piacra, ahol még a belső rész éppen nyitva volt – itt a kajákon át az ajándéktárgyakig, ruháig mindent lehet kapni, de estére bezárják a belső részt, a piacot körülvevő utcákon nyitnak az utcai éttermek – sátor, vagy csak egy kiskocsi, gyerekszékek és kész is az étterem.
Már majdnem elértük a szállást, mikor betértünk egy sörözőbe, ahol helyi főzésű söröket lehetett inni és lehetett pork belly – hasaalja szalonnás húst enni például, így Zozó bevitt némi számára tápláló ételt is a vega kaja után.
A szállásra visszaérkezve azt gondoltuk, hogy a cuccunk a szobában lesz, hát nem, a lobbyban volt, de megvolt. Elfoglaltuk az új szobánkat, majdnem rendben volt: a hűtőajtót valaki nyitva hagyta, ennek következtében a mélyhűtő egy merő jég volt, miután Zozó bekapcsolta a hűtőt nemsokára tűzforró
lett, így elkezdtem leengedni, várjuk, hogy leolvadjon. Még jó, hogy gyümölcsöt ma nem vettünk.
Tegnap vettünk egy fura gyümölcsöt, a vietnámi nevére ráguglizva kiderült, hogy guáve. Érdekes volt, főleg, miután a mellé adott sós-paprikás cuccot is rátettük. Indiában is így eszik a gyümölcsöket. Ebben a szobában a hűtő dolgok nem működnek: a légkondi egy idő után patakokban kezdte engedni magából a vizet, a falon csorgott le egy villanykapcsolón át, ami nem tűnt annyira biztonságosnak. Lementem a recire szólni nekik, mondta, hogy reggel jön a szaki. Ok, de légkondis szobát kértünk. Mondta a kiscsaj, majd telefonon értesít, megpróbálják felhívni a szakit. Nem hívott, de feljött egy srác, aki angolul ugyan nem beszélt, de hozott egy törlőrongyot, elkezdte feltörölni a vizet a padlóról és a falról, illetve beüzemelte nekünk a felhozott ventillátort. Aztán bekapcsolta a légkondit újra, ami jól is ment egy darabig, majd észrevettük, hogy 30 fokra volt állítva, levettük, újra csöpögött, így most ventilátor megy. Imádom az ázsiai megoldásokat – flexibilis elme, lásd fentebb.