Irány Phu Quoc

2018.12.26.phoquoc_szallas
A hajnali 3:50-es kelés ismét nem volt túl jó, de ki kellett érjünk a reptérre, mert hatkor indultunk Phu Quoc szigetre. Ez a sziget a térképen már Kambodzsa alatt van, de Vietnámhoz tartozik. Linh ajánlotta, hogy nézzük meg. Sima érkezés a reptérre, ahol hatalmas sor a check-in-nél. Szerencsére gördülékenyen ment és 20 perc alatt bent voltunk. A repülés maga kb. fél óra volt, a leszállás érdekes, mert olyan volt mintha tejben lennénk, annyi felhő volt az égen. Minden rendben volt, megérkeztünk. Fogtunk egy taxit, irány a szállás. Közben figyeltük a taxiórát, mert nem láttunk rajta tizedes jelzést, és úgy tűnt, mintha 88e helyett 880e-et kellene fizetni, ami nagyon nem mindegy. Szerencsére ott volt az a képzeletbeli tizedes, így „reális” árat fizettünk a fuvarért.

A szálláson úgy fogadtak minket, mintha kettő után érkeztünk volna, a normál szállás elfoglalási időben és rögtön megkaptuk a szobát. Ennek nagyon örültünk, mert eléggé fáradtak voltunk, így le is feküdtünk egyet aludni. Közben elkezdett az eső is szakadni, amúgy sem tudtunk volna mit csinálni. Normálisan ez nem az esős évszak itt, de ahogy nem nagyon akart elállni, rákerestem, és elég rossz időt mondtak mindhárom itt töltendő napunkra. Ez annyira elkeserített, hogy rákerestem a repjegy átfoglalására is, mint opció. Aztán csak abbahagyta az eső, mi meg végre kimozdulhattunk. Béreltünk egy motort a szálláson és irány a város.

Kinéztem egy kávézót, ahol bár meleg kávét kértem, de jegeset kaptam, sebaj. A smoothie legalább finom volt – mangó éspapaya. Majd érkezésből sikerült megtalálni az egyik nevezetességet, egy sziklás részen épült templom, ahol a halászok szoktak áldást kérni. Hazafelé vettük az irányt, útba ejtve a legközelebbi strandot, bár ekkor még nem volt rajtunk fürdőruha, így csak szétnéztünk.

P1090743Linh ajánlott nekünk itt partokat, így gyorsan eldöntöttük, hogy megnézzük azt, ez a sziget túloldalán van. Hazamentünk, átöltöztünk és irány a Sao beach. Jó fél óra motorozás után odaértünk, ez egy fehér homokos part. Volt egy hinta az egyik pálmafán, megörültem neki, csináltunk pár képet, majd odapattant egy fickó, hogy 20e egy fotó, ahogy felálltam láttam, hogy tényleg rá is van írva. Kifizettük. A parkolás akkor volt ingyen, ha fogyasztottál a parton lévő étteremben – ami nagyon rossz volt.

Némi fürdés és ejtőzés után úgy döntöttünk tovább megyünk és megnézzük a Khem beachet, ami nem messze van. A nap a felhők fölött sütött, így pont kellemes volt az idő, nem izzadtunk. Google barátunk navigált a strandra, csak azt nem vette figyelembe, hogy időközben ezerrel építkeznek a szigeten, és ahol a parton egy ötcsillagos szálloda épül, azt kisajátítják és onnantól megszűnik a szabad strand, így a Khem beachre nem jutottunk el, mert ahol lementünk volna ott építési terület volt és/vagy nem engedtek le az őrök. Minden nagyobb hotelt őrszolgálat vigyáz.

Visszamentünk a hotelbe, ejtőztünk egyet, majd este, már sötétben bementünk a városba. Mi a várostól jó 5-6 km-re lakunk, így motorral tudunk oda közlekedni csak. Itt a környéken egy szemben lévő helyi bolton kívül nem sok minden van, meg néhány szállás még. A városban esténként van éjszakai piac, az volt a fő célpontunk és hogy ott együnk valamit – a hotelünkben csak reggeli van. A piac a szokásos bóvliárustól kezdve a thai jégkrémrollóig, smoothieárusig minden van. Kb. nyolc olyan stand van, ahol valamikbe forgatott mogyorót árulnak, standonként 3 ember akar kóstoltatni, de csak azért sem kóstoltunk. És természetesen rengeteg seafood (polip, hal, csiga, homár, sün, egyebek), amit lépten-nyomon árulnak. Megkóstoltunk egy pálmából készült édességet, egynek jó volt. Majd itt is teszteltük a vietnámi pizzát, nekem a sült édeskrumplin kívül kb. ez volt a vega opció. Aztán Zozó evett polipot és valami sült kolbászszerű dolgot. A mangóturmix sem maradhatott el.

Később még beültünk egy bárba, ahol európaiak voltak a csaposok és a vendégek is csak külföldiek voltak. Olyan volt, mintha a Balcsinál ülnénk egy bárban, európai discozene is szólt. A szálláson nem volt meleg víz, ami miatt a zuhany nem esett annyira jól, hiába van kinn jó idő. Szúnyogok itt is vannak szép számban, de elég jó a riasztó, amit vettünk ellenük.

Comments are closed