2019.12.12.
Naivan azt gondoltam hogy egy teljes éjszaka kihagyása után, némi repülőn alvás segítségével másnap már 8
-9 körül ébren leszünk. Hát ez először 10:13-kor történt meg, de gyorsan vissza is feküdtem és olyan egy óra körül indultunk el várost felfedezni, Lacika nélkül, aki még pihent 3-ig.
Az első helyen, ahol ki volt írva, hogy kávézó megálltunk és ittunk is egyet, pontosabban csak Gyöngyi, én a kedvenc thai tea lattemat ittam.
Reggeli után (ami már délután volt) a strandot vettük célba. Majdnem fehér homokos, szuper hullámokkal, amik még a bikinit is leszedik rólad vagy jól hátbavágnak. Gyöngyi így egy mondhatni fél nap után is azt mondta, hogy nincs ennél jobb, mint ilyenkor nyaralni, nyáron otthon is jó.
A strandos árusokat támogatva Lacika egy valódi Ray Ban szemüveggel lett gazdagabb, miután később csatlakozott hozzánk. Az odatalálása némileg problémás volt, de szerencsére viberen tudtunk egyeztetni és a napernyők színe alapján beazonosítottuk a találkahelyet.
Időközben elkezdtük a holnapot is szervezni, átmegyünk Phi Phi szigetre, ahol mi már voltunk két éve, de szívesen visszamegyünk. Némi alkudozás után a katalógusárhoz képest féláron intéztük el az utunkat, végül a szállodában, az angolul részlegesen beszélő recis fiú segítségével.
Megtaláltuk a kajapiacot, ahol egy jól szervezett “ellátómaffia” működik, kétoldalt kajás sátrak/kocsik/standok, középen asztalok. Leültetnek, kezedbe nyomnak egy étlapot, majd jön egy italos is külön. Elszámolásilag van némi keveredés, mert a ragacsos mangós rizs nem onnan érkezik, mint a vacsi, de ugyanoda fizetünk érte. Majd egymás közt leboltolják.
A fiúk szerint a kajás stan
dnál lévő lány nagyon szép és csinos, de miután ránéztem, megállapítottam, hogy ő fiú (volt?). Patongon sok a ladyboy..
És egy giccses kép a partról