Vasárnap az Intézet zárva, így szerveztünk programot, nehogy pihenjünk egy kicsit. Még előző éjjel azzal telt, hogy próbáltam rájönni, hogy a Pune station a háromból melyiket jelentheti, ahonnan indul reggel a városnéző busz, de aztán kijelöltem a legvalószínűbbet. Megbeszéltük a 3/4 8-as indulást a lányokkal. Persze ebből nyolc lett, vasárnap reggel egy darab riksát sem láttunk az utcánkban, így ki kellett sétálnunk a főútra. Kettő nem vállalta a fuvart a vasútállomásig, a harmadik rábólintott. Nem hittem volna 8:10-kor, hogy odaérünk, de odaértünk. Leszállás után kezdődött a tanácskozás, hogy vajon honnan indulhat a busz. Közben jöttek a segítőkész indiaiak, mindenkinek volt egy jó ötlete, hogy hová álljunk. Volt, aki autós külön utat is ajánlott.
Végre megérkezett a busz, ahol megvárattak minket (lenn, a pocsolyában állva az esőben), mert ugye okosan a weboldalon egy városnéző buszra csak indiai debit/credit kártyával lehet jegyet foglalni és venni. Mivel én telefonon intéztem a regisztrációt, volt egy kis fennakadás, de aztán felengedtek a 17 fokra lehűtött buszra. A kinti 23 fokos levegő és bőrig ázás után ez kifejezetten kellemes volt …
Elindultunk. Hármunkon kívül csak indiaik voltak, így velünk külön foglalkozott az idegenvezető és angolul elhadarta mindig, hogy mit kell nézni. Itt Linda próbálja megtisztítani a lábát, ami egy felesleges művelet, mert egy lépés után ugyanolyan koszos leszel, mint voltál. Arra még nem jöttünk rá, hogy pl. a riksasofőrök egy bokáig érő vízzel, sárral teli városban, ahol nagyrészt esik az eső ebben a hónapban miért öltöznek hófehérbe. Otthon alap, ha esik az eső nem veszünk fel fehéret, nem?
A körutazáson kívül a jegy két egyéb ajándékot is tartalmazott egy kamionsofőr sapkát és egy üveg vizet. Minden helyszínen volt 10-30 percig terjedő időnk, ami annyira elég, hogy végigrohand az egészet és ha még tovább vagy a városban rájöjj arra, hogy mit szeretnél még megnézni. Útközben a sátras és bádogházas nyomorteleptől kezdve luxuslakásokig, plázákig, modern irodaépületig sok mindent láthattunk.
Ezek közül ami kiverte a biztosítékot a hentesboltok. Lent a képen egy csirkével megrakott teherautó látható. Ez sem “boldog csirke” nevelde, de a hentesbolt az sokkoló volt. Nem sikerült sajnos vagy szerencsére lefényképeznem, de úgy néz ki, mintha összetákolnék bármilyen anyagból egy bódét, ami persze koszos, vágok rá egy lyukat, az a pult és oda kampóra fellógatom a mindenféle nyúzott állatot 
Jártunk a templomban is, ahol már én voltam pár napja, ennek érdekessége, hogy egyszercsak odahoztak nekem egy kislányt, hogy lefényképezzenek vele. A kislánynak nem indiai vonásai és nagyon kék szeme 
volt, de a szülei (?) indiaiak voltak. Ma mindenki velünk akart fényképezkedni, a buszról egy csapat idősebb ember az egyik helyszínen csapott le ránk, az állatkertben egy csadoros csapatból először anyuval és a gyerekkel kellett pózolnunk, majd a következő kígyónál – mert csak a kígyó részen voltunk az állatkerten belül- pedig apukával.
Voltunk egy kb. otthoni új, most átadott lakóparknak megfelelő házban is, amely egyik lakásában van a világ legnagyobb krikett múzeuma (legalábbis a prosi szerint). Az idegenvezetőnk mondta utána, hogy nagyon drágák azok a lakások, de tény, hogy szép volt az egész épület. Két utcával arrébb kb. disznók rohangálnak, de az nem számít.
Indiában az a szokás, nemcsak itt Puneban, hanem anno Agrában is tapasztaltam ezt, hogy a helyiek jóval olcsóbban vehetik meg a belépőjegyeket pl. a Gandhi emlékhelyre, a helyi belépő 15RS, a külföldi 200RS. Az egyik helyen bár ott csak 25 Rs volt a kettő közti különbség, mondja nekem a buszos fényképes csapatból a bácsi, hogy nem annyi, csak 15, de ha egyszer külföldi vagy és szemmel láthatóan az vagy és van külön díj, akkor mire fogjam, hogy nem azt veszem?
Az állatkertben az alábbi jött rögtön velünk szembe, érdemes elmeditálni az állatokhoz való hozzáállásukon (bár a fenti hentesrész nem teljesen ezt támasztja alá). A kígyóknak akkora ketrecük volt, amiben nálunk kb. majmokat tartanak.
Reggel fél kilenctől folyamatos mozgásban este hatra végeztünk. Hazafelé az első riksás bevállalt minket, amin jól meg is lepődtem a reggeli tapasztalatok alapján. Akkora dugó volt, hogy az első 400 métert 6 és fél perc alatt tettük meg. Szerencsére aztán begyorsultunk, de mint biofilter tisztítottunk útközben némi levegőt.
