Tanárból tanítvány

Reggel Prashant órán gyakoroltunk végeláthatatlan csavarásokat és közben szívtuk magunkba a filozófiát. Utána saját gyakorlás következett, amit rövidebbre fogtam, hogy lejussak a könyvtárba. Persze a könyvtár amikor lemennék sosincs nyitva, így hazaballagtam.

A lányokkal mindhárman tanítunk, azonban itt az Intézetben (és persze még sok más helyen is) tanítványok vagyunk. Marcsi ezt ma testközelből meg is tapasztalhatta, ugyanis a délutáni remedial órán besorolták a résztvevő csapatba. A tanárnővel, Sushamával (a kedvencünk:)) konzultáltunk korábban Marcsi, mint derékproblémás, én mint tolmács. Az órára megfigyelni tértünk be, azonban MPhoto 2016. 07. 12. 17 47 36arcsit rögtön meg is kérdezte, hogy részt vesz-e. Az egyik csoport derékproblémás sort gyakorolt, a másik térdspecifikusat, illetve volt két saját szekvenciával rendelkező résztvevő is.

Óra után vártunk kicsit az Intézet előtt, hogy vajon a Facen megbeszélt riksás jön-e értünk vagy sem. Egy ayurvédikus doktornőhöz mentünk látogatóba, csak nem érkezett egyértelmű válasz arra, hogy küld-e riksást vagy sem. Közben a biztonsági őr lefényképezett Gurujiékkal.

Közben megállt egy riksa, Marcsi mondja, hogy értünk jött, és tényleg. Viszonylag sokat utaztunk vele, mire megérkeztünk a klinikára, ahol fogadott minket. Mindhárman konzultáltunk vele, Photo 2016. 07. 12. 19 29 35adott jótanácsokat illetve majd még írásban is kapunk tőle anyagokat, amit tanulmányozhatunk.

Útközben elhaladtunk a tegnapi városnézés során megismert helyszínek mellett, illetve érintettük a piacot-bevásárló utcát is. A doktornő ajánlására azonban nem oda, hanem egy másik helyre fogunk majd visszatérni.

A riksából útközben csináltam egy-két képet, békésen teázó árusról, illetve útmenti túrkálóról, fénymásolószalonról (lásd sárga bódés kép) és természetesen tehenekről. Itt a nagyvárosban most látok másodjára tehenet.

Photo 2016. 07. 12. 18 04 54 Photo 2016. 07. 12. 18 05 58 Photo 2016. 07. 12. 18 11 37 Photo 2016. 07. 12. 19 34 54

 

Comments are closed