Safari blue

20231220_112622Ma korán kezdtük a napot, 8:30-kor már indult a program, reggeli után. Mára a kék lagúna, egy homokpad, némi snorkelezés volt tervezve. Kb. egy órát autóztunk, falvakon keresztül, dzsungelen át, helyenként 5-tel haladt az autó a kátyús földutak miatt.

Megérkeztünk egy mini öbölhöz, ahonnan indult egy olyan motoros és egyben vitorlás, hogy először csak poénból kérdeztem, hogy ugye nem azzal megyünk. Hát de :) Elsőként be kellett nekem combtőig érő vízbe menni, onnan kellett felmászni a hajóra. A motor sokadik próbálkozásra indult csak be, azzal indultunk, majd vitorlát is bontottunk. Jó másfél órás út után megérkeztünk az első állomásra, a kék lagúnához.

Itt ki lehetett szállni a hajóból és úszkálni. A lábunk leért, helyenként szúrós felületek voltak a talpunk alatt. A hely gyönyörű, mangrove fák, korallból sziklák emelkednek ki és itt is türkiz a víz színe.20231220_114429

Innen a Kwale homokpadhoz mentünk tovább, ami ahogy a nevéből is kitűnik valóban egy homokpad, mikor ott jártunk épp dagály volt, pár órával később mellette apálykor elhaladva, sokkal nagyobb rész volt ki a vízből. Egy homokdomb, amin növény sincs, de azért az utazási irodák kitelepülnek sebtiben négy karóra felhúzott ponyva alá (mármint a miénknél drágábbak), hogy ott lehessen gyümölcsöt enni a kirándulóknak. Persze alkoholt is mérnek, hűtőtáskából. Eszméletlen színek, kellemes víz, égető nap jellemzi még. Itt egy fél óránk volt.

20231220_145016Visszamászás a hajóba, a homokpad mellett megálltunk snorkelezni. A szervezők némi dinnyehéjjal beetették a halakat. Zozó és Nóri volt, de nem ez volt a legjobb snorkeling élményük, sőt. Nóri arcmaszkjába befolyt a víz, én is hoztam egyet, így legalább ő használta azt.

Hajóval átmentünk egy újabb, a mai túra szempontjából utolsó helyszínre, ahol a túra részeként kaptunk ebédet. Ja, időközben a lagúna mellett csatlakozott hozzánk egy csónak, amelybe átült egy helyi szakácsnő, akit hoztunk indulástól, megfőzni az ebédünket, kivitték a szigetre kis csónakkal. Az ebéd meglepően jó volt, azt hittem nem fogok enni, de volt rizs, saláta, a rizsre valami lecsószerű szósz, sült krumpli, a többieknek homár, rák, polip és tonhal. Mellé még üdítőt is kaptunk. Jött egy termoszos kávés ember is, de ő már pénzért mérte azt.

20231220_132524Itt a szigeten vannak beülős teraszok, ahol az utazási irodák ebédeltetnek, illetve voltak persze árusok is. Elsőre azt gondoltuk, hogy a szárazföldtől legtávolabb lévén, ott lesz a legdrágább minden (nem így lett), kellemeset csalódva némi pénzmagot itt is sikerült azért elkölteni.
Van a szigeten egy baobab fa, azt is megnéztük, azt mondták, hogy kb. ötszáz éves, és kidőlt, azért ilyen a formája.

Ahogy összegyűjtöttek minket a szervezők, az egyikük azt mondta hogy be kell sétálni a hajóhoz, mondtam, persze, nem gond. Azt hittem viccel, de kiderült, hogy komoly, ugyanis a hajók nem tudtak értünk jönni az apály miatt. Nem volt vicces bebukdácsolni, Nóri egy idő után feladta a sétát, és kézen járva jött a combig érő vízben.20231220_143153

Hazafelé hajóút és autózás, ahogy odafelé is. A hajóból sokkal beljebb tudtunk kiszállni, így vízben séta is volt.

A hotelban még medencéztünk egyet, aztán vacsi és miközben írom ezt, Michael Jackson show üvölt a fülembe..

Comments are closed